Kovács Gábor vagyok, 2010 eleje óta a csoport tagja. Valahogy az életem nagy része azzal telt el, hogy „másokért dolgoztam”. Mentőápolóként kezdtem, a szakosító idején már kórházba dolgoztam.  Szerettem ezt csinálni. Nem azért, hogy nélkülem nem gyógyultak volna, hanem inkább azért, hogy a természetnek a legjobb tudásom szerint besegítsek. Szerintem az orvostudomány is támaszkodik rá. Mármint a természet bölcs energiáira. Buszvezetőként is tevékenykedtem. Azt a munkát is sokféleképp lehet végezni.

Nem jelentett nagy újdonságot az AVM-ben folyó munka, csak a profilja volt más. Nehezen szántam rá magam, hogy elmenjek egy gyűlésre. Már 2009-ben hívtak a Mester utcai szállóról, de akkor egyáltalán nem fogott meg a téma. Nem úgy vezették fel, hogy egyáltalán érdemes lenne időt szánni rá.

Azután a szállóban elkezdtem feldolgozni a hajléktalanság és az alkohol összefüggését. Szerintem nagyon sok ember azzal a problémával küzd, amiről nem is tud, ahogy én sem tudtam. Hónapok teltek el azzal, hogy elfogadjam a helyzetem. Taki – remélem mondhatom, hogy barátomnak – nagy része volt benne. Amíg az ember hazudik, bujkál, nem is tud a helyzete ellen tenni. Ehhez maximálisan partnerek voltak a „szövetséges középosztálybeli fiatalok”.

Sajnos egészségi állapotom már nem enged nagyon sok dolgot, de a háttérben – ahogy inkább szerettem dolgozni – remélem továbbra is hasznos munkát tudok végezni. Minden érintettnek csak ajánlani tudom a csoportot, hogy fejben tegye rendbe magát, kialakíthasson magának egy elfogadható utat, és nem mellékesen a többi sorstársán is segíthessen.