Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!

Addigra Kőbányán újjáépül a bihari utcai szociális bérlakás, sosem látott pompával, óriási termekkel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen – azt jelzi majd a harangkongás – néhány oda született idős asszonynak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves elnyomás.

Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor avmesnek lenni! Elég talán annyit mondani, hogy A Város Mindenki szó – potom száztizenöt év alatt – igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.

„AVM-ezni” franciául például annyit tesz majd: állampolgárnak lenni. Spanyolul: szociális bérlakásokat építeni” És ha valaki Londonban így szól: I am going to avmezni (vagyis szó szerint: megyek avmezni), ez azt jelenti: „Éppen utcáról lakásba költözöm.” (Azt persze joggal kérdezi a kedves hallgató, hogy száz év múlva miért lehetséges, hogy emberek utcán élnek. Jó kérdés.)

Más példa: „Én avmezek, te avmezel, ő avmezik” (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyelven (norvégül, görögül, szerbül, törökül, bolgárul, romani nyelven stb.) azt jelenti majd: „Jóléti államban élek, komfortos lakásban, jókat eszem és jókat iszom.”

De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a „vanília” helyett, mely idegen szó, az „alapjövedelem” megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A szentkirályi utcában található cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:

Eper
Puncs
alapjövedelem
Csokoládé

Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

Fotó: Murányi László