„A Város Mindenkié pécsi csoportja egy 2015-ben alakult alulról szerveződő, önkéntesekből álló mozgalom, amelyben hajléktalan, hajléktalanságot megtapasztalt, lakásszegénységben élő emberek és biztos lakhatással rendelkező szövetségeseik hajléktalanságban és lakásszegénységben élők érdekvédelmével foglalkoznak.”

Pont 3 évbe telt, hogy ezt megtanuljuk egy szuszra elmondani. Talán pont azért tartott nekünk is 3 évig (3 a magyar igazság), mert legyünk őszinték, ezt senki se érti elsőre…

Mi az, hogy alulról szerveződő? Mozgalom? Mit jelent a hajléktalanság és még inkább, mi az ördög az a lakásszegénység? Egyáltalán kik azok a tagok, akiket így határozunk meg? Érdekvédelem? Az is egy fura szó…

De, ami a legfontosabb: mit értünk az alatt, hogy A Város Mindenkié?

Biztosak lehetünk abban, hogy erre a kérdésre minden AVM tag magabiztos, de eltérő választ fog adni. Persze. Mert A Város mindenkinek mást jelent.

Mit jelent például nekem Pécs?

Először is a TV torony segítségével rövid idő alatt be tudom lőni, hogy merre van észak és ezt valamiért nagyon hasznosnak találom. Éjszakánként a Havihegyi kápolna kivilágításával nagyszerű árnyjátékot lehet játszani, annak tudatában, hogy a város elég sok pontjáról láthatnak. A buszjáratok olyan gyakran váltanak számot és irányt, hogy sosem múló izgalom kíséri minden buszra szállásomat: vajon valóban oda jutok-e, ahova szeretnék? Kertváros, ahova soha nem költöznék, de ahol mindig imádok eltévedni. Tettye, ahol több évi gyakorlati barangolás után is elvétem a megfelelő lépcsőt a megfelelő utcához. Uránváros, amelyet már csak a neve miatt is érdemes volt megépíteni. Gyárváros, ahol már nincsenek gyárak. Meszes, amitől mindenki tart, én meg mindig oda tartok…

És hogy mi köze mindennek a mozgalmisághoz?

Adott egy város:

• 140 ezer alá csúszott lakosságszámmal,
• 10 milliárd felé csúszó adóssággal,
• megszűnt iparral,
• elmutyizott buszparkkal (ráadásul biztos vagyok benne, hogy mindegyikből kiszerelték a klímát és a lengéscsillapítót), 500 forintos menetjeggyel,
• egy Budapest-Pécs vasútvonallal, amely évek óta 3 óra 10 perc, vonatpótló busszal,
• évek óta nem tisztázott légszennyezettségi szinttel,
• egykor kiváló gimnáziumokkal, amelyek mára kicsúsztak a top 100-ból,
• kulturális élettel, amelyre igazából már csak nosztalgiával gondolunk,
• közel 1500 hajléktalanságban élő emberrel, akiket nagy buzgóságunkban már 2014-ben kitiltottunk a belvárosból,
• közel 3000 eladósodott önkormányzati bérlővel,
• és egy önkormányzattal, amelynek a rendszerváltozás óta lyukas a költségvetése, majd ennek sokadik felismerése után jobbnak látták megválni az adósságkezelő programtól, és rászállni arra a 108 családra, akik inkább lakásokat törtek fel, hogy ne kerüljenek utcára.

Hát ezért beszélünk mozgalomról.

Mert a városból, amit szeretünk, csináltak egy olyat, amiben nagyon nehéz élni.

Amikor 3 éve Pécsett is megalakult a budapesti minta alapján egy A Város Mindenkié csoport, hamar felismertük, hogy nem ismerjük a várost. 3 év munkája után mondhatjuk, hogy már sejtjük, mivel állunk szembe.

Olyan ez, mint a klímaváltozásról beszélni: mindenki érti már, hogy nagy lehet a para, de senki sem tudná pontosan megmondani, hogy mi, hogyan és miért.

A mi csoportunk erre vállalkozik. Mert a Városnak Lakói vannak, akiknek Lakniuk kell valahol.

Ahogyan azonban a klímaváltozást sem fogja senki jobban érteni csak mert egyre több szakértő mond róla szakértő dolgokat, úgy a lakhatási válságot sem lakáspolitikusok fogják megváltani. Hanem az emberek, akik benne élnek.

Ezért mi A Város Mindenkiében elsősorban Veletek szeretnénk együtt dolgozni.

Az elmúlt években sok háztartásba jutottunk el, sok családdal kerültünk kapcsolatba, sokszor, sok helyen mondtuk el, hogy mit tapasztaltunk, és sokaknak próbáltunk tudásunknak megfelelően segíteni.

Azonban lehagyott minket az ország.

Azt kérdezik: jó, de milyen sikereink vannak? Persze voltak sikereink. Akadályoztunk meg kilakoltatást, bontást, ültünk le tárgyalni városvezetőkkel, szerveztünk kerekasztalt, mondtunk beszédeket, építettünk kunyhót a Kossuth téren, és úgy általában: közösséget csináltunk magunkból.

Eközben pedig szétszakadt a pécsi ingatlanpiac. A családosok kiszorulnak a Belvárosból. Csak egyetemistáknak adnak ki lakást, nekik se olcsón. A szegregátumok nőnek, lakóik ellehetetlenülnek. Az új lakásrendeletünk rossz vicc. 15-étől a rendőr vihet el, ha nincs otthonod.

Ez a folyamat, és a 2018-as választások eredménye is egyértelművé tette, hogy nincs mese: nincs tovább fotelből írható forradalmi blogbejegyzés (mint ez).

Mi az AVM-nél alulról szerveződünk, mert az utcán kezdjük. Mozgalom vagyunk, mert odamegyünk az ajtódhoz és bekopogunk. Érdeket védünk, mert mindenki érdeke, hogy lakjon valahol.

Ma lettünk 3 évesek.

Aradi Fanni,

A Város Mindenkié pécsi aktivistája