Bejárta a sajtót a szegedi polgármester múlt heti nyilatkozata, hogy „az önkormányzat minden üres, gazdaságosan felújítható lakását helyreállítják és pályázaton a szociálisan rászorulók rendelkezésére bocsátják”. Azokat a lakásokat, amelyek nem „gazdaságosan felújíthatók”, eladják, az így befolyt összeget pedig a felújítható lakásokkal kapcsolatban felmerülő költségekre fordítják.

Sokan nagy örömmel olvasták a hírt, mi is – sőt, már maguk a híradások is gyakran igen elismerően írtak a kezdeményezésről. „Ez igen: minden üres lakását a rászorulóknak adja Szeged” – írta például az egyik lap. Az egyik szegedi lap híradása volt a kivétel, ami hangot adott a jelenlegi bérlők panaszainak is a lakásállomány állapotával és az ingatlankezelő karbantartási mulasztásaival kapcsolatban.

Minket is többen megkerestek a hír kapcsán, hogy kikérjék a véleményünket.

A szegedi kezdeményezés értékelését érdemes néhány, az önkormányzat lakásgazdálkodására vonatkozó összefoglaló adat áttekintésével kezdeni. Szegeden valamivel több, mint 4000 önkormányzati lakás van, ami az összes lakás kevesebb, mint 6%-a (ami nagyon kevés). A KSH adatai szerint tíz évvel ezelőtt még jóval nagyobb lakásállománnyal gazdálkodott az önkormányzat, 2006-ban 7210 lakással. Szegeden is az történik tehát, ami a legtöbb magyarországi településen: a lakásprivatizáció nagy 90-es évekbeli hulláma óta is folyamatosan csökken a lakásállomány. A szegedi ingatlankezelő éves beszámolói szerint ráadásul az önkormányzat csak az elmúlt 5 évben 111 összkomfortos és komfortos lakást adott el – tehát korántsem csupán azokat, amelyek „nem gazdaságosan felújíthatóak”. A szegedi önkormányzati lakásgazdálkodást dicséri viszont, hogy a lakások 87%-át „szociális bérlakásként” hasznosítják (tehát a lentebb ismertetett, vagy azokhoz hasonló rászorultsági feltételek szerint osztják el, és „szociális” lakbért fizettetnek a bérlőkkel), és a fennmaradó részt is nagyrészt „költségelvű” bérlakásként, tehát elenyésző a „piaci” önkormányzati bérlakások száma.

Mit jelent a gyakorlatban a szegedi polgármester múlt heti bejelentése? Alapvetően három vállalást tett az önkormányzat.

1.     Az üresen álló, felújítható lakásokat hasznosítják, és rászorulók számára pályáztatják meg.

Mit jelent ez a vállalás? Egyrészt azt, hogy az önkormányzat a jövőben nem kívánja elpazarolni a közvagyont azzal, hogy üresen hagyja az önkormányzati tulajdonú lakásokat. Másrészt azt, hogy az önkormányzati lakásokat (a helyi szabályozás szerint) rászorulónak tekinthető szegediek javára szeretnék fordítani. Tehát nem az arra rá nem szorulóknak – amit az önkormányzatok egyébként szintén megtehetnek a lakásaikkal.

Harmadrészt, itt nem arról van szó, hogy az önkormányzat további források bevonásával, lakásberuházásokkal növeli az önkormányzati lakásállományt – tehát lakások építésével, lakások vásárlásával, vagy pl. egy szociális lakásügynökségen keresztül a magántulajdonú lakások szociális lakásellátásba való bevonásával). Amiről szó van, hogy az önkormányzat elkezd ledolgozni egy az elmúlt évek hanyag, pazarló, hatékonytalan lakásgazdálkodása által kitermelt problémát, vagyis azt, hogy mintegy 650 lakás (az összes önkormányzati lakás több, mint 15 százaléka!) üresen állt.

Mindez örvendetes tehát, noha nehéz felhőtlenül örülni neki – vagyis anélkül, hogy észre vennénk, hogy a rendszerváltás óta eltelt két és fél évtizedben olyan mélységekbe sikerült levinni a lakásügyi elvárásainkat, hogy már azt is példamutatónak tartjuk, ha egy önkormányzat – hosszú évek pazarló lakásgazdálkodása után – elkezdi tenni a dolgát.

Azt is érdemes megnézni, hogy ki számít „rászorulónak” a helyi szabályozás szerint.  A lakások elosztási szempontjairól a rendelet I. melléklete rendelkezik. A pontrendszer igyekszik korrekt módon számba venni a rászorultság különböző szempontjait, néhány szabály azonban éppen a leginkább rászorulókat zárja ki a pályázatból.

Az egyik ilyen egy minimális jövedelem feltétele. A pályázó háztartásában az egy főre eső jövedelemnek ugyanis el kell érnie a nyugdíjminimum összegének a 130%-át, vagyis 37.050 forintot. Vegyünk például egy családot, ahol az egyik szülő közfoglalkoztatott, a másik „GYES-en van”, és két gyermekük után családi pótlékban részesülnek. Az ő havi nettó jövedelmük mintegy 133 ezer forint, amivel túl szegények ahhoz, hogy akár csak pályázhassanak önkormányzati lakásra (pontosabban csak komfortnélküli lakásra pályázhatnak, más eljárásrendben, és más feltételekkel, például legfeljebb két évre szóló határozott idejű szerződéssel).

Szintén kizárja a szabályozás a pályázat lehetőségéből azokat, akiknek a „bérleti jogviszonya vagy tulajdonjoga a pályázat benyújtását megelőző öt éven belül neki felróható okból szűnt meg”, továbbá azokat, akik „a pályázat benyújtását megelőző öt éven belül önkormányzati bérlakásból végrehajtás útján költöztették ki”. Tehát, ha egy család rossz helyzetbe került, és tartozás miatt felmondta az önkormányzat a bérleti szerződését, esetleg ki is lakoltatta, akkor a család 5 évig nem pályázhat – miközben az ilyen helyzetekre kitalált családok átmeneti otthonában csak egy, maximum másfél évig maradhatnak…

2.     A „gazdaságosan fel nem újítható” lakásokat eladják.

A polgármester nyilatkozata szerint az önkormányzat elsősorban a „régi bérházakban lévő kis alapterületű, alacsonyabb komfortfokozatú lakásokat” fog eladni. A gazdaságosan valóban fel nem újítható lakások eladásának lehet létjogosultsága. Mégis problematikus ez a szegedi esetben, amennyiben a helyi szabályozás alapján a legalacsonyabb jövedelmű (leginkább rászoruló) háztartások  éppen az ilyen lakásokra tudnak csak pályázni.

Az sem egyértelmű továbbá, hogy az önkormányzat valóban csak a legrosszabb állapotú lakásait kívánja eladni, és nem csak azért, mert az elmúlt években sem így járt el. A szegedi ingatlankezelő honlapján jelenleg eladásra felkínált 9 lakás közül ugyanis csak egyetlen lakás komfortnélküli, a többi összkomfortos vagy komfortos.

3. A „gazdaságosan fel nem újítható” lakások értékesítéséből befolyt összeget a megmaradó lakásállományra fordítják.

Ennek a vállalásnak van valójában a legkisebb hírértéke. A Lakástörvény rendelkezése (62. § (3) bekezdés) értelmében ugyanis az önkormányzat törvényt sértenene, ha máshogy járna el, és a lakások eladásából származó bevételeiket nem „lakáscélokra és az ezekhez kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra” fordítaná!

Kitérőként: a polgármester azt is elmondta, hogy „évek óta szakmai konszenzus van abban, hogy Magyarországon átfogó, államilag finanszírozott önkormányzati szociális bérlakásprogramra lenne szükség”, és ebben teljesen igaza van. Az más kérdés, hogy az „évek óta” nyilvánvalóan magába foglalja azt az összesen 16 évet is, amikor a polgármester egyúttal országgyűlési képviselő is volt (1994–1998 és 2002–2014), és azt a 12 évet is, amikor pártja, az MSZP volt kormányon (illetve a pártja adta a polgármesterek, közgyűlési és képviselő-testületi tagok többségét vagy jelentős részét) és ennek ellenére is folytatódott az önkormányzati (szociális) bérlakásállomány leépülése, országszerte.

Második kitérőként: az önkormányzatoknak nem csupán a lakásgazdálkodáson, hanem a pénzbeli ellátások helyi rendszerén keresztül is segítenie kell a rászoruló lakosok lakhatását. 2015 március elsejével, a korábban központilag szabályozott lakásfenntartási támogatás és adósságcsökkentési támogatás megszüntetésével az önkormányzatoknak a korábbinál is nagyobb szabadsága – és még több felelőssége – van a helyi pénzbeli ellátásokkal kapcsolatban. Van olyan önkormányzat, ami arra használta a nagyobb szabadságát, hogy a korábbiaknál magasabb színvonalú pénzbeli ellátást nyújtson. Ha megnézzük az egyik ilyen ellátást, a Szegeden az adósságcsökkentési támogatás helyébe lépett hátralékcsökkentési támogatást, akkor viszont azt látjuk, hogy mióta az önkormányzaton múlik a támogatás szabályozása, azóta az eladósodott háztartásoknak nyújtható támogatás maximális összege a korábbi harmadára (illetve lakáshitellel eladósodott háztartások esetén a korábbi hatodára) csökkent.

Összességében, elismerésre méltó, hogy a szegedi önkormányzat nekifogott a korábbi önkormányzati lakásgazdálkodás mulasztásai miatt felhalmozódott üres lakás állomány hasznosításának. Ugyanez igaz arra, hogy alapvetően a „rászorulók” lakhatását kívánják biztosítani az önkormányzat lakásállományán keresztül. Tekintettel a kiterjedt magyarországi szegényellenességre, az is elismerésre méltó, hogy egy polgármester a rászorulók megsegítésével kampányol – tehát a helyi jóléti szolgáltatások fejlesztésével, és nem pedig ezek leépítésével.

Az önkormányzati lakásállomány bővítését azonban nem vállalta fel az önkormányzat, sem azt, hogy új forrásokat von be a lakásgazdálkodásba. Sőt, vállaltan tovább folytatódik az önkormányzati lakásállomány csökkenése. A lakáselosztás szempontjai éppen a leginkább rászoruló csoportok egy részét zárják ki a pályázat lehetőségéből. A helyi hátralékcsökkentési támogatás (ami az önkormányzati lakások bérlőinek is gyakran kiemelkedően fontos segítséget jelentene) maximális összege pedig sokkal alacsonyabb a korábbi adósságcsökkentési támogatásénak. Továbbá, a szegedi Cserepes sori lakók helyzetéről szóló híradások (ld. az Abcúg riportját itt, az Akut Egyesület bejegyzését itt) az önkormányzati lakásgazdálkodás és a helyi szociálpolitika felelősségét is felvetik a kialakult helyzetért.

Addig is azonban, amíg nem valósul meg az az államilag finanszírozott önkormányzati szociális bérlakásprogram, amiről a polgármester is beszélt, érdemes bátorítani és elismerni minden kisebb-nagyobb helyi előrelépést a lakásügyben, és ugyanez igaz a mostani szegedi kezdeményezésre is – még akkor is, ha azért Szegeden is bőven volna még mit fejleszteni az önkormányzat lakáspolitikáján.

Fotó: Csizi Zsolt