A mai napon a magyar állam végérvényesen kiírja magát a demokratikus társadalmak sorából. 2013. október 15-ével ugyanis életbe lép a szabálysértési törvény módosítása, amely immár alaptörvényi felhatalmazással bünteti a szegénység egyik legszélsőségesebb megnyilvánulását, a hajléktalanságot. A ma életbe lépő törvény egy korábbi, a mostanival tartalmilag lényegében megegyező változatát az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Ezen kívül éles kritikával illette a szabályozást a magyar és nemzetközi szociális szakma, elítélte az ENSZ és az Európai Unió számos képviselője, valamint egyházi szervezetek és nem utolsó sorban magyar választópolgárok ezrei is. Mindennek ellenére a Fidesz-KDNP frakció 240 képviselője igent mondott az embertelen szabályozásra.
Az új törvény értelmében az, aki kimeríti az „életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás” definícióját, és ezzel rendőri felszólításra sem hagy fel, szabálysértést követ el, amiért közérdekű munka büntetést szabhatnak ki. Ha ezt nem végzi el (például rossz egészségi állapota miatt vagy azért, mert nincs olyan lakcíme, ahol biztosan megkapná a bírósági határozatot), akkor pénzbírságot szabhatnak ki rá. Ha ezt az akár 50.000 forintos összeget nem tudja kifizetni (miből is tudná?), akkor börtönbe kerülhet. Ha pedig valakit fél éven belül harmadszor kap rajta a rendőr, hogy az utcán él, elzárással is büntethetik.
A törvény jelen változatának szerzője – Pintér Sándor belügyminiszter – azzal próbálta elvenni a kritikák élét, hogy formailag „csak” meghatározott indoklással és bizonyos területeken engedi tiltani az utcai hajléktalanságot. A lehetséges indoklások köre azonban nagyon széles („a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme”), a tiltott területek köre pedig még ennél is tágabb: minden világörökségi terület (tehát például Budapest és Pécs szinte teljes belvárosa) automatikusan ilyen területnek minősül, amit az önkormányzatok tovább bővíthetnek. Budapesten csak a fővárosi önkormányzat alkothat ilyen tiltó rendeletet, de a kerületek által megjelölt zónákat a rendeletalkotáskor köteles figyelembe venni.
Az utcán alvás büntetésén kívül a törvény elzárással büntethető szabálysértési tényállássá nyilvánította az engedély nélküli építmények építését közterületen. Ennek célja egyértelműen az, hogy megteremtse az alapját a saját építésű kunyhóban élő emberek hatósági üldözésének. Ezzel a törvénnyel az a több ezer ember válik törvénysértővé, aki az állami lakáspolitika szinte teljes hiánya mellett saját erőből, külső segítség nélkül teremti meg nagyon szerény, de számára annál fontosabb otthonát és méltóságát.
A törvény – noha jogilag végtelenül kidolgozott – különösen kegyetlen, hiszen egyértelműen azt nyilvánítja szabálysértésnek, ha valakinek nincsen hol laknia, vagyis a mások által otthon végzett dolgokat ő az utcán kénytelen megtenni. Tehát a jogszabályt nem azt bünteti, ha valaki randalírozik vagy másokat akadályoz, hanem kifejezetten azt, hogy valaki az utcán kénytelen élni, vagyis hajléktalan. Ezzel a törvény egy olyan állapotot büntet, ami nem rendészeti kérdés, hanem rendszerszintű gazdasági és politikai folyamatok következménye, és amely önmagában is súlyos jogfosztottságot jelent. Azonban a törvény nemcsak a hajléktalan emberek életét sodorja veszélybe azzal, hogy száműzi őket a látható, központi területekről – ahol a segítség is könnyebben éri el őket –, hanem a magyar demokráciát is súlyosan károsítja: úgy rekeszt ki felnőtt állampolgárokat a politikai közösségből, hogy ők semmilyen, a társadalomra veszélyes tettek nem követtek el. Ez pedig egy demokráciában elfogadhatatlan.
