Egy 2012 novemberi napon jelentkezett A Város Mindenkié Utcajogász programjánál egy férfi, aki kb. 10 társával együtt sátorban lakik Budapesten. Azért keresett meg minket, mert pár hete több helyről is értesítést kaptak, hogy a sátraikat „el kell bontani”. A sátorlakók nagy része hónapok óta ott élt és a helyszínen nem volt kosz, szemét – még az árok is ki van pucolva, a fát egy kamrában tartották. Noha az érintettek semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak a „kitelepítésről”, komolynak látszott a szándék, mert erről a rendőrök, majd az utcai szociális munkások és a közterület-felügyelők is tájékoztatták őket szóban. Több határidőt is kaptak a költözésre, a legutóbbi a következő hétfő reggel 8 óra volt.
Az érintettek egy része úgy döntött, hogy különböző intézményekbe (pl. munkásszálló, hajléktalanszálló) költözik, mert a telet nem akarták a szabad ég alatt tölteni. Ezen kívül, a területen dolgozó utcai szociális munkások – akik próbálták elhalasztani a költözés határidejét – felajánlották az érintetteknek, hogy tárolják a csomagjaikat. A többiek helyzetére azonban továbbra is megoldást kellett találni.
Hogy megtudjuk a kerület hivatalos álláspontját, egy önkéntes utcajogászunk felhívta az érintett kerületi önkormányzatot, ahonnan a közterület-felügyelethez irányították. Itt eléggé segítőkészek voltak és azt mondták, hogy szeretnék úgy megoldani a helyzetet, hogy a „lehető legkisebb törést okozza mindenkinek”. A közterület-felügyelet szerint a költöztetés jogi alapja tiltott helyen sátrazás és közterületen való életvitelszerű tartózkodás volt (ez utóbbi jogszabály akkor még éppen érvényben volt). A felügyelet azonban maga nem akart bontani, hanem felszólította az embereket, hogy maguk bontsák le sátraikat.
A közterület-felügyelet vezetőjével megegyeztünk, hogy másnap reggel találkozunk a helyszínen és onnan autóval elvisz minket különböző helyekre, ahova az érintettek át tudnának költözni sátraikkal. A szolgálatvezető szerint a bemutatott helyeken nem lennének annyira szem előtt, és ígérete szerint nem zavarnák el őket onnan. Az érintettek számára elfogadható volt az egyik felajánlott hely, és a költözés is rendben lezajlott: nem történt erőszakos bontás, a sátrak pedig átkerültek egy olyan helyre, ahol valószínűleg nem fogják őket zaklatni.
A Város Mindenkié csoport nem azért harcol, hogy ma Magyarországon emberek sátrakban vagy saját építésű kunyhókban éljenek. Azért küzdünk, hogy a lakhatáshoz való jog érvényesüljön és minden embernek megfelelő otthona legyen. Ehhez azonban jelenleg szinte teljesen hiányoznak a feltételek: nem létezik sem országos, sem helyi lakáspolitika, a szociális bérlakások aránya Európában a legalacsonyabb. Mindeközben több tízezer magán és önkormányzati tulajdonú lakás áll üresen. A hajléktalan ellátórendszer megbélyegző és nem nyújt szinte semmilyen kiutat a hajléktalanságból. A fenti történt tehát semmiképpen sem nevezhető sikernek: nem értünk el lényegi változást, és nem sikerült megfelelő otthonhoz juttatni a sátorban élő embereket.
Mégis, a kerületi közterület-felügyelet emberséges bánásmódja és hozzáállása miatt fontosnak tartottuk nyilvánosságra hozni ezt a történetet. A közterület-felügyelők tisztelettel beszéltek a hajléktalan emberekkel és együttműködőek voltak – nyitottak voltak az érintettek számára elfogadható megoldásokra és nem csak a saját akaratukat akarták rájuk erőltetni. Ez az emberséges hatósági hozzáállás példaértékű egy olyan városban, ahol az elmúlt években a hajléktalan emberek a zaklatás és a hatósági üldözés kiemelt célpontjai lettek.
Miközben reméljük, hogy ezt a példát más kerületekben is követik, felszólítjuk az Országgyűlési és önkormányzati képviselőket, hogy tegyenek érdemi lépéseket annak érdekében, hogy a XXI. században senkinek se kelljen sátrakban élni – se télen, se nyáron!
