Hát, hol is kezdjem? Lassan két éve csatlakoztam a Város Mindenkié csoporthoz, hogy együtt küzdhessünk a hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek jogaiért, és nehézségekkel teli életüket megkönnyítsük. A csoport tagja az Európai Lakhatási Hálozatnak, ami azért jött létre, hogy Európa-szerte összefogja a lakhatással foglalkozó szervezeteket. A hálozat tagjai saját országukban szerveznek mozgalmat és fél évente összegyűlnek, hogy megosszák a többi csoporttal a tapasztalataikat és észrevételeiket, illetve itt kerül sor néhány figyelemfelhívó akció, tüntetés összehangolására és elemzésére. Idén én kaptam az AVM-től a lehetőséget, hogy egy aktivista társammal elrepüljünk Dublinba, és képviseljük Magyarországot és az AVM-et. Ezáltal életemben először elhagytam az országot.
Volt bennem egy kis félsz, mert sajnos nem beszélek idegen nyelvet, de belevágtam, mert nagyon érdekelt a téma és tudtam hogy sok okos dolgot hozhatok haza a társaimnak. Így indultunk neki.
2 és fél óra után landoltunk, majd buszra szálltunk és irány a szálloda, ahol gyors bemutatkozás és ismerkedés után aludtunk egy nagyot, hogy másnap frissen vessük bele magunkat a munkába. Egy finom reggeli után csapatostul (20-25 ország képviselői) átvonultunk a találkozó első helyszínere, ahol bemutatkoztunk és egy előadás keretében beszámoltunk az itthoni helyzetről és felvázoltuk a kampányokat, amiken itthon dolgozunk. Ebéd után kis munkacsoportokban kidolgoztuk a másnapi beszélgetések alapjait, és egy beszélgetésben megosztottuk az önkormányzatokkal szembeni érdekérvényesítéssel kapcsolatos tapasztalatainkat. A legnagyobb különbséget abban láttuk a nyugat-európai országok és a magyar helyzet között, hogy bár nyugaton, így Írországban is, nagy a lakhatási válság, és egyre kevésbé megfizethetőek a lakások, és egyre nagyobb a hajléktalanság is, ott van még szociális lakáspolitika, és ha valaki hajléktalanná válik, akkor van esélye hozzáférni szociális bérlakáshoz. Írországban van például sürgősségi lakásvárólista, amire a hajléktalanná váló emberek felkerülnek, és jó eséllyel idővel lakáshoz tudnak jutni. Ezzel szemben itthon, ha elveszíted a lakhatásod, nem sok esélyed van újra lakásba kerülni.
Ezzel el is ment az első nap, amit egy finom indiai vacsora koronázott meg.
Második nap reggel kisbuszba ültettek minket és meglátogattunk három olyan helyet, ami kiemelkedően fontos az ír aktivisták számára. Többek között egy szociális bérlakásokból álló lakótelepet, amit a helyi emberek összefogásának köszönhetően, 10-15 éves küzdelem után felújít az állam. Majd visszatérve a konferencia terembe, beszéltünk a Hálózat pénzügyeiről, illetve a további közös fellépésekről. Este megint indiai vacsi és szundi a hotelben. Ja, és majdnem elfelejtettem, költözni kellett egy másik helyre, mert egy ír rugby szurkolócsapat lefoglalta a hotelt. 🙂
Új hotel, új reggeli, új találkozó helyszín. A 3. nap teljesen az ír lakhatási csoportoké volt. Érintettek, középosztálybeli aktivisták együtt meséltek az országban uralkodó helyzetről. (Furcsa volt, de eközben nagyon inspiráló is volt, hogy aktivista társak bekiabáltak a beszélgetésekbe, buzdítva egymást, hogy részletesen bemutassák a helyzetüket, küzdelmüket.) Este beszélgetés más országbeli aktivistákkal az elhangzottakról. Van, akiktől elbúcsúztunk, mert az otthoni dolgaik hazaszólították őket.
A csapat maradék kb. háromnegyed része este ellátogatott egy élőzenés igazi ír pubba. Így meggyőződhettem róla, hogy az írek is tudnak mulatni. 🙂 Utolsó beszélgetős dolgos napunkon visszatértünk az Európai Lakhatási Hálózatot közvetlen érintő dolgokhoz. Beszéltünk a következő találkozó helyszínéről és időpontjáról, közös több országban összehangolt akciókról. Majd a végén átbeszéltük a költségvetést, melynek fontos részét képezte az a kezdeményezés, amely a különböző országokban működő csoportok egymáshoz való utazását teszi lehetővé, amely által megismerhetik az ott dolgozó aktivisták munkáját. Ezen keretek között már járt is nálunk egy angol, főként női tagokból álló csoport, a FocusE15, illetve mi is voltunk egy látogatáson Londonban.
A végén nagy körben elrendeződve megköszöntük a vendéglátást, beszélgettünk az elmúlt napokról.
Kb. délután 2-kor végeztünk, de mivel nekünk csak másnap este indult a gépünk Budapestre, sétáltunk egy jót az esti Dublinban. Másnap pedig megkértünk két helyi aktivistát, hogy meséljenek az ír történelemről. Csillogó szemmel, és óriási átéléssel avattak be az angol-ír történelem sötét és küzdelmekkel teli éveibe. Cirka három és fél óra városnézés után indultunk a reptérre. Este 11.45-kor landoltunk Ferihegyen, tele gondolatokkal élményekkel. Fáradtan értünk haza, de másnap már vígan meséltük a kalandjainkat ismerősöknek, csoporttársaknak.
Köszönöm a lehetőséget az AVM-nek. Toljuk tovább!!!
Alszászi Zoltán
