Hajléktalan társaimmal már évek óta járjuk az ország iskoláit az „Első kézből a hajléktalanságról” nevezetű előadással. 2012 novemberében jutottunk el a budapesti Szent István Gimnáziumba, ahol majdnem száz diáknak és tanárnak beszéltünk az életünkről és játszottuk el a szituációs társasjátékot, melyben tíz diák a saját bőrén érezhette meg egy játék keretében a hajléktalanság nehézségeit.

Ennek folytatásaképpen lettünk meghívva december 15-re a gimnáziumba egy közös ebédre. Tíz hajléktalan társammal és egy a Fedél Nélkül lapnál dolgozó – az előadáson is részt vett – szociális munkással érkeztünk az iskolába. Ott már két bográcsban főzték az udvaron az ebédet a tanárok és a szülök. Az ebédhez szükséges anyagi fedezetet az ex-diákokból álló alternatív együttes koncertjének bevétele fedezte. A tizenkét vendéget egy-egy asztalhoz ültették a rendező tanárok. A negyven diák és a nyolc tanár négyesével ült az asztalainkhoz. Elkezdődött az „Élő könyvtárhoz” hasonló beszélgetés a hajléktalanságról, az életünkről és más egyébről, ami érdekelte a hallgatóságot. A csapat egy része már ismert minket az előadásról.

A gulyásleves még főtt, de a frissítőket és rágcsákat – a szülök és tanárok adományait – már serény diákok hordták az asztalokhoz. A hajléktalan vendégek két csoportból – én mindkettőben benne vagyok – érkeztek, A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoportból és a Fedél Nélkül utcalap terjesztői és szerzői gárdájából. Az alkalmi tanári zenekar előadása után a vendégek szervezőjeként megköszöntem a fogadtatást, amire megérkezett a forró gulyásleves. A vidám beszélgetés három órán keresztül tartott, így komolyan megismerhették a hajléktalan emberek életét mind a diákok, mind a tanárok.

A vendégcsapat nevében kijelenthetem, hogy nagyon kellemes, újszerű élményben volt részünk. Búcsúzóul még egy iskolai pólót is kaptunk ajándékba, melyet azóta is szívesen viselünk mindannyian – már csak az emlék miatt is. A gimnázium újságjában pedig egy diáklány érzései jelentek meg, mely újfent megerősített arról, hogy akár csak egy pár órás beszélgetés eloszlathat sok előítéletet. Azt gondolom, hogy a hátrányos helyzetű emberek megismerésének ez a formája újdonság, melyet nagyon hasznosnak ítélt meg az összes résztvevő. Habár Lipcsében meséltek nekem arról, hogy Strasbourgban bankárok ebédelnek együtt hajléktalan emberekkel egy ellátórendszer által fenntartott étkezdében.

2013. január 10.                                                                                                                       Erdős B. Gyula