Önkéntes segítőink az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak együtt egy kilakoltatással fenyegetett újpesti lakossal. A két kiskorú gyermekét egyedül nevelő nővel szemben az önkormányzat indított lakáskiürítési eljárást.
A gyermekek édesanyja dolgozik, de – főleg az egekbe szökött budapesti lakbérekhez képest – keveset keres, és csak egy kereső van a családban. A család emiatt messze a létminimum alatti jövedelemből él, a kilakoltatásuk így jól előrelátható módon azt eredményezte volna, hogy tartósan hajléktalan élethelyzetbe kerülnek.
Ennek a megelőzése érdekében kerestük meg az Újpesti Önkormányzat vezetőit is. Fontos, hogy amikor a hajléktalanná válás megelőzésének a biztosítását várjuk el egy önkormányzattól, akkor nem (nem csupán) a saját értékeinket, hanem a hatályos törvényi szabályozás betartását kérjük számon rajtuk. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint ugyanis minden települési önkormányzatnak – Budapesten minden kerületi önkormányzatnak – kötelező feladata a hajléktalanná válás megelőzésének a biztosítása. Nem az elősegítése, hanem a biztosítása.
Az önkormányzatnál, mint mindig, először tárgyalásos úton igyekeztünk elérni a helyzet rendezését. Emellett a jogvédelem még rendelkezésre álló eszközével is éltünk a bíróságon. Ebben az ügyben sajnos egyik sem vezetett eredményre.
Két munkanappal a kilakoltatás kitűzött időpontja előtt még a családok átmeneti otthonában történő elhelyezés sem volt biztosított a család számára. Sőt, a kerületi szociális ellátórendszer egyik munkatársa még kilakoltatás kitűzött időpontja előtti este is azt a tájékoztatást adta, hogy a kilakoltatáson hivatalból jelenlévő gyámhivatal megkérdezi majd a családot arról, hogy meg tudják-e oldani máshol, máshogy a lakhatásukat. Ha pedig a család nem biztosítja erről a gyámhivatalt, akkor a gyámhivatal helyezi majd el a gyermekeket – vagyis, nyilvánvalóan törvénysértő módon, elválasztják a gyermekeket a szüleiktől.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, 7. §-a egyértelműen kimondja, hogy „gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.”
Amint arra A Város Mindenkié csoport, a Gyermekjogi Civil Koalíció és a Társaság a Szabadságjogokért mellett az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosa több jelentése, és az ENSZ gyermekjogi bizottságának az országjelentései is rámutatnak: a gyermekek kizárólag anyagi okokból – és ezen belül elégtelen lakhatási körülmények, kilakoltatás vagy hajléktalanság miatt – történő elválasztása a szüleiktől rendszerszerű probléma, jogsértés és visszaélés a magyarországi gyermekvédelmi rendszerben.
Bővebben ld. a TASZ „Hiányzó emlékek” kampányát, valamint Boros Ilona tanulmányát.
A család ugyanakkor A Város Mindenkié csoport mellett más szervezetektől, és a főpolgármestertől is igyekezett segítséget kérni.
Trippon Norbert polgármester végül a főpolgármester számára fogalmazta meg azt a vállalást, hogy – ha nem is azonnal, hanem egy rövid ideig tartó, átmeneti intézményi elhelyezést követően – egy másik lakóházban lévő önkormányzati bérlakásban biztosítanak lakhatást a család számára.
A kilakoltatás kitűzött időpontja előtti este a polgármester – egy véletlen találkozás alkalmával, mivel személyes egyeztetésre a kérésünk ellenére sem kaptunk lehetőséget – az ügyfelünk részére is megerősítette, hogy „ne aggódjon”, az intézményi elhelyezés csak átmeneti időre szól.
Nem helyes, ha egy önkormányzat – a mi megítélésünk szerint teljesen feleslegesen – bárkit arra kárhoztat, azzal büntet, szándékosan vagy mulasztással abba a helyzetbe hoz, hogy hónapokon keresztül attól kelljen rettegnie, hogy lesz-e hol laknia. Még súlyosabb kegyetlenség ez akkor, ha valakinek saját maga mellett a gyermekei hajléktalanná válásától is félnie kell. Meggyőződésünk szerint átmeneti időre sem helyes feleslegesen kitenni egy családot annak a traumának, amit egy családok átmeneti otthonába való bekerülés jelent (az ott dolgozók minden igyekezete ellenére is).
Mindez itt könnyen elkerülhető lett volna. Miért kell ezredszer is elmagyarázni, hogy egy az otthonából az önkormányzat által kilakoltatott ember hajléktalanszállón való elhelyezése, vagy egy kilakoltatott gyermekes család családok átmeneti otthonában való elhelyezése nem a hajléktalanná válás megelőzését, hanem ezeknek az embereknek a hajléktalanná tételét jelenti? Egyáltalán, miért kell ennyit küzdeni azért, hogy – legalább – egy magát baloldalinak nevező párt által vezetett kerületben ne tegyenek utcára egy gyermekes családot?
Volt olyan ügyünk korábban, ahol végül azt a kompromisszumos megoldást sikerült elérnünk, hogy az önkormányzat a lakáskiürítési eljárás leállítása helyett – egy rövid ideig tartó átmeneti elhelyezést követően – majd másik lakást biztosít az ügyfelünk számára. Abban az esetben is gondoskodtunk róla, hogy az önkormányzat vezetése tartsa a szavát. Itt sem lesz másképp.
Három évvel ezelőtt, 2022-ben külön bejegyzésben írtunk általában az újpesti önkormányzat szegényellenes politikájáról: „Tapasztalataink szerint az Újpesti Önkormányzat lakásgazdálkodása módszeresen azon dolgozik, hogy minél több rászoruló újpestit hajléktalanná tegyen. Ezt alkalmanként, szorgos munkával, és kellő politikai nyomással meg lehet akadályozni, de ez nem a rendszer működéséből, hanem az annak való ellenállásból következik.”
Az akkori értékelésünk (kettő, utolsó pillanatban megakadályozott kilakoltatás kapcsán) itt olvasható.
