2013. november 20. (szerda)
Helló, kedves AVM!
Igazán szerencsés utazásom volt az első perctől kezdve. A Liszt Ferenc repülőtéren egy fiatal reptéri dolgozó mondta el, hogy mit kell csinálnom (csekkolnom) amitől elájultam, mert nem tudtam mit is akar mondani. Aztán megmutatta a csekkolást, ami angol nyelven adja utasításait, amitől megint a frász kerülgetett, de marha rendes volt a manusz, mindent végigcsinált. Csak azon csodálkozott, hogy ilyen hülyén indulok neki ennek a nagy útnak. Megvigasztaltam, nagy az önbizalmam.
Amszterdamtól tartottam, de semmi galibám nem volt. Megmutattam a jegyemet egy ottani dolgozónak, ráírta az indulás helyét (F9) és onnantól nyerő voltam. Hihetetlen, de l6 perc alatt megtaláltam a csatlakozásom indulási helyét, onnantól bőven volt időm keresni egy dohányzót. Simán átjutottam az ellenőrzéseken, de egy kis félsz akkor tört rám, amikor megláttam a New York-i nagy böszme gépet. Hát, nem semmi! Álló helyzetben is olyan magasan van a földszinti üléssor, mintha már emelkednél a levegőbe. Ehhez jön hozzá a fenti szint, elképesztő! Csúcs! Szerencsémre végig aludtam a New York-i gépen, így nem idegesített a cigi hiánya. Leszálláskor tartottam attól, hogy akár ott helyben visszafordíthatnak, de érdekes módon szimpatikus voltam, és egy perc alatt kijutottam.
Katával egy csomó utat megtettünk. A sötétség miatt még nem sokat láttam, de pótolom! Fényképezek is és minden nap adok pár soros híradást nektek.
Addig is sok puszi: Jutka
2013. november 21. (csütörtök)
Hahó, szép napot Magyarország, szép napot AVM!
Első hajnali levél innen a patak másik oldaláról, mert itt bizony még csak hajnali 04.17 van. Katáéknál töltöttem az első éjszakát. Én az otthoni időpontjaim szerint (tehát hajnali kelés) reagálok és az, hogy ilyen mély csend van szokatlan, mert nálunk mindig zajlik az élet már hajnalok-hajnalán, kezdve a férjemmel és a kutyákkal.
Itt pedig, pötyögtetek hülyeségeket, és csodálom a sok-sok színes fényű kilátást, hisz a 19-ik emeletről tekintek szét. Azt beszéltük meg, hogy reggel 7-kor kelünk, és 8-kor bemegyünk egy kis városnézésre, aztán felkészülünk a különféle találkozókra, átmegyek a szállodába, (három nap múlva újra itt, Katáéknál leszek). Menetközben lesz találkozóm a Picture the Homeless tagjaival is és másokkal.
Én fogok egy-két hajléktalan emberrel az utcán is pár szót váltani, hogy tőlük is halljam az amerikai valóságot. Mindennap fogok írni arról, hogy hol voltunk, mit csináltunk, kivel beszéltünk és természetesen a témát, amennyire majd tudom jegyzetelgetni. Kata lesz a tolmácsom, és tud majd nekem fordítani.
Már alig várom, hogy legalább Bali ébredezzen, (mondta, hogy reggel 6-kor kel), mert már kávéznék: le van főzve, csak melegítenem kéne a mikróban, de nem akarok zajongani. Bögre elővétele, cukor keresése, stb. hát egyik sem a legcsendesebb feladat sötétben, Katáék meg pihenjenek, ameddig csak lehet, hisz dolgoznak, tanulnak, fáradtak. Csak én vagyok ilyen hajnali bagoly Náncsi néni.
Puszi mindenkinek: Jutka
Sziasztok, kedves AVM!
Kata és barátnője, Lia lefárasztottak. Ami egész nap megnézhető, azt megmutatták! Hihetetlen szép helyeken voltam, olyan óriás házakat, palotákat láttam, hogy szemem-szám elállt, pedig a tévéből már ismerős volt egy-két híres amcsi épület, de más a kép és más a valóság.
Felmentünk a Brooklyn-hídra. Olyan parkot láttam, amire kevés az a szó, hogy gyönyörű. Láttam utcai „előadást”, ami arról szól, hogy összeállnak fiatalok és zene mellett bemutatót tartanak a breakből és különböző ügyességi, látványos dolgokból (pl. Jackson-hasonmás), persze utána kalapoznak. (Hiába, valamiből élni kell, de valóban megdolgoznak a kalapba dobált pénzért.) Nálunk, otthon – szerintem – ez elképzelhetetlen. Itt ugyan már sablonnak számít az ilyen fajta „attrakció”, de nekem nagyon tetszett.
Az egész napos séta alatt Kata kétszer is megetetett (annak ellenére, hogy nekem bőven elég adagot adtak először is, de Kata nem hagyott békén, később újra ennem kellett). Nagyon kitesz magáért, rendesen szégyellem magam. Csendes, aranyos kis helyeken ettünk, ahol közben fel tudtunk készülni.
Délután elvittek egy TV-felvételre: The Daily Show Jon Stewarttal, aki itt nagyon híres szórakoztató show-t csinál. Na, most gondoljátok el, a lökött kis magyar hajléktalan nem ért egy szót sem (szegény Kata meg van áldva velem), és mégis jól éreztem magam, mert az előadó arcmimikája, mozdulatai, a nézősereg reakciója, tombolása olyan jó hangulatot teremtett, hogy bambán sem tudtam unatkozni.
Itteni idő szerint este valóban kellemes fáradsággal mentem a szállóba, nem is kellett esti mese, marha jót aludtam. Kata reggel hozta el a cuccaimat, majd átsétáltunk oda, ahol aztán egész napos program várt minket.
2013. november 22. (péntek)
A Rosa Luxemburg Alapítvány által szervezett kétnapos találkozó témája a városhoz és a lakhatáshoz való jogról szólt, és a találkozó célját abban jelölték meg, hogy a meghívottak elmondhassák, saját hazájukban milyen problémák merülnek fel ebben a témakörben. Igazi nemzetközi találkozó lett összehívva: Spanyolország, Görögország, Portugália, Németország, Franciaország, és az Egyesült Államokból négy különböző területről érkeztek.
A nap folyamán sorban bemutatkoztak a csoportok, és bizony mindenhol az a legnagyobb probléma, hogy azokat a rétegeket igyekeznek kiszorítani, amelyek a legszegényebbek, az urak, gazdagok akarata és igénye szerint. Csupán azért bontanak el egyszerű kis házakat, mert egy multimilliomosnak tetszik a terület fekvése, a kilátás. Zsebbe nyúl, kifizeti a területet, lefizeti az illetékeseket és máris indul a dózer. Elhelyezik ugyan a szegényeket, de jóval messzebb, külterületen. A szegény ember anyagi bizonytalansága elég ahhoz, hogy rátenyereljenek a „nagyok” a belvárosi, jobbnál-jobb területekre. Nagyon komoly ellenállások, tüntetések vannak az ilyen dolgok miatt. A spanyol aktivisták hoztak videót egy demonstrációjukról – hát tiszta brutál a rendőrségi intézkedés!
Érdekes volt, hogy egyedül én vagyok érintett az egész csapatban. A mi előadásunk után a spanyol srác nagyon aranyos volt: odajött hozzám és megköszönte, hogy mint érintett, képviselem az AVM-et, és tevőlegesen részt veszek ebben a nehéz munkában. Elmondtam, hogy nem nekem jár köszönet, hanem az AVM-nek, nálunk mindenki így dolgozik. Sok a hajléktalan tagunk, akik tesznek a kirekesztettség ellen, az emberi méltóságért, az emberi jogokért küzdve. És persze sok a szövetségesünk, akik fáradságot nem kímélve tudásukkal maximálisan segítik a munkánkat, amiben ugyanolyan tevőlegesen, lelkesen dolgoznak, mint az érintettek. És van sok szimpatizánsunk is, akik mindig ott vannak, ahol segítségre van szükségünk.
Elmondtam, hogy az eddig elért eredményeinket így értük el, demokratikusan, összefogással, nagy akarattal és hihetetlen munkával, aktivitással. És így lehetek én jelenleg Amerikában, hogy képviseljem ezt a klassz csapatot és remélem, nem sülök fel, méltó akarok lenni a bizalomra, amit ezzel a lehetősséggel kaptam. (A spanyol srác mondta, hogy igazi előadó, jó harcos vagyok, de ezt majd az AVM dönti el, remélve, hogy Ti is így látjátok.)
Kaja bőven volt, és még gondoskodtak arról is, hogy vacsorát tudjunk vinni a szállóba. Bár a csapat még este elment egy kis sörözésre, dumcsi-partira, de én visszajöttem a szállóba, ne kelljen Katának minden percben fordítania, szegénynek elég egész nap.
Hát, röviden ennyit. Puszi mindenkinek: Jutka
2013. november 23. (szombat)
Szép napot, kedves AVM!
Túl vagyunk a Rosa Luxemburg Alapítvány második kerekasztal beszélgetésén is, és nagyon jó napot zártunk. A mai nap folyamán elsőként a városhoz való jogról, mint elméleti keretről beszéltünk, ami a mi esetünkben – pont a helyi rendeletek miatt – nagyon tanulságos volt. A Város Mindenkié név hatalmas sikert aratott, egyöntetűen azt mondták, hogy a legtalálóbb név, ami kifejezi azt a jogot, miszerint embereket nem lehet városokból kitiltani, onnan bármilyen indokkal eltávolítani.
Beszélgettünk az első nap bemutatkozó előadásai segítségével megtapasztalt hasonlóságokról és különbségekről, és mindenki elítélte a jelenlegi magyarországi Szabálysértési Törvényt, a hajléktalan emberek kriminalizálását, és azokat a rendészeti eszközöket, amikkel büntethetővé tették a hajléktalan embereket. Ilyen jellegű formális hajléktalan-üldözés – a résztvevők elmondása szerint – a saját hazájukban nincs. Sőt, volt, aki arról számolt be, hogy törvénybe van foglalva a lakhatáshoz való jog és alapvetően – lehetőségek szerint – alkalmazzák is, ami annyit jelent, hogy apránként lakást adnak hajléktalan embereknek is.
Ígéretet kaptunk arra a résztvevőktől, hogy petíciót írnak a magyar kormánynak, felszólítva, hogy fejezzék be a hajléktalan emberek üldözését.
Aztán elvonultunk kiscsoportos beszélgetésre: egy csoport a banki hitelesek, a másik a kilakoltatottak, a harmadik pedig a hajléktalanság témájáról beszélgettek, a jó gyakorlatokról és stratégiákról.
A Picture the Homeless részéről egy Kendall nevű nő volt jelen, aki elképesztő hírekkel szolgált. Olyan befolyásos politikust nyertek meg maguknak, hogy ma már törvény mondja ki, hogy hajléktalan embert (és egyéb megkülönböztetési jogcímen) senkit nem igazoltathatnak, senkit nem félemlíthetnek meg, senkit nem büntethetnek meg. Természetesen vannak helyi rendeletek itt is, de az a magatartási formákra (utcán vizelés, alkoholizálás, szemetelés, stb.) alkalmazható, nem az ember hajléktalansága miatt.
A kiscsoportok átbeszélték a két nap tanulságait, majd közösen jött a „víziós” beszélgetés, ahol mindenki elmondhatta, milyen alkalmazható dolgokat tanult a két nap alatt, ki, mit érzékelt, tapasztalt a kerekasztal beszélgetésekből. Én elmondtam, hogy az AVM-ben tanultam meg a kis fenyő történetét, amit itt gyors rajzocskával kisérve előadtam. A gyökerek összefonódása, a közös akarat, a közös munka, a közös cél az, ami összeköthet országokat, világtájakat, legyőzve a sok rosszat, ami jelenleg valamilyen formában szinte mindenhol tapasztalható.
Nagyon tetszett nekik a fenyőfa meséje, az AVM tanítása, példaértékűnek tartották csoportunk munkáját – ezért lehettünk itt Magyarországról – és az egész meghívott csoport úgy döntött, hogy folytatjuk ezt a találkozást akár más országokban, akár ismét Amerikában, mert hasznos, jó talaj volt ez a kétnapos kerekasztal a közös harcra az elnyomók ellen.
Mindenki csupa-csupa dicsérettel méltatta az AVM-et, és végtelen szeretettel váltak el tőlünk. Azok a szervezetők, akik először nem akarták, hogy nyelvtudás nélküli érintett jelen legyen ezen a kerekasztalon, mind megköszönték részvételemet és azt, hogy nehéz helyzetemben is aktivistaként dolgozom a hajléktalan emberekért. Sok-sok dicséretet kaptam. Nagyon jól esett, de elmondtam, hogy ezt az AVM nélkül nem tudnám megtenni, hisz a képzések, tanítások és a közös munka, közös cél az AVM dicsősége, (éppen ezért meséltem el a kis fenyő történetét) nem az enyém. Jó volt hallani, hogy ennyire elismerik a munkánkat.
Rengeteg hasznos anyagot viszek, remélem lesz, aki lefordítsa, és kivegyük belőle a számunkra felhasználható dolgokat. Hát, a Rosa Luxemburg-os második napunkról hirtelen ennyit, folytatás következik… mint egy jó regényben.
Addig is sok-sok puszi mindenkinek: Jutka
2013. november 24. (vasárnap)
Szép napot AVM!
A tegnapi napról pár sorban tudok csak írni, hisz igazi esemény késő délután volt. A reggelem azzal ment el, hogy a szállóból elmentem kávézót keresni, de szerencsémre – klassz kis nemzetközi mutogatás és a nyelvtudásom alapján: kaffe, eszpresszó kaffe? – gyorsan visszamutogatták hova, hogyan kell mennem, hol kell fordulnom balra, és máris megtaláltam a kis kajáldát, ahol VÉGRE presszókávét ihattam. Mert itt olyan hosszú kávé a divat, ami inkább megfelel a teának és felöntik úgy tejjel, hogy az otthoni reggeliző tejeskávénak felel meg.
Elmutogattam ott is kívánságomat, mert mindenáron ezt a teaszerű kávét akarták adni, de mivel az istenért sem tudtam megértetni, hogy nekem a jóval kevesebb, de erősebb kávé kell, fogtam magam, bementem a pult mögé és megmutattam a presszókávé gépet, hogy abból kérek. Végül is hozzájutottam az áhított italhoz és sétálva, kávézgatva, cigizve mentem vissza a szállodához.
Katával úgy beszéltük meg, hogy helyi idő szerint 11-kor jön értem a hotelhez és átköltöztet magukhoz. Én becsületesen 11-kor leadtam a kulcsokat, és vártam, vártam, vártam Katára. Aztán kb. fél 12 körül jött Bali, aki szegény átment londinerbe, felkapta a cuccaimat és irány New Jersey, Katáék otthona.
Út közben mondta Bali, hogy Kata küldött nekem sms-t a telcsimre, hogy Bali jön, de kicsit késni fog, csak éppen a telcsim mindenre használható, csak üzenet vételre és küldésre nem. Otthon már kajával várt Kata, majd átbeszéltük az előadást. Kata hozzácsatolta a képeket és videókat, aztán elindultunk.
A találkozóhelyen, melynek a neve Beaver 16 – egy olyan közösségi, több helyiséges terem, ahol különböző csoportok, emberek bérelhetnek helyiségeket minimális pénzért és rendelhetnek találkozókat, stb. – kb. 15-20 fő vett részt az AVM-es beszélgetésen.
A moderátor a Take Back the Land-től Robert volt, egy afro-amerikai srác, aki nagy szeretettel fogadott. Bemutatta az AVM kezdetét, az első napok közös munkáját a Picture the Homeless-szel és végtelen szeretettel mesélt Tesszáról – a mai napig úgy gondol Rá, mintha az aranyos kislánya lenne – valamint Bálintról. Úgy mesélt Budapestről, hogy szemmel látható volt, nagyon közel került a szívéhez az induló AVM-es csapat és elmondta, nagyon-nagyon büszke, hogy ma már olyan neve van az AVM-nek, ami méltó módon fejezi ki a magyar hajléktalan emberek és a magyar szövetségesek elszántságát, akaratát.
Én először bemutattam az AVM-et, aztán személyes bemutatkozás után kezdtem el beszélni a Szabálysértési Törvényről. Végigvezettem az útját az Építési Törvény módosításától kezdve az első Szabálysértési Törvény megszüntetéséig, majd az Alaptörvényt és az újabb Szabálysértési Törvényt. Mindenhol kihangsúlyoztam az AVM akcióit, kezdve Kocsis Máté irodafoglalástól a Csányi utcai lakásfoglaláson át az Üres Lakások Menetéig, az Alkotmány utcai demonstrációig, a Rákosmente Önkormányzatnál zajló tüntetésig és legutoljára a Tarlós István vezette közgyűlés megzavarásáig.
Részletesen beszéltünk a lakásszegénységről, a lezárt lakásokról, a hajléktalanszállók állapotáról, és elmondtuk, hogy a cél az, hogy mindenki emberhez méltó, megfizethető, elérhető lakáshoz jusson!
Elmeséltük sikereinket is, például azt, hogy az AVM perre vitte a hajléktalan emberek törvénytelen kunyhóbontásos kártérítési ügyét. Azt is, hogy a két aktivistánkkal szemben jogtalanul alkalmazott rendőrségi intézkedés során a bíróság elmarasztalta a rendőrséget. Beszéltünk a szégyenkordonok bontásról, ami a mai napig még folyamatban lévő ügy (továbbra is próbálunk adatokat kérni azzal kapcsolatban, hogy kicsoda és miért rendelte el a kordonok felállítását). Elmeséltem a példaértékű kőbányai kunyhóból-lakásba programunkat, és azt, hogy hosszú távú célként szeretnénk minden helyi önkormányzatnál elérni egy ilyen program elindítását.
Beszámoltunk az Utca és jog kutatásról, amit teljesen hajléktalan emberek csinálták, valamint a kutatás eredményéről és annak terjesztéséről, így pl. egyetemeken és hajléktalan embereknek tartott előadásokról.
Ismertettük az AVM minden munkacsoportját és munkáját, meséltem az AVM Akadémiáról – a különféle képzésekről a tagjainknak és a hajléktalan emberekkel foglalkozó szakembereknek – meséltem találkozókról és a kerekasztal-beszélgetésekről. Azt hiszem elég jól összefoglaltam, bemutattam a tevékenységünket. Természetesen úgy zártam, hogy a cél a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalása, annak gyakorlati megvalósítása és az, hogy mindenkinek elérhető, emberhez méltó lakhatása legyen.
Utána kérdések következtek, és olyan ötleteket kaptunk, amelyekkel hosszú távon eredményre juthatnánk. Sajnos azonban nekünk most nagyon kevés időnk van… Az idő rövidsége miatt be kellett zárni ezt a találkozót, de nemsokára újra találkozunk ezzel a csapattal és folytatjuk.
Kedves AVM, mindenkinek köszönetét fejezi ki Robert azért a sok munkáért, amit végeztek, azért, ahogyan végzitek, és azért, hogy olyan csapattá nőtétek ki magatokat, akikre végtelenül büszke
Puszi mindenkinek: Jutka
2013. november 25. (hétfő)
Sziasztok AVM!
Megint egy újabb nap eseményeiről tudok írni.
Katával délelőtt tettünk még egy nagy sétát: egy New Yorkot bemutató, fényképekkel ellátott könyvből választottam ki, hogy mit szeretnék még látni. Először Kata egy böhöm nagy kompon utaztatva megmutatta a Szabadság-szobrot, és elmesélte történelmi jelentőségét. A komp hamar átért a Hudson (jól írtam?) folyó másik oldalára, ahonnan rövid várakozás után indultunk vissza.
Közben én megpróbáltam egy aranyos kutyust megsimogatni, de kiderült, hogy munkakutya, így érthető, hogy a gazda nem engedte. (Bár itt New Yorkban nem igazán simizhetők a kutyusok, pedig édesebbnél-édesebb kicsi testű kutyusokkal találkoztam, de hát sem a kutyus, sem a gazda nem értett magyarul, hiába igyekeztem vigyorogva közelíteni, simán elmentek mellettem. Hát, ennyit a kutyákat megszelídítő bájomról!)
Aztán került sor a Columbus-térre, ami éktelen nagy, és körben biciklis riksák és lovas hintók adnak lehetőséget a turistáknak a park teljes bejárásához. Most ősszel a sok lehullott, színes levél olyan széppé, színessé teszi, hogy öröm csavarogni benne, de ahhoz, hogy bejárjuk, több időre lett volna szükségünk.
Aztán elmentünk Katával egy nagyobb táskát venni, mert annyi mindent viszek vissza Nektek, hogy nem férne el abban, amivel kijöttem. Aztán elmentünk abba a presszóba, ahol délután 14-re beszéltünk meg találkozót a hosszú távú stratégia kidolgozására. Végül nagyon lazán zajlott ez az utolsó találkozás. Robert ötletelt még jó dolgokat, de aztán másra terelődött a beszélgetés, így hamar felbomlott a kis csapat. Kaptunk ígéreteket a résztvevőktől, persze ez majd a tettekkel bizonyosodik be.
Aztán Katával elmentünk megnézni egy olyan csodás épületegyüttest, ami a kultúra minden válfajának ad otthont. Képzeljétek, a lépcsőin különböző, váltakozó kivilágított dolgok olvashatók, például köszöntés a látogatóknak, és magyarul is van „Isten hozott!” felirat. Elképesztő.
És mindezek után a nap zárásaként az Empire State Building tornyába mentünk fel: hát, tiszta szédület! Képzeljétek, 86 emeletet mentünk lifttel. A kilátás elképesztő, nagyon-nagyon sok, szebbnél-szebb, csodás fényáradat magas házakkal, tornyokkal, nagyon messzire belátva. Észbontóan gyönyörű! Bár itt csak szépségeket láttam, de elképzelhetetlen volt számomra ilyen egész várost beborító szépség! Tényleg egy álom! Rengeteg új élménnyel mentem haza Katával.
Már most értem, hogy nagyon lesz elválni Katáéktól. Rengeteget tettek Balival együtt azért, hogy jól érezzem magam itt, és minden jól sikerült, gyönyörű napért hálás vagyok Nekik, ugyan úgy, mint az AVM-nek. Nélkületek nem lehetnék itt, nélkülük nem éreztem volna ilyen jól magam, nem ismertem volna meg ennyi szépséget. (Fú, de az amerikai kaja, hát… csirás lencse, káposzta, öngyöm-böngyöm zöld, nem nyerő nálam. Szegény Kata segített be, hogy normálisan egyek, pedig én nem vagyok válogatós!) Az árak viszont megdöbbentők, köpni-nyelni nem tudtam, amikor szinte semmiségekért egy vagyont kellett fizetni! Az utazásról nem is beszélve, de ezekről majd szóban.
Hamarosan találkozunk, addig is puszi: Jutka
2013. december 20-27.
