„Azért vettem részt az akcióban, mert felháborítónak tartom azt a társadalompolitikát, amely a tiltás és kriminalizáció eszközeivel próbál láthatatlanná tenni súlyos társadalmi problémákat, valamint olyan embereket, akik kitaszítottak és a legszegényebbek.  Köszönet az összes tiltakozónak, az egyéni és csoportos szolidaritás demonstrálásáért. Felemelő és reményt adó volt.” (Kisspál Szabolcs)

„Fojtogató dühöt és kétségbeesést érzek, amiért hazám egyre jobban gyötri a leginkább elesetteket, a legszegényebbeket. Ha hallgok, ebben én is felelős leszek, én is legitimálom, az én nevemben is történne. Előbb utóbb valami le fogja győzni a közönynek és a ridegségnek ezt a hatalmát, és nagyon fontosnak érzem, hogy akkor és onnan látszódjon: nem nézte az egész ország tétlenül a gonoszságokat.” (Vay Márton)

——————

„Azért vettem részt az AVM tiltakozó akciójában, mert ember vagyok. Olyan ember, aki szégyelné magát, hogyha szó nélkül tűrné, hogy bárkit, pusztán amiatt, hogy hajléktalanságra jutott, további méltatlanság és igazságtalanság érne. Csak együtt, szegények és jobb sorsúak összefogásával állhatunk ki egymásért és saját magunkért.” (Kaszics Bálint)

„Egy egyszerű elvet próbálok követni, mely így szól: bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Ez arra kötelez, hogy túllépjek a közönyön, és segítsek másoknak. Azért vettem részt az akcióban, mert szeretném, ha minél több emberben felébredne a szándék arra, hogy hozzájáruljon a szenvedés megszüntetéséhez a társadalomban. Amikor a földön ültünk egymás kezét fogva többnyire nagyon kicsinek és tehetetlennek éreztem magam, de aztán valahogy megèreztem a lehetőségèt annak, hogy ez a mély és erős szándék utat törhet magának, és képes lehet tényleg átalakítani a dolgokat. Ez egy felemelő élmény volt. Remèlem, hogy egyre több ember fogja megtapasztalni ezt az érzést, hogy lehetsèges a változás.” (Szepessy Stefi)

——————

„Hiszem, hogy az élet egy állandó tanulási folyamat. Úgy gondolom, hogy folyamatosan küzdenünk kell a saját előítéleteink ellen.

Az egyik ok, amiért hajléktalan művészekkel együtt valósítok meg projekteket 2012 óta, az volt, hogy a hajléktalanokkal kapcsolatos saját előítéleteimet megváltoztassam. Azt akartam tudni, hogy milyen az élet az utcán és miért van olyan sok hajléktalan Budapesten. Azóta sok olyan barátom és ismerősöm van, akik életük folyamán éltek az utcán, akik a hajléktalan-szállókban dolgoznak vagy akik segítik az embereket ebben a helyzetben. Találkoztam egy nyugdíjas asszonnyal, aki a hollandiai magyar nagykövetségen illetve tolmácsként is dolgozott, három nyelven beszél folyékonyan és most annyi a nyugdíja amiből nem tud fizetni egy rendes albérletet. Találkoztam emberekkel, akik éveket töltöttek a MÁV szolgálatában vagy más intézményekben, és akik a leépítések következtében elveszítették a munkájukat és most a közmunka program keretében nem tudnak annyit keresni hogy normálisan megéljenek. Találkoztam egy anyával, akinek két gyereke van, két munkát is kellett vállalnia egy időben, hogy el tudja tartani őket, de még így is alig tudtak megélni, a gyerekeit pedig szinte sose látta. Egyszer lelkileg összeomlott és a szociális rendszer ebben a helyzetben nem tudott elégséges segítséget adni neki, egyből az utcára került, a gyerekeit pedig elvették tőle. Ezek a személyes történetek mutatják meg, hogy a hajléktalanság és a szegénység nincs messze tőlünk, az nem egy másfajta ember aki az utcán lakik.
 
Azért vettem részt az akcióban, mert úgy gondolom, hogy végzetes hiba büntetni az embereket a segítség helyett. Azt szeretném, hogy legyenek megfizethetőek a lakások és azt szeretném hogy a bajba került emberek kapjanak segítséget ahhoz, hogy segíteni tudjanak magukon.

Láttam a szállókat és azt tudom mondani, hogy az nem embernek való. Azt is gondolom, hogy az új törvény, amely szerint a hajléktalan ember csak egy helyen regisztrálhat naponta, az is nagyon igazságtalan, mert nem minden helyen lehet enni és aludni és mosni például.

Ezek a törvények nem nyújtanak megoldást csak még több keserűséget hoznak a társadalomba. Egyre több család hajléktalan, és rengeteg lakás áll üresen Budapesten.

Azért támogatom az AVM céljait, mert egy tisztességesebb társadalmi rendszerért dolgoznak, ami fontos nem csak a hajléktalan embereknek hanem minden a szegénység peremén élő embernek és végső soron mindenkinek.” (Sarah Günther)

„Embertelennek, és méltatlannak tartom azt a rendeletet, ami lehetővé teszi a hajléktalan emberek büntetését. Igazságtalannak, hazugnak és manipulatívnak tartom azt a rendeletet, ami embertársainkat tiltja ki közterekről, teszi mindezt a nélkül, hogy emberhez méltó lakhatást kínálna számukra.  

A hajléktalan emberek problémáit nem oldja meg, ha megkérdezésük nélkül, hajléktalanszállókra toloncolják őket, valamint büntetik őket olyan dolgokért, nevezetesen az utcán lakásért, amire a jelen politikai rendszer még nem kínált – a problémával valóban foglalkozó, azt valóban megoldani kívánó – komplex megoldást.
Azt gondolom, hogy felelősségünk megérteni, feldolgozni azt a jelenben is tartó folyamatot, ami a tömeges hajléktalanná váláshoz vezetett.

Hiszek abban, hogy hibáinkból tanulva, szakembereket és az érintett, hajléktalanná vált embereket bevonva, ki lehet és ki kell dolgozni egy olyan lakhatási politikát, ami megelőzi emberek hajléktalanná válását és valós megoldásokat kínál az utcán vagy szállókon élő emberek lakhatási és más szociális problémáira. ”

——————

„Azért vettem részt ebben a demonstrációban, mert számomra lelkiismereti kérdés, hogy részt vegyek társadalmi problémákkal foglalkozó, az igazságtalan társadalmi berendezkedés elleni küzdő programokban. Felelős állampolgárként, feladatomnak tartom kiállni jogtalan, és igazságtalan intézkedések ellen, felelősségem a gyakorlati életben is tenni azokért az embertársaimért, akiket meg akarnak fosztani emberi méltóságuktól.” (Papp Ágnes)

——————

„Azért vettem részt a november 14-i tiltakozó akcióban, mert a szegénység büntetésének minden formáját morálisan igazolhatatlannak tartom. A hajléktalanság láthatatlanná tétele különösen aljas húzás, hiszen a legnyilvánvalóbb társadalmi igazságtalanságok egyik bizonyítékát tünteti el azoknak az állampolgároknak a szeme elől, akiknek volna lehetőségük tenni a hajléktalanság ellen, hiszen fenntartói annak a rendszernek, amelynek része a szegénység, és egyik szélsőséges formája, a hajléktalanság.

A főváros vezetése – a kormányhoz hasonló módon visszaélve túlhatalmával – a szakmai és politikai viták mellőzésével megpróbálja láthatatlanná tenni a tiltakozó hangokat is, holott sokunk számára a hajléktalanság kriminalizálása olyan ügy, amely ellen lelkiismereti kötelességünknek érezzük, hogy minden lehetséges erőszakmentes formában tiltakozzunk. A november 14-i polgári engedetlenségi akcióval – ha már megelőzésére vagy megakadályozására nem álltak rendelkezésre erőszakmentes eszközeink – legalább megnehezítettük, költségessé tettük a rendelet támogatói számára a rendelet megszavazását.

Egyben megmutattuk, hogy a büntetés sokunk számára elfogadhatatlan eszköz a szociális problémák kezelésére, és sokan, sok mindent vagyunk hajlandóak tenni azért, hogy Magyarországon ne történhessenek meg ehhez hasonló igazságtalanságok. Emellett bízunk abban, hogy akciónkkal sok ember lelkiismeretét ébresztettük fel, és sokakat segítettünk abban, hogy legközelebb ő is meg tudja tenni azt, amit kötelességének érez megtenni az igazságtalan törvényekkel szemben.” (Papp Gazsi)

„„Azért vettem részt az akcióban mert van hol laknom, és elképesztőnek tartom hogy 2013-ban még vita tárgya lehet az, hogy másoknak is kijárna ugyanez.” (Gulyás Márton)