A Város Mindenkié, az Utcajogász 2500 magánszemély és több civil szervezet petícióval fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy rendezzék annak a több, mint 60 ezer magyar állampolgárnak – köztük 4500 gyereknek – a helyzetét, akik érvényes lakcím nélkül kénytelenek élni. A minisztériumnak eljuttattuk részletes javaslatainkat is, amire válaszul 2017 nyarán egy kormányrendelet-tervezet jelent meg az EMMI honlapján, amely a minisztérium szerint megoldást jelent arra, hogy ezek a családok legalább a minimális szociális ellátásokhoz hozzá tudjanak férni. Bár üdvözöljük, hogy a minisztérium erőfeszítést tett a helyzet rendezésére, az általuk nyújtott megoldási javaslatot elhibázottnak találjuk, ami hosszabb távon csak a hivatalok munkáját segíti, de egyáltalán nem oldja meg a lakcím nélküli családok helyzetét, csupán az ún. település szintű lakcím általános használatával adminisztratív úton hajléktalanná teszi őket. Kérésünkre az EMMI 2017. július 4-én egyeztetésre hívott minket, ahol a Belügyminisztérium nyilvántartásokért felelős munkatársai is részt vettek.

Az egyeztetés legelején elmondtuk annak a családnak a történetét, akik nemrég keresték fel a csoportunkat, hogy segítséget kérjenek. Ezzel szerettük volna érzékeltetni, mekkora a probléma:

„Jó napot! A gyermekeim lakcímkártyáján még annak a krízislakásnak a címe van, ahol korábban laktunk, de valójában már ki vannak jelentve. Nekem egy hajléktalanszálló az lakóhelyem és a tartózkodási címem a volt albérletünk, de már onnan is kijelentettek. Emiatt nem tudom elintézni a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, mert egyik helyen sem lakunk. Hiába pályázunk lakásra, emiatt az sem sikerül. Mit csináljunk, hogy legyen lakcímünk? Most olyan albérletben vagyunk, ahol nem írtunk szerződést. Úgy lakunk itt, mintha baráti alapon laknánk itt, és a tulajdonos kijelentette, hogy nem ír alá semmit. Így nem tudok semmit intézni. Sajnos nincs ismerősünk, akihez be tudnánk jelentkezni és a tulajdonost pedig nem akarom győzködni, mert nincs innen hova mennünk. Amikor idejöttünk, megmondták, hogy nem írnak alá semmit, és nem szeretném, ha baj lenne belőle.”

Miután az EMMI képviselői szóban is bemutatták a kormányrendelet-tervezetet, mi elmondtuk, miért tartjuk problémásnak a minisztérium javaslatát:

1. A település szintű lakcímet a hatályos jogszabályok szerint csak közterületen élő hajléktalan emberek igényelhetik. Vagyis az, aki lakásban él, nem jogosult ilyen lakcímet igényelni. Ráadásul ma Magyarországon gyerek nem élhet közterületen, így ezt a lakcímet ők biztosan nem igényelhetnék jogszerűen.

Erre az EMMI válasza az volt, hogy a Belügyminisztérium ki fog adni egy ún. szakmai irányító körlevelet, amely arra utasítja az okmányirodai ügyintézőket, hogy – feltételezzük, hogy a törvény figyelmen kívül hagyásával – engedjék meg bárkinek, hogy település szintű lakcímet létesítsen. Ha ez megtörténik – és nem változtatnak a lakcím törvény végrehajtási rendeletén – az Alkotmánybírósághoz fogunk fordulni. Azon kívül, hogy település szintű lakcímmel pokol az élet, nem gondoljuk, hogy a törvényszegést el lehet intézni egy minisztériumi körlevéllel. Ha a két minisztérium ragaszkodik ehhez a megoldáshoz, minimum, hogy venniük kell a fáradtságot ahhoz, hogy összehangolják a már létező jogszabályokat.

2. A település szintű lakcím nem alkalmas arra, hogy egyenlő jogokat biztosítson a családoknak. Ezzel a lakcímmel az állampolgárokat diszkrimináció éri a munkaerőpiacon, az egészségügyben és a hatósági intézkedések során, hiszen azonnal hajléktalanként kezelik őket. Település szintű lakcímmel nagyon nehéz bankszámlát nyitni, mobiltelefont vásárolni vagy akár jogosítványt kiváltani. Az ilyen lakcímmel rendelkező embereknek nincs kijelölt iskolai körzete és háziorvosa sem, vagyis sehol sem kötelező őket ellátni.

Ezt az érvünket a minisztérium nem volt hajlandó meghallani, szerintünk még a település szintű lakcím is jobb annál, ha valakinek semmilyen lakcíme sincs. Arról, hogy milyen az élet település szintű lakcímmel, itt lehet olvasni, illetve álljon itt még egy érintett beszámolója:

„Férjemmel mindketten településszintű (lakcímnélküli) lakcímkártyával rendelkezünk. Nekem x éve van bankszámlám egy banknál (akkor még volt lakcímem), amit tavaly ősszel zárolt a végrehajtó ideiglenesen még jóval a házasságkötésünk előtt keletkezett tartozásom miatt. Mivel a férjem fizetése ment csak rá, ezért a banki ügyintézők nagyon emberségesen felajánlották, hogy nyissunk az ő nevére szóló másik számlát. Ez meg is történt. Azóta odautalják a fizetését, több mint féléve. Most nagyobb összegre lett volna szükségünk egyben, ezért bement, hogy megigényelje az A-hitel keretet a számlájára. Az ügyintéző ellenőrizte a számlát és közölte, hogy az utolsó utalás duplája azonnal felvehető. Mivel férjem nem akart egyedül dönteni, bejött hozzám a munkahelyemre, én pedig visszaküldtem, hogy intézze, mert az úgy nekünk pont megfelelő. Ekkor jött a „hidegzuhany”. Csak egyetlen akadály van: nincs lakcím. Hiába van a levelezési értesítési cím, a lakcímkártyán lakcímnélküli, ezért így nem megoldható.”

3. Azok a családok, akiknek nincs lakcíme, eleve félnek attól, hogy a gyerekeiket elveszik, és sokszor rejtőzködve próbálnak élni. Ha egy ilyen lakcím bejelentésekor kötelező lesz jelzést leadni a gyermekvédelmi rendszernek, ezek a családok még kevésbé fognak merni segítséget kérni és igénybe venni a nekik járó ellátásokat.

Erre a minisztérium álláspontja az volt, hogy csupán a lakcím hiánya miatt egyetlen gyereket sem fenyeget a kiemelés veszélye, így nincs oka a családoknak a félelemre. Noha természetesen mi is tisztában vagyunk ezzel, tapasztalatból tudjuk, hogy a szegénységben élő családok többsége mégis retteg attól, hogy a lakcím problémák elegendő okot adnak a hatósági eljárásra.

4. A tervezet egyáltalán nem foglalkozik a lakcím-problémák átfogó rendezésével, vagyis azzal, hogy mindenkinek ott lehessen a lakcíme, ahol valójában lakik, csupán néhány részkérdést próbál rendezni, de ez csak toldozás-foldozás, ezért alkalmatlan arra, hogy a családok érdekét szolgálja.

AZ EMMI képviselőinek jelszava az egyeztetés során ez volt: „nem mi vagyunk az illetékesek”. Amikor rákérdeztünk, hogy akkor ki lehet az, ugyanannak a helyettes államtitkárságnak a nevét adták meg, amelynek a képviselői ott ültek az asztalnál a Belügyminisztérium részéről (Nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkárság). Tekintve, hogy közel 100 ezer ember kénytelen lakcím nélkül vagy szinte használhatatlan lakcímmel élni Magyarországon, nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezt a problémát az állam a súlyának megfelelően kezelje. Az, hogy egy probléma megoldása bonyolult, nem jelenti azt, hogy az államnak nem kötelessége vele foglalkozni. Ezt az Alapvető Jogok Biztosának legújabb lakcímmel kapcsolatos jelentése is megerősíti, ami a lakcím problémák miatt a társadalombiztosítástól eleső állampolgárok ügyét tárta fel.

Álláspontunk szerint a lakcím nélküli családok helyzetének megoldására nem a település szintű lakcím egyre szélesebb körű használata a megoldás, hanem az, ha minden ember élni tud a lakcímhez való jogával. Ehhez a kormánynak és az illetékes minisztériumoknak a következő lépések megtételére van szükség:

1. Kötelezzék a lakcímbejelentést intéző járási hivatalokat arra, hogy tartsák be a törvényt és engedjék, hogy az bérlők élhessenek a lakcímhez való jogukkal. A hatályos törvény szerint, ha egy albérlő rendelkezik egy két tanú által aláírt vagy ügyvéd által ellenjegyzett lakásbérleti szerződéssel, nincs szükség a szállásadó külön hozzájárulására a bejelentkezéshez.
2. A hajléktalanellátó intézményekhez hasonlóan törvényben kötelezzék a családok átmeneti otthonait és a mukásszállókat, hogy 10 nap ott tartózkodás után jelentsék be a náluk lakó személyeket és családokat.
3. Tegyék kötelezővé a szállásnyújtással foglalkozó cégeknek és magánszemélyeknek, hogy a tulajdonukban lévő lakások bérlőknek biztosítsák a bejelentkezési lehetőséget.
4. Utcán élő emberek esetében tegyék lehetővé, hogy bejelentkezhessenek abba a szociális intézménybe, amely az ellátásukat végzi (pl. nappali melegedő).
5. Módosítsák a családok és gyermekek ellátására vonatkozó jogszabályokat úgy, hogy lakcím hiányában a család vagy egy szociális szakember nyilatkozattal igazolhassa, valójában hol élnek.

Az egyeztetés során szinte az egyetlen kézzelfogható ígéret, amit a Belügyminisztérium munkatársai hajlandóak voltak megfogalmazni az volt, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a lakcímbejelentő űrlapon külön jelzést tüntessenek fel arról, hogy szükség van-e a szállásadó aláírására a bejelentéshez vagy sem. Erre azért van szükség, mert a lakcímbejelentést kezelő ügyintézők a törvény ellenére ma is nagyon gyakran kérik a szállásadó külön aláírását akkor is, amikor erre nincs szükség, hiszen a bérlő rendelkezik két tanú által aláírt vagy ügyvéd által ellenjegyzett bérleti szerződéssel. Bár ez nem old meg minden problémát, de úgy gondoljuk, hatalmas segítség lenne azoknak a bérlakásban élő embereknek, akik megfelelő lakásbérleti szerződést kötöttel a szállásadóval.

A sikertelen és sokszor rossz hangulatú egyeztetés ellenére A Város Mindenkié és az Utcajogász folytatja a kampányát azért, hogy mindenki tudjon élni a lakcímhez való jogával. Legközelebb a BM munkatársai által megjelölt államtitkársághoz fogunk fordulni, és egyéb akciókra is számítani lehet addig, ameddig ezt a kérdést nem oldja meg a magyar állam.