Ferencvárosi élőlánc – egy eljárás alá vont személy vallomása

Ez a cikk több mint 10 éves.

Feladó: Udvarhelyi Éva Tessza

Pesti Központi Kerületi Bíróság
3.Szk. 13.627/2010/2.

Tárgy: előkészítő irat fenti számú ügyben

A ferencvárosi Koppány utca 3-ban élő kisgyermekes Varga családot 2010. március 13-án rendőri segédlettel akarta kilakoltatni a IX. kerületi önkormányzat. Meggyőződésem szerint a lakhatás olyan alapvető emberi jog, amitől senkit sem szabad megfosztani. Ezért aznap több társammal együtt élőláncot alkottunk az épület és a lakás előtt, hogy kifejezzük tiltakozásunkat a kilakoltatás embertelen gyakorlata ellen, és megakadályozzuk még egy család (újból) hajléktalanná válását.

Úgy érzem, hogy a ferencvárosi önkormányzat képességéhez mérten sem biztosítja a kerület összes lakójának szociális biztonságát, ami pedig kötelessége lenne. A Varga család több alkalommal kért segítséget az önkormányzattól abban, hogy legálisan lakhassanak a Koppány utcai lakásban és megkaphassák a megfelelő támogatásokat, hogy emberhez méltó életet biztosítsanak kislányuknak. Cserébe az önkormányzat folyamatos félelemben tartotta a családot, és azzal fenyegette őket, hogy a kislányt állami gondozásba veszik. Mindezzel az önkormányzat a család emberi méltóságát is megsértette, amely a Magyar Köztársaságban alapjog.

Miután tiltakozásunk ellenére megtörtént a kilakoltatás, a ferencvárosi önkormányzat befalazta a lakást, amely azóta is (majdnem egy éve!) befalazva áll. Tehát ahelyett, hogy egy hajléktalan család otthonául szolgálna, a lakás üres és kihasználatlan, állapota tovább romlik. 2010 májusában Ferencvárosban 1100-an vártak szociális bérlakásra, miközben csak a Koppány utca 3-ban öt önkormányzati bérlakás állt üresen. A kerületben egy lakásigénylőnek átlag 10 évet kell várnia egy önkormányzati bérlakásra.

A ferencvárosi önkormányzat folyamatos mulasztásos törvénysértést követ el azzal, hogy nem biztosítja lakóinak a lakhatás biztonságát (amely az emberi méltóság alapja is egyben), és még azoktól is megtagadja a lakhatást, akik önerőből próbálják biztosítani azt. Noha az üres, kihasználatlan lakások elfoglalása törvényellenes, nem jelent veszélyt a társadalomra. Éppen ellenkezőleg: a Varga család a lakás elfoglalásával a közösségi vagyont a szociális bérlakás valódi céljának megfelelően hasznosította, azaz lakhatást teremtett egy szegény és kiszolgáltatott családnak, amely nem tud megfizetni egy piaci árú bérlakást.

Ezzel szemben az az önkormányzat, amely üresen hagyja ingatlanjait, miközben ezrek várnak lakhatásra, hatalmas kárt okoz a társadalomnak nemcsak pénzügyi, de morális és szociális szempontból is. A hajléktalanság egy olyan válság, amely nemcsak azokat érinti, akik megtapasztalják – a tömeges hajléktalanságért az egész társadalom nagy árat fizet.

Összességben úgy érzem, hogy a polgári engedetlenségi akció, amelyben részt vettem a magyar társadalom érdekeit szolgálja és részvételem az élőláncban semmilyen veszélyt nem jelentett a társadalomra. Éppen ellenkezőleg: az élőlánc segítségével felhívtuk a közvélemény figyelmét arra az alapvető igazságtalanságra, amelyet a kilakoltatás és a hajléktalanság jelent, és amely egyre több embert sújt. Mindezek alapján kérem felmentésemet.

New York, 2011. március 20.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.