Az Európai Akcióhálózat a Lakhatásért és a Városhoz Való Jogért (European Action Coalition for Housing and the Right to the City) 2013-ban alakult olyan érintett és szövetséges aktivisták, kutatók és szakemberek részvételével, akik a lakhatáshoz való jogért küzdenek. A hálózatnak mára több tucat tagja van Európa-szerte. A Város Mindenkié az alakulása óta tagja a szervezetnek és minden évben részt veszünk a nagy közös szervezési találkozón, amit valamelyik tagszervezet fogad be saját városában. 2015-ben a hálózat egy nagy közös akciósorozatot is szervezett, amelyhez akkor mi a Lakásmenettel csatlakoztunk és szlogenünk ez volt: Ne legyen ember lakás nélkül – ne legyen lakás ember nélkül! Ebben az évben Kovács Verát, Magyari Tibort és engem, Udvarhelyi Tesszát jelölt az AVM, hogy részt vegyünk az éves nagy találkozón Lisszabonban. (Sajnos Tibi nem tudott eljönni velünk, mert nagyon megbetegedett és azóta is kórházban van – nagyon sok erőt kívánunk neki és várjuk vissza nagyon!)

A 2018-as találkozó különlegessége az volt, hogy az eddiginél sokkal több résztvevőt tudtak fogadni, így összesen 120 lakhatási aktivista gyűlt össze a Habita nevű portugál szervezet által szervezett akciótáborban. A találkozó célja egyrészt a tapasztalatcsere volt, másrészt pedig itt hozták meg a tagszervezetek képviselői a hálózat „El a kezekkel az otthonunktól” (Hands off our Homes) kampányával kapcsolatos döntéseket.

Az akciótáborban több workshopon és helyszíni látogatáson is részt vettünk. Az egyik workshop témája a főleg a dél-európai nagyvárosokban egyre erősebben megjelenő tömegturizmus volt, ami nagyon sok helyen ellehetetleníti a helyiek lakhatását – a rövidtávú lakáskiadás elterjedése miatt a lakás- és albérlet árak annyira megemelkednek, hogy helyi fizetésből lényegében lehetetlen azokat kifizetni. Ennek a fajta szálláskiadásnak az egyik fő motorja az AirBnB, amellyel kapcsolatban sok városban szerveződés indult, illetve vannak már olyan városok is (pl. Barcelona), ahol külön szabályozást hoztak a rövidtávú lakáskiadások visszaszorítására. Az egyik legérdekesebb felvetés, amit ennek a workshopnak a résztvevőitől hallottunk, az ún. FairBnB volt, ami úgy próbálja meg a turistákat szeretettel fogadni egy városban, hogy az a helyi lakosok számára is pozitív eredményekkel járjo,n és ne szoruljanak ki véglegesen saját városaikból. Két másik workshop, amin még részt vettünk az egyetemi világ és az aktivizmus kapcsolatát vizsgálta, illetve sok izgalmas példát hallottunk különböző alternatív lakhatási megoldásokra is, mint például Szerbiában a lakásszövetkezetek és Törökországban a lakónegyedek önszerveződése.

Számomra két tereplátogatás volt a legizgalmasabb a találkozó programjából. Az első látogatásunk a Bairro 6 de Maio nevű informális terepre vezetett Lisszabon külvárosában, Amadorában. A telep eredeti állapotában jobban hasonlított egy brazil favelára, mint egy klasszikus lisszaboni lakótelepre, amit az 1980-as években építettek saját kezükkel elsősorban a volt portugál gyarmatokról érkező afrikai bevándorlók. A telep fénykorában 3000 embernek adott otthont, most kb. 10 család lakik még itt. A többieket vagy kilakoltatták mindenféle elhelyezés nélkül (és lerombolták a házukat), pénzbeli kártérítést kaptak vagy jobb esetben egy szociális lakótelepre költöztették. Az itt maradó 10 család olyan emberekből áll, akik mind maguk építették a házukat, fizetnek is adót és közműveket, valamilyen ok miatt (ez mindenkinél eltérő) nem akar nekik a helyi önkormányzat megfelelő alternatív elhelyezést biztosítani. A látogatáskor megismerkedtünk sok itt élő emberrel, akik a lerombolt házak és szeméthalmok között is kitartanak amellett, hogy joguk van a megfelelő és megfizethető lakhatáshoz – vagy ebben a negyedben, vagy valahol a közelben, hiszen egész életüket itt élték.

A másik látogatásunk Lumiarba, Lisszabon egyik külvárosi negyedébe vezetett egy ún. szociális negyedbe, amit a városi önkormányzat építtetett éppen azért, hogy a máshonnak kilakoltatott vagy a szociális lakásra jogosult embereknek elhelyezést biztosítson. Hasonlóan más déli országokhoz, Lisszabonban is szélsőséges módon elszálltak az albérlet árak, így valaki akár 2-3 munkahellyel sem engedhet meg magának egy albérletet a város belső területein. A kívülről szépnek és rendezettnek tűnő házakban több tucat lakásfoglaló család él – elsősorban fiatal anyák gyerekeikkel. Legtöbbjük évek óta vár önkormányzati lakásra, teljesen hiába, így úgy döntöttek, hogy a szintén akár évek óta üresen álló önkormányzati lakásokba költöznek. Ezekben a lakásokban nincs se víz, se villany, se gáz, de a lakók mégis felújították és karban tartják őket. Az önszerveződő nők csoportja azt követeli az önkormányzattól, hogy hasonlóan egy 10 évvel ezelőtti kezdeményezéshez, legalizálja az ott tartózkodásukat gyermekeikkel együtt.

Ezen a látogatáson számunkra megdöbbentő jogi információt is kaptunk a portugál kilakoltatási szabályokról. Eszerint – Magyarországhoz hasonlóan – magánlakásokból csak bírósági úton lehet a lakókat kilakoltatni, azonban önkormányzati bérlakásból bármiféle hatósági eljárás nélkül, a város döntése alapján lehet kitenni a lakókat. Ez azt is jelenti többek között, hogy a lakók nem kapnak hivatalos értesítést a kilakoltatás időpontjáról – a város képviselője bármikor megjelenhet és felszólíthatja őket, hogy hagyják el a lakást. Ez a lakók életét pokollá teszi, hiszen fogalmuk sincs, mennyi ideig van fedél a fejük felett, ráadásul az ellenállást is nagyon nehézzé teszi.

A nemzetközi találkozó csúcspontja a szeptember 22-i nagy lakhatási tüntetés volt, amit egyszerre rendeztek meg Portóban és Lisszabonban, és amely nagyon hasonlított arra a Lakásmenetre, amit A Város Mindenkié immár 8 éve rendez meg minden évben. Az ezres tömeges hangosan, zenével és dobokkal kísérve, skandálva menetet végig Lisszabon belvárosában – éppen ott, ahonnan már a legtöbb helyi lakost kiszorították a turisták. A tüntetésen a szervezők mellett nagyon sok olyan ember is felszólat, aki lakhatási gondokkal küzd és valamilyen szervezett ellenállásban vesz részt Lisszabon-szerte, többek között a két előbb említett negyed lakói is. Nekünk külön élményt okozott, hogy kivételesen nem szervezőként, hanem résztvevőként voltunk jelen egy ilyen meneten 🙂

Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget a részvételre és várjuk az európai hálózat következő nagy közös akcióját! Lisszabon pedig egy csodálatos város és reméljük, hogy az állampolgári ellenállás meg tud annyira erősödni, hogy képesek lesznek visszavenni az otthonaikat azok számára, akik ott élnek, ott dolgoznak és ott nevelik a gyerekeiket.

Udvarhelyi Tessza

Fotók: Kovács Vera és Udvarhelyi Tessza