Kálváriám az aktív korúak ellátása nevű segéllyel hosszú időt igénylő, kemény harc volt annak ellenére, hogy én igyekeztem minden előírásnak megfelelni.
2013. július 3-án elmentem a postára, ahová rendszeresen átutalta nekem a Fővárosi Önkormányzat Könyves Kálmán körúti segélyező helye a 22.800 forintot. Megdöbbenésemre akkor mindössze 3 ezer forintot utaltak át. Nem értettem az okát, hogy miért. Még aznap elmentem a Városház utcába az információs irodába, ahol olyan kegyesen fogadtak, hogy azonnal a Könyves Kálmán körúti ún. hajléktalanok információs irodájára küldtek, mondván, hogy itt nincs felvilágosítás, menjek oda. Tudni kell, hogy ez lényegében ugyanaz az iroda, de úgy tűnik, hogy kényelmesebb a hajléktalan embert jobbra-balra küldözgetni, mint lehetőség szerint segíteni neki. Mivel aznap már kifutottam az időből, így másnap kora hajnalban már sorba álltam a Könyves Kálmán körúti segélyező helyen.
Maga a rendszer ott úgy működik, hogy kora reggel hosszú-hosszú sor kígyózik, mert minden fogadónapon meghatározott számú sorszámot osztanak, ami az szerint változik, hogy adott napon hány dolgozó van bent, hány ablakot tudnak kinyitni stb. Tehát időben ott kell lenni, ha valaki be akar jutni és el akarja intézni az ügyeit. Teljesen mindegy, hogy + 30, vagy – 5fok van, mindegy, hogy zuhog az eső, szakad a hó, ájulásig tűző nap van, kígyózik a hosszú sor hajnaltól nyitásig, és még tovább, amíg a sorszám betelik. Ez például reggel fél 6-tól akár 10-ig is így lehet, mire az aznap adott sorszám elfogy. Mindenki kínlódik az időjárás miatt, mert szabad ég alatt állunk sorban, mint a barmok. És aki még bejutott, szerencsés…
Nos, én beértem, és megkérdeztem, hogy minek köszönhető, hogy nem kaptam meg a teljes segélyezési összeget. Nem éppen kedves hangon közölték velem, hogy azért, mert nem vettem át és nem küldtem vissza az éves vagyonnyilatkozatot, amin arról kellett nyilatkoznom, hogy az elmúlt egy év alatt nem változott anyagi helyzetem, tehát nem örököltem milliókat amerikai nagybácsitól, nem nyertem meg a lottón-totón a főnyereményt, nem lettem föld vagy ingatlan tulajdonos, és nem találtam olyan munkahelyet, ahol keresettel rendelkezem. Elkezdtem tehát felkutatni azt a levelet… és innentől kezdve elszállt az agyam.
Levelezési címem egy hajléktalan ellátásban lévő nappali melegedő, ahol valóban várt egy kézbesítési értesítő július 1-i dátummal, amit a nappali melegedő július 3-án vett át a postástól. Én július 4-én reggel (tehát a Könyves Kálmán körúti segélyező helyen való megjelenésem után, már másnap) vettem át a levelet – amit állítólag már régen elküldtek részemre, csak éppen nem vettem át – és a döbbenettől elállt a szavam. Valóban mellékelve volt a vagyonnyilatkozat, melyben felhívták a figyelmemet, hogy JÚNIUS 15-ig küldjem vissza a kiállított nyilatkozatot, amit JÚNIUS 28-i postai bélyegzővel látott el a felvevő postahivatal.
Másnap kora reggel újra sorban állás a Könyves Kálmán körúti segélyhelynél, majd beérkezésem után felmutattam a saját levelüket, a postai bélyegzést, a Máltai Szeretetszolgálat nappali melegedőjének igazolását. Közben megkérdeztem, hogy miért nem szólt az ügyintéző erről, illetve miért nem állíttatta ki velem az ügyintéző a vagyonnyilatkozatot akkor, amikor április 8-án személyesen voltam bent és adtam le az igazolást a kötelező 30 napos önkéntes munkáról, hisz neki – az ügyintézőnek – tudnia kellett, hogy erre a további folyósításhoz szükség van. Kitérő válaszukban közölték, hogy inkább vegyem át a levelemet, mint hogy ott számon kérek dolgokat, és különben sem tehetnek arról, hogy a leveleket felvevő posta mikori dátummal dátumozza le a feladott leveleket! Vagyis szerintük az a postahivatal, ami a Fővárosi Önkormányzat leveleit felveszi, majd több hónapig tárolja azokat, és aztán kegyesen ráüti a bélyegzőt és akkor küldi tovább. Tehát a posta a hibás a határidőn túli kézbesítésért, nem a segélyezőhely.
Nos, elmentem az illetékes postára. Nagyon udvarias, kedves hölggyel találkoztam, aki elmondta a posta rendszerét, valamint közölte, hogy a borítékon futó apró vonalkódok alapján bármikor, napra pontos időre vissza tudják vezetni a feladás dátumát, és a gépet nem tudják sem befolyásolni, sem a beérkező dátumot megváltoztatni. Ezek után ismét megjelentem a segélyező helyen, ahol a helyi vezetővel akartam beszélni, de közölte a biztonsági őr, hogy ott nincs már ügyfél fogadás. Semmi baj – mondtam – megyek a Fővárosi Önkormányzathoz, a felettesekhez. Igen ám, csak ott is van egy bibi. A Szociális és Gyámügyi Osztály – mint felettes szerv – vezetője szintén a Könyves Kálmán körúton dolgozik – mondta az a biztonsági őr, aki feltelefonált az osztályra.
Na, azért-sem-hagyom-magam alapon felhívtam a Könyves Kálmán körúti segélyező irodát – ahonnan kb. 3 órával azelőtt jöttem el – de ott azt közölték, hogy a felettes vezetőnő szabadságon van. Vagyis a Fővárosi Önkormányzat Szociális- és Gyámügyi Osztálya (Városház utca) nem tudja, hogy akit keresnek, az szabadságon van, míg a segélyező iroda ezt az információt adja ki. Na, gondoltam, nem fogtok ki rajtam, van levél is, hát jöjjön az. De közben vészesen szaladt az idő a fellebbezési lehetőségre, miközben az össze-vissza futkosásban semmire sem menten.
Így szépen leültem és két levelet fogalmaztam meg egyszerre. Egyet a Fővárosi Kormányhivatalnak, melyben fellebbezésemet nyújtottam be (személyesen vittem el!), és egy panaszkérelmi felülvizsgálatot annak a vezetőnőnek, aki teljesen utolérhetetlenné vált váratlan szabadságolása miatt. És vártam. Türelmesen vártam. És még mindig vártam. Az idő telt, az eredmény nem igazán mutatkozott. Aztán végre jött egy levél, de nem attól, akitől kellett volna. Tudniillik nem a Fővárosi Szociális- és Gyámügyi Osztály vezetőnője, hanem a Könyves Kálmán körúti segélyező vezetőnője adott elutasító választ panaszkérelmem felülvizsgálatára akkor, amikor pont az ő döntése ellen kértem a felülvizsgálatot! Érthető, nem?
Mindeközben azonban a segélyirodán nem tudták én a Kormányhivatalhoz is beadtam fellebbezést. (Ha a láb nem méltányos, van egy fej is, ahol elbírálhatják jogosságomat, vagy hibámat.) Nos, elbírálták, és utasították a Fővárosi Önkormányzatot, hogy segélyemet állítsák vissza, mert jogosult vagyok rá. Tehát sikerült bebizonyítani, hogy nem én vagyok a felelős az ügyintézési folyamatban történt hibákért. Ezután még egy sor kavarodás volt a levelezési címemmel és a férjem munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatban, de a lényeg hogy sikerült mindent elintéznem, és most újra kapom a 22.800 forintos segélyt, amelyből a férjemmel ketten élünk.
Ezt a történetet nagyrészt azért írtam le, hogy bebizonyítsam: van értelme küzdeni a jogainkért, mert igenis érhetünk el sikereket. Az persze igaz, hogy ez az út nagyon nehéz, és nagy sok kitartást igényel. A Város Mindenkié csoport tagjaként nemcsak magunkért küzdünk, hanem minden szegénységben élő társunkért!
Lakatosné Jutka
A Város Mindenkié hajléktalan aktivistája
2013. december 1.
