A csoportunk képviseletében hárman utaztunk Berlinbe 2014. október 28-31. (kedd-péntek) között két civil szervezet meghívására. Két előadásunk mellett lehetőségünk volt észak-berlini szociális intézményeket megnézni.

Első nap megérkezés után városnézés volt teljes menetfelszereléssel, mivel a szálláshelyünket csak délután öt óra után foglalhattuk el. A szállásunk egy régi foglaltház udvarán, egy pajtából kialakított vendégházban van. A vendégházban galérián aludtunk (nagyon jó hely, nagyon jó meleg van). A lepakolás után mentünk vacsorázni, ahol megbeszéltük a három napos programot.

Szerdán Délben jött a Berlinben élő szövetséges ismerősünk, VoB, majd Jan, aki az egyik vendéglátónk, az Unter Druck egyik önkénteseként kalauzolt minket minden nap.

Első állomásunk a leveskonyha volt, ez egy étkezde, ahol kint is s bent is le lehetett ülni. (ez az intézmény csak hétfőn van zárva) Itt kaptunk ebédet, mely paradicsomlevesszerű volt, de sokkal sűrűbb, s rizs volt benne s valami hús (1-4db, én húsgombócnak éreztem ízét), valamint kaptunk még egy-egy szendvicset is. Innen megnéztünk egy olyan helyet is kívülről, ahol alsóneműt s zoknit kapnak a koszosért cserébe. Mindkét szolgáltatást egy ferencesrendi vallásos szervezet biztosította.

Innen elmentünk a Warmer Otto nevű szervezetbe, ami nappali melegedő, egytől ötig vannak nyitva, ebédet kapnak itt az emberek. (Régen tíz éve az Otto utcába volt, s innen maradt a neve ma már nem ott van.) Ez az intézmény a városi jogszabályok útvesztőjéből ad ki utat mindenkinek, különösen a külföldiek számára (a látogatók fele lengyel, román, bolgár, magyar, stb.). Itt kérhetik, hogy a postájukat is ide küldjék. Az emberek itt tudnak korlátlan ideig internetezni, faxolni s telefonálni is.

Minden kerületben van Nappali ellátó intézmény, ahol zárásig ihatnak korlátlanul kávét s teát, és minden nap lehet ingyenes ételhez jutni, bár az legtöbbször leves és szendvics. A zord berlini télben a magyar rendszerhez hasonlóan plusz éjszakai szálláshelyeket nyitnak (éjszakai kávézóknak hívják ezeket), de az ellátók célja a hajléktalan emberek lakásba juttatása, ami elmondásuk szerint megnehezült az utóbbi pár évben. A 3,5 milliós Berlinben kb. ugyanannyi hajléktalan embert tartanak nyilván, mint a 2 milliós Budapesten. (11ezer fős adatot hallottunk.)

Innen tovább robogtunk az S-Bahnnal (ez itt a HÉV) a Strassenfeger újság szerkesztőségébe (ami az egyik fedélnélküli újság Berlinben, 15ezer példányban jelenik meg kéthetente), ahol sajnos lapzárta volt, így talán ha öt percig maradhattunk,de ez idő alatt kiderült, hogy a magyar Fedél Nélkülből már találkoztak Boros Györgyivel. Majd megkértek, hogy írjunk egy 8000 karakteres cikket a magyarországi kriminalizációról.

Innen bementünk a lapot kiadó szervezet által működtetett kávézóba, ahol 2-3 euróért ételt is lehetett kapni. 10percet neteztünk a gépeken, elvégeztük a szükségletünket, majd amíg a dohányosok kint cigarettáztak, én bementem a szervezet adományboltjába, ahol mindenféle árú volt (csészéktől kezdve bútorig). A csészék 30centtől voltak, de volt pl. gyerekeknek társasjáték is eladó.

Innen szinte futva jöttünk haza, hogy megegyük a vacsorát.Mire vissza értünk alig maradt időm bekapni a hambit, hisz hét órától előadásunk volt kilencig.

Az előadás itt a szálláshelyen volt egy előadóteremben, főként a házban élő érdeklődő fiatalok jöttek el. Az előadás, melyben a csoportunkat mutattuk be élőszóban és képekkel-videókkal, annyira jól sikerült, hogy egyből meghívtak minket jövő májusra egy újabb berlini konferenciára. Mi köszönettel elfogadtuk, de közöltük, hogy arról, hogy ki jön, majd a nagycsoport dönt. Ezután jöttek a sok kérdés, ami arra utalt, hogy tetszett az előadás s érdekelte is őket, mert a kérdések olyan témákra vonatkoztak, amire a rövid időre való tekintettel nem tudtunk részletesen kitérni.

Kilenc óra után jöttek a szabad beszélgetések, ahol a hallgatóság maradéka kötetlenül beszélgetett mindhármunkkal féltizenkettőig. Éjfélkor ágyba is kerültünk, ahol Csurika hajnal kettőig töltötte a fotókat az FB-re. (A szervezésért a másik vendéglátónknak, a BAPOB-nak jár a köszönet!)

Csütörtökön reggeli után jött VoB és együtt indultunk a Gesundheitszentrum Für Obdachlose (hajléktalanok egészségügyi centruma) nevű civil szervezethez. Itt volt többek között fogászat, fodrászat, háziorvosi rendelés, pszichológiai és egyéb tanácsadás, mosoda s kávézó is, de csak tea volt egész nap s azt korlátlan ihatták. Itt kaptak reggelit is s ebédet is. (lehetett repetázni, sőt, ha maradt, elvihették az emberek)

Itt van egy nagyon nagy ruharaktár, amit belépésünkkor akár boltnak is nézhetünk, hiszen a polcokon méret szerint ruhaneműk sorakoztak szépen összehajtva (pulcsi, póló, nadrág, stb. külön). A cipők is nagy átlátszó műanyag dobozokban, elől nagy számokkal felcímkézve méret szerint. Ezeket mind az ottani lakosok viszik be adománynak. Az ellátás sorszám alapján történik.

Ez az intézmény teljesen egyedülálló olyan szempontból, hogy adományokból újították fel s évek során megkapták az államtól a volt óvoda épületét. Ugyanakkor, hogy a rezsivel spóroljanak itt is meg van szabva, mennyi ideig fürödhetnek illetve nincsenek nyitva hétvégén s ünnepnap. A civil szervezetnek ennyi sok szolgáltatásra csak 8 alkalmazottja van, pl. az orvosok önkéntesen végzik a munkájukat. Innen továbbmentünk a Jan munkahelyére, az Unter Druckba. Ez is egy nappali melegedő volt sok szolgáltatással (mosás, étel, internet), de sokkal családiasabb formában egy lakóház földszintjén. Itt az volt a különlegesség, hogy dohányozni is lehetett az intézményben mindenkinek. (akár étkezés közben is) Ez bár illegális megoldás, de mivel a szervezetet közösségi alapon hozták létre és a látogatók így döntöttek, ezért ez maradt a szabály. Ennek az intézménye nagyon érdekes nyitva tartása volt, sok hajléktalan ember önkéntes munkájával (és vezetésével) működött, és csak két fizetett alkalmazottja volt. Érdekesség, hogy csütörtökön csak nők mehettek be. (Ők is zárva vannak hétvégén is és ünnepnapokon.)

Itt újra előadást kellett tartanunk a jelen lévő érdeklődő hajléktalan embereknek s a sok kérdés miatt szünetet rendeltek el, hogy minket is megebédeltessenek. (Szendvicsebéd s jellegzetes német sütemény volt, a szendvics alapanyagait, amit enni szeretnének, tányéron kapják meg, s ők tehetik össze, volt ott mindenféle szemnek szájnak való s vega kaja is.) Itt is korlátlanul lehetett tejeskávét, teát s kávét inni s repetázni. Az előadásunk és az azt követő beszélgetés (a további együttműködési lehetőségekről) fél ötig tartott, holott aznap csak háromig lettek volna nyitva. Az intézmény nagyobb részben adományokból működik, hiszen az állami támogatás olyan kicsi, hogy pl. egy ember étkeztetésére 27cent jut naponta.

Itt krízisidőszakban éjszakai kávézó működik, ahol 15 ember tud aludni, de ők is csak akkor, ha maguknak megcsinálják az alvó helyet. Akiknek nem jut hely a matracokon, az asztalok mellett ülve aludhatnak, nem küldik ki őket az utcára. De ha valaki úgy dönt fekvő szállást szeretne, az önkéntes segítők körbe telefonálják, hol van hely. Ilyenkor két önkéntes van minden éjjel.

Utána vendéglátónk, Jan keresett egy kávézót, amit meg szeretett volna mutatni nekünk s emiatt jó egy órát gyalogoltunk a lakóhelyünk környékén, de sajnos, mint kiderült megszűnt a kávézó. Kiderült, hogy ezt a szomszédsági kávézót egy hajléktalan ember vezette s egy magánember finanszírozta. Sajnos a magas bér miatt szűnt meg. Itt a hajléktalan ember egy kávét ingyen kaptak, ha bementek, de más embereknek fizetniük kellett.

Kari véleményével zárjuk sorainkat: a hazai ellátók sokat tanulhatnának a berliniektől.

(És köszönjük az önkéntes tolmácsainknak a segítséget!)

2014, november 2.                                                                      Erdősné Csurika