Ebben az évben április 9-én tartottuk az immár hagyományos megemlékezésünket József Attilára, a költő sírjánál, a Fiumei úti sírkertben. Ilyenkor összejövünk – A Város Mindenkié aktivistái és szimpatizánsai, barátaink és rokonaink – és verseket olvasunk egymásnak, elsősorban József Attilától, de azért mindig előkerül más költőknek is egy-egy műve (idén például Kemény István versei), és egy-egy saját költemény is. József Attilán kívül azokra a barátainkra is emlékezünk, akik korábban velünk voltak a sírnál: Leé Józsefre, Rózsa Milánra és Udvarhelyi Lászlóra. Énekeltünk is, a Tiszta szívvelt (a Hej tulipán című népdal dallamára), barátai pedig Leé Józsi egyik megzenésített versének az eléneklésével emlékeztek rá.

Ilyenkor nem közvetlenül azzal foglalkozunk, amivel egyébként (vagyis a lakhatáshoz való jog kivívásával, a hajléktalan és lakásszegénységben élő embereket sújtó jogszabályok eltörléséért vagy felülvizsgálatáért), de valahol azért mégis ugyanarról van szó. Ami talán a legfontosabb József Attila verseiben: ahogyan elválaszthatatlanul összefonódik a személyes és a politikai, sokunk részvételét magyarázza A Város Mindenkié csoportban. Amennyire József Attila versei aktuálisak a mai Magyarországon, az egyszerre szomorú (hogy hová jutottunk az azóta eltelt lassan egyévszázados időszakban), és inspiráló – hiszen nem vagyunk egyedül.

Nekem (és azt hiszem, ezzel mások is így vannak) ezek a verses megemlékezések mindig a legszebb, legbelsőségesebb élményeim közé kerülnek. Ha gondoljátok, jövőre tartsatok velünk.

Misetics Bálint

Fotó: Vörös Anna