Nem szegényeknek való vidék – ezzel a címmel készített filmet Bihari László és a Zöld Pók csapata a magyarországi szegénységről és A Város Mindenkié munkájáról. A filmet itthon a Verzió Filmfesztiválon mutatták be, és azóta már az ELTE média tanszékén is vetítettük. A következő hónapokban a lehető legtöbb helyen és közösségben szeretnénk bemutatni, így reméljük, az alábbi beszámoló egy frissen csatlakozott AVM aktivista tollából felkelti az érdeklődésedet. Ha szeretnéd megnézni a filmet, írj nekünk az [email protected] címre és értesítünk, hol vetítjük legközelebb vagy közösen megszervezünk egy vetítést.

Nekem nagyon tetszett a film, és hálás vagyok, hogy láthattam és így betekintést nyertem az AVM munkájába és múltjába. Ez még inkább inspirált arra, hogy velük együtt – mint új tag – minden tőlem telhetőt megtegyek teljes erőmmel azért, hogy a mélyszegénységben élő emberek és családok visszakaphassák emberi méltóságukat, otthonaikat, gyermekeiket.

Hiszem, hogy aki ezt a filmet megnézi, nem maradhat többé semleges! Szép volt és egyben megrázó. Miért volt szép? Az az áldozatkész és átérző szeretet tette azzá, már-már szinte „biblikus” módon, ahogy ezek az emberek magukat nem kímélve segítették a mélyszegénységben élő és hajléktalan embereket, és harcoltak értük a teljes győzelemig. („Életüket nem kímélték mindhalálig!” – idézet a Bibliából.)

Ugyanakkor megrázó a film az emberek fájdalmai és az AVM tagok együttérzése miatt. Az egyik oldalon a kilátástalan és reménytelennek látszó jövő, a másik oldalon a tettrekész, mindent megoldani akarók elszántsága és bátorsága. Mert az AVM tagok mélyen átérzik a kilátástalanul, szegénységben, otthontalanul szenvedő emberek életét, akik – sajnos – sokszor gyermekeiket is elveszítik. Miért? Mert szegények!

Megható volt látni a filmben, hogy az AVM tagjai tudtak együtt sírni a gyermekeiket és az otthonukat elveszítő édesanyákkal és tudták vigasztalni őket és egy emberként melléjük álltak. És ahogy ezek a reményvesztett emberek bíztak segítőikben és szerették őket. Ahogy ez a „két csapat” együtt tudott dolgozni. Ezeknek a bajba jutott embereknek az egyetlen reménységük az volt, hogy A Város Mindenkié tagjai szívvel-lélekkel és erővel akartak és tudtak segíteni nekik.

Szép volt látni, ahogy Lakatosné Jutka harcol a filmben szereplő kilakoltatott családért, melléjük áll, ugyanakkor képviseli az igazságot és a törvény érveit. Szép volt Tessza vallomása is, amikor elmondta, mi indította őt arra, hogy az AVM megalakuljon. Nagyon jó volt látni és megismerni mindnyájuk személyes életét, és indító okukat erre a munkára, hivatásra. Különböző helyekről jöttek, különböző a múltjuk, a képességeik, de egy szívvel és egy akarattal bátran harcolnak azért, hogy hogy minden embernek joga legyen az emberi méltósághoz és az emberhez méltó otthonhoz.

Nagyszerű volt, amikor a film bemutatta Tesszát, ahogy kalapáccsal falat tör és vállalja a munka fizikai részét is. Azután nagy a kontraszt, amikor a bíróság előtt, ahol bemutatkozik, mint a pszichológia doktora. Vagy akár az, amikor az egyik jelenetben látjuk őt, mint szép, fiatal lányt gyönyörű, hosszú, göndör hajjal, majd az elkötelezett „hőst” rövidre vágott hajjal. (Talán, hogy a hatóság ne tudjon belekapaszkodni a hajába? Ez csak saját gondolatom, nem tudom, ez volt-e az ok.) Jutkát is látjuk az otthonában, majd szépen felöltözve, ott hagyva kutyusait és cicáit, bátran, céltudatosan munkába indul – a Parlamentbe. Mindenkiről, aki a filmben szerepelt, elmondhatom ugyanezt az elszánt tüzet, ahogy együtt harcoltak.

Elszomorító volt nézni, amikor felépült egy szép otthon a tagok keze nyomán, de már nem volt, aki beköltözzön, mert a testük feladta a harcot. A várakozás túl sok volt, a „törvény” lassan és nehezen engedélyezte, hogy otthonuk lehessen és mire készen lett, ők meghaltak. Szem itt sem maradhat szárazon, ahogyan akkor az AVM tagok is sírtak. Miképpen azok, akik közeli hozzátartozóikat veszítették el. Együtt szenvedtek, együtt harcoltak, együtt vártak velük. A közös harc, a hosszú várakozás ideje, az összefogás összekötötte őket, és a szeretet, a megbecsülés egymás iránt, segítők és segítettek – együtt.

Igazi harcok vannak a filmben és valódi győzelmek, megaláztatásokkal együtt. A Város Mindenkié tagjai önként vállalták a megaláztatást, szenvedést a megalázottakkal, a társadalmilag megkülönböztetett, olykor mindenüket elveszített emberekkel. Fájdalmas nekik megtenni – és nekem látni – amikor saját kezűleg kellett a saját maguk építette kunyhókat lebontani, szétverni és elindulni az ismeretlen jövő felé.

Az is tetszett a filmben, hogy átmenet volt a dokumentumfilm és a művészfilm között. Nem voltak benne hatásvadász fogások, úgy mutatja be az életet a maga valóságában, ahogy van. Különleges volt viszont a film dinamikája: az egyik jelenetben Tessza és Saskó biciklivel hajt át az Erzsébet-hídon – akár turisták is lehetnének – miközben egy másik jelenetben komoly felkészülést láthatunk arra, hogyan alkossanak „elszakíthatatlan élőláncot” csövekkel és bilincsekkel, amikor majd összetűzésre kerül sor a kilakoltatás elleni küzdelemben, hogy megvédjék azt, akit jogtalanul ki akarnak lakoltatni.

Nagyszerű volt számomra ez a film és megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy IGEN, én is ezt akarom csinálni az AVM tagokkal együtt. Amit nagyon akarunk, és amiért kitartóan küzdünk, sikerülni fog. Minden embernek joga van félelem és megalázó helyzetek nélkül élni. Munkatársaim szeretet által indított, eltökélt küzdelmét szemlélve megerősítette bennem, hogy együtt minden lehetséges és azt is, hogy velük együtt szeretném felvenni a harcot a társadalmi igazságtalanságok ellen – teljes erőmmel (ami jelen pillanatban még nem túl sok, de hiszem, nem lesz mindig így). Mindazért szeretnék velük együtt dolgozni, harcolni, ami igazságtalan és megkülönböztető, és azért, hogy országunkban minden máshogy legyen, mert meggyőződésem, hogy a hajléktalanság megszüntethető, ha az akarat után mindenki meg is tesz ezért mindent.

Bár nem neveztem meg ebben az írásban minden AVM tagot, mindnyájukat nagyra becsülöm összetartásukért, elfogadó szeretetükért és felkészültségükért.

Köszönöm, hogy láthattam ezt a filmet.

Szentiványi Csilla

A Város Mindenkié hajléktalan aktivistája

Fotók: Tóth Fanni, Csoszó Gabriella, Kovács Gábor Tamás, Badzsóné Angéla