Versek az AVM 1956-os megemlékezéséről

Ez a cikk több mint 7 éves.

56_ági_kicsi.jpgCsuhai Ágnes

Ismeretlen VIII. osztályos tanuló: Nemzetünkért

Legyünk hát végre független nemzet

ezt kívánja, s fegyvert fog a népünk.

Eltiporjuk, ki velünk nem ért egyet

Mert eddig csak más országnak éltünk.

 

Vérzik a föld, ágyú dörren

Gépkocsik s tankok száguldanak

Az uránium is föllázadt a földben

mert eddig más hordta el azt.

 

Jogosan harcol a mi nemzedékünk,

függetlenséget s új kormányt követel.

Önfeláldozóan harcolnak miértünk

s így célukat biztosan érik el.

 

Harcoljunk hát, fegyverünk is van!

s mellettünk áll a világ.

Tudják, hogy nálunk szabadságharc van

s megvédjük a magyarok javát.

 

Harcoljunk hát a hazáért

Nemzetünk szabadságáért

Nem hiába folyik drága vérünk,

de ettől kezdve jól fog élni népünk!

 

Nemzetünkért tegyük meg e lépést,

Képzeletben látom szép jövőnket.

Az ellenségnek tegyük fel a kérdést:

Szovjet! Miért bántasz minket?

IX. sz, ált. iskola.

 

56_mib_kicsi.jpgMisetics Bálint

Bibó István fogalmazványa egy demokratikus szocialista társadalomról (részlet)

„aki a magyar forradalom s a leverését követő ellenállás valóságával egy kicsit kapcsolatba került, annak meg kellett éreznie, még ha nem is akarta bevallani, hogy a század egyik legizgalmasabb szocialista kísérletének az indulása volt az, amit a szovjet tankok szétlőttek” (Bibó István)

 

 

 

56_jani_kicsi.jpgPap János

Dutka Ákos: Ember és magyar

Ady kérdezte sorsa éjjelén:

Lehet-e az ember, ember és magyar?

Feleltek ti bátor, szent fiúk

Lássuk: A világ most velünk mit akar?

Vagyunk egy szálig elszánt emberek

Kiket tiporni tovább nem lehet

Ha kell még én is veletek halok

Ha engedtek Ti szent fiatalok.

Öt nap, s öt véres szörnyű éjszaka

A csillagokba írta szent nevetek.

Köszönöm néktek drága, szet fiúk,

hogy visszaadtátok a csüggedő hitet

S a barikádok hunyó szent sugarainál

Adynak kiáltsuk szabadon ma már

Mit az ég falára vérrel írtatok

Emberek vagyunk, újra magyarok.

 

56_magdi_kicsi.jpgKolompár Kálmánné Magdi

Zelk Zoltán: Feltámadás

Úgy vonaglanak szavaim, mint Budapest kövein

a haldoklók, s oly formátlanok, mint a magyar ifjak

és munkások szétroncsolt holtteste. De lehet-e most

másként szólnom? Én nem tudok. Én nem tudok mást,

csak sikoltani. Felsikoltani az egekre és leborulni

a világ legnagyobb hősei, a mai magyar ifjak előtt.

Ó, magyar ifjúság, s ti város peremének meggyalázott

drága népe, hozzátok könyörgök: oldozzatok fel bűneimtől

és fogadjatok magatok közé, mert higgyétek el, a lelkem

már régen a tiétek. Isten áldjon benneteket, ti élők,

s Isten veletek, ti holtak, kiknek véréből leszen a feltámadás.

 

56_katus_kicsi.jpgOláh Katus és Papp Gazsi

Angyal István önvallomása (részlet)

Október 24-én arra a felvetésre, hogy Magyarországon vége a kommunizmusnak, így felelt: „Kijelentettem, hogy ő rosszul látja a dolgot, mert itt éppen a kommunisták, a szocializmus eszméivel fűtött és azon nevelkedett fiatalok mozdultak meg a szocializmus eltorzításával, eltorzítóival szemben, tehát most lesz csak igazán szocializmus Magyarországon.”

 

 

 

56_betti_kicsi.jpgFetter Jánosné Bernadett

Derzsi Sándor: Bármit is mond Kádár

Bármit is mond Kádár, egy az igaz szó csak:

Nem vagyunk fasiszták, sem reakciósak!

Választást akarunk, szabadot és tisztát,

s kik nem ezt akarják, azok a fasiszták!

Ki az igazsággal! Ne csűrjék-csavarják,

kik a bukott rendszert menteni akarják.

Legvadabb fasizmus itt a vörös járom,

mely nyakunkon akar ülni mindenáron.

Ahol csak egy párt van, ha vörös, ha zöld is,

biz az mind fasiszta, bárminő színt ölt is.

S épp, mivel nem vagyunk semmiképp fasiszták,

választást akarunk! Szabadot és tisztát!

 

56_márta_kicsi.jpgErdőhegyi Márta

Faludy György: 1956, te csillag

A terrible beauty is born

(Yeats)

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó

és szenvedés; mégis, mikor átvágtam

a Hősök terén, mosolyognom kellett,

mert nem állt szobor többé a csizmában,

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán,

Földváry már kedd este elesett

a Rókus előtt; szemközt, az iskola

padlásán felfegyverzett gyerekek,

péntek: még több vér, tankok, a Ligetnél

az ütegek torkolattüzeit

nézem éjjel és borzongok: a „szörnyű

szépség” most nálunk is megszületik,

hat nap: a kénezett arcú halottak

apró csokorral mellükön, a járdán,

(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,

szemem előtt kis, tétova szivárvány,

ölelkezés az Írószövetségben,

mert csomagolnak s indulnak haza,

feltépett sínek és torlaszok: fölöttük

a szabadság liliom–illata,

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,

és ötvenhat: egyszer minden száz évben

talpra állunk kínzóink ellen; bármi

történjék is, boldogság, hogy megértem,

és újra péntek: a Dunánál állunk,

a nap áttör, ködön; talán

sikerül minden s az alkonyat bíbor

brokátja Zsuzska lenszőke haján,

és szombat: a hajnalban csupa reménység,

estére tudni: nyakunkon a kés,

a keleti szemhatár mögött mocskos

felhők, nyugatról álszent röfögés,

mentünk a kétszázezerrel; nem bírnék

több börtönt és ha nem is jön velem:

Árpád óta bennem lakik az ország,

minden völgyét meg dombját ösmerem,

akkor is hazám, ha távol lesz tőlem,

eddig sem ápolt s ha más föld takar

mit számít az? s mit számít, ha fiam majd

dad–nek is szólít és nem lesz magyar?

Mi elmaradt, azt húsz vagy száz év múlva

az ifjúságtól mind visszakapom:

ők látják majd, hogy az előszobákban

kabátom még ott lóg a fogason.

Ezerkilencszázötvenhat, sem emlék,

sem múltam nem vagy, sem történelem,

de lényem egy kioperálhatatlan

darabja, testrész, ki jöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a

Semmi vize zubog a híd alatt,

melynek nincs korlátja: — életemnek

te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez

meg örömet; mindig te fogtál kézen

ha botladoztam, magasra emeltél

s nem engedted, hogy kifulladjak vénen,

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,

a nehéz út oly könnyű volt veled!

Oly régesrégen sütsz fehér hajamra,

ragyogj sokáig még sírom felett.

 

56_miki_kicsi.jpgFekete Nagy Miklós

Vidonyi János: Fel, sztrájkra fel!

Fel, sztrájkra fel!

Ez most a fegyver!

Gyáva bitang,

Ki munkába áll!

Kinek kard nem jut,

Ma sztrájkkal felel,

S szabadságunkért

Bátran síkra száll!

Fel, sztrájkra fel!

Ez most a fegyver!

Míg zsoldos csizma

Tapod a Hazán,

Míg hóhér bitang

Szuronyt döf belénk,

Magyar kéz nem nyúl

Szerszám után!

Fel, sztrájkra fel!

Ez most a fegyver!

Rabszolgasorsot

Tovább nem tűrünk!

Zászlónkat többé

Már meg nem hajtjuk:

A zsarnokoknak

Sztrájkkal felelünk.

Munkába akkor,

Csak akkor állunk,

Ha majd miénk lesz

Harcunkért a bér,

Ha majd szent ügyünk:

Szent Forradalmunk

Béklyókat törve

Győztes véget ér!

1956. október 28.

 

56_jutka_kicsi.jpgZsefle Zsuzsanna Jutka

Örkény István: Fohász Budapestért

Ki itt születtem és mégis ócsároltalak, ki szerettelek és mégsem ismertelek, bocsáss meg tévelygő fiadnak, dicső városom, Budapest!

Hogy is hihettem rólad, szülővárosomról, hogy olyan vagy, mint a többi, egy város a városok között. Jártam köveiden és elhittem, hogy a kövezet közlekedésre való. Ültem a villamosokon és azt hittem, hogy a villamos utazásra szolgál. Számos házadban megfordultam és azt hittem, hogy e falak közt élni, enni, inni, lakni nem lehet csak… Nem tudtam, hogy ezek a falak lőrések, e villamosokból barrikádokat lehet rakni, s ezeken az utcákon rohamra indulni, harcolni és győzni is lehet!

A kerek világon, minden térképen és glóbuszon, ma átírják a nevedet, Budapest. Ez a szó már nem egy várost jelöl, Budapest ma annyit tesz, hogy hősiesség. Budapest, minden nyelvén a világnak azt jelenti: hűség, önfeláldozás, nemzeti becsület. Minden ember, aki szereti szülővárosát, azt kívánja: légy te is olyan, mint Budapest.

Kívánom én is: légy mindörökké olyan, amilyen ma vagy, Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest. Légy vendéglátója a világ minden nemzetének, de ne tűrj meg többé megszálló hordákat, idegen zászlókat e megszentelt falak között. Légy mindig olyan, mint Budapest, Budapest; és tedd, hogy mi, méltatlan fiaid, méltók lehessünk hozzád és egymáshoz. Élj örökké, munkában és dicsőségben, szabadság fővárosa, Budapest!

Igazság, 1956. november 2. 3. 1.

 

56_sbetti_kicsi.jpgSebály Betti

József Attila: Alkalmi vers a szocializmus állásáról

Ignotusnak

1

Fák közt,

virág közt

ülök egy padon.

Kotyogok, mint elhagyott csolnak,

sok lágy levegő locsolgat –

a szabadság nagy csendjét hallgatom.

S valami furcsa módon

nyitott szemmel érzem,

hogy testként folytatódom

a külső világban –

nem a fűben, a fákban,

hanem az egészben.

 

2

Ahogy fölvetem boldog szememet,

mind följebb oszlanak az egek

s egyszerre elém suhannak itt

gólyákként lengő szavaid,

te hamvadthajú öreg.

És mint a tájon – mosolygok rajtad.

 

3

Nem érzem én, csak értem aggodalmad.

S azért tolom el a csendet, hogy belásd,

öreg vagy és nem az elmulást

siratod, mint helyedben én siratnám,

hanem a munkát, a fölszabadulást,

magát az emberi alkotást,

a láthatatlant, mert rátipornak hitvány

és látható hatalmak.

 

4

Ha beomlanak a bányát

vázazó oszlopok

a kincset azért a tárnák

őrzik és az lobog.

És mindig újra nyitnák

a bányászok az aknát,

amíg szivük dobog.

 

5

A dolgos test s az alkotó szellem,

mondd, hogy törhetne egymás ellen?

Az elme, ha megért, megbékül,

de nem nyughatik a szív nélkül.

S az indulat muló görcsökbe vész,

ha föl nem oldja eleve az ész.

 

Azt hiszem, fáj sok fölgyűlt éved és

azért a szerető tévedés.

S jobb is volna, ha most elnéznéd velem,

hogy’ köt hálót szellő faleveleken.

 

6

Már karcsú idomaira

pongyolát ölt a lég.

Az alkony a felhőn fésű…

Ülünk együtt, mint kedves és fia…

 

A fűben gyepként sarjad a sötét.

A homály pamutlombjai ingnak.

 

S mi várjuk, hogy mikor lesz

látható reszketésű

bennünk az első csillag.

1934. augusztus eleje

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.