2016. április 19-én az EMMI Lakhatási Munkacsoportja tartott tájékoztatót, amin A Város Mindenkiét Magyari Tibor lakásszegénységben élő aktivista képviselte. A beszélgetés fő témája a „hajléktalan emberek reintegrációja” volt. A fő előadó Hegedűs József volt, a Városkutatás Kft-től. Ismertetésre került a TÁMOP 5.3.3-as konstrukció, amit most röviden itt is bemutatunk.
Kiemelésre került a hajléktalan emberek lakáshelyzete, ezen belül lakhatási lehetőségeik és módjaik: utca, éjjeli menhely és munkásszállás, továbbá a bizonytalan lakáshelyzet, a rejtőzködő hajléktalanság és a nem lakás célú helyiségben élők. Az előadás során az előadó kiemelte a szociális munka fontosságát és a mentális stabilitás megőrzését. Rátért a hajléktalan emberek különböző élethelyzeteire, majd az ellátásra, valamint az utcai és az intézményi ellátás előnyei és hátrányai közti különbségekre. A tanulmány kitért a hajléktalan emberek különböző „típusaira” is, amelyek a következők: legkiszolgáltatottabbak; csoportban, bandákban élők; részben munkaképesek és frissen utcára kerültek. Ezután a pályázatban foglalt lehetőségekre tértek ki.
Lakhatási feltételek: tipikusan magánlakás szektorban. Az előadó kitért a szerződéskötéskor jelentkező előítéletekre, illetve a garanciára és a kockázatvállalásra, valamint a támogatás nagyságára.
Foglalkozás, jövedelem: Egyéni képességek szerint lehetőségek kialakítása a legális munkaerőpiacon. A magáncsőd problémáira való megoldások és a képzési lehetőségek tipikusan nem a hajléktalan emberekre vannak kidolgozva.
A résztvevő civil szervezetek javaslatai: Lakhatás, foglalkoztatottság, mentorok bevonása, létrehozása. Lakások bevonása, képzések indítása. A lakásbérleti díjak differenciálása, követése.
Zárásként Kalló Róbert minisztériumi főosztályvezető helyettes moderálásával kötetlen beszélgetés volt az előadáson hallottakról.
Én személy szerint úgy éreztem, hogy a résztvevő civil szervezetek többsége nem rendelkezik utcai terepgyakorlattal a hajléktalansággal kapcsolatban és az íróasztal mögül pedig nem lehetnek hatékonyak. Magyarul nem naprakészek. A beszélgetés folyamán azok a szervezetek vitték a szót, akik maguk is betagozódtak a minisztérium alá és közpénzből gazdálkodnak. Hiányoltam továbbá, hogy a nagy roma szervezeteket nem képviselte senki, pedig őket érinti a leginkább a mélyszegénység, ami már lassan a hajléktalansággal egyenlő. A problémák megoldására semmilyen konkrét terv nem hangzott el, csak különböző lehetőségek. Amit még hiányoltam a tanulmány ismertetése során az, hogy nem foglalkozott a hajléktalan emberek jogi védelmével (pl. lakhatási jog, zaklatás). Véleményem szerint addig nem lesz változás a hajléktalanság és a szegénység területén, amíg ezek újratermelik önmagukat. Ehhez hosszú távú, kormányokon átívelő szociális bérlakás-építési állami program kell.
Magyari Tibor
