Mármint az AVM hajléktalan érdekvédelmi csoport az EUH és a HOPE hajléktalan és szegény embereket tömörítő európai hálózatába. Mindkét szervezet már 2011-ben megkeresett bennünket, hogy lépjünk be hozzájuk. Nehezen tudtunk dönteni, de végül is az EUH-nak jeleztük idén januárban a belépési szándékunkat, mivel az ő honlapjuk komolyabbnak tűnt és a profiljuk is jobban hasonlított a mienkhez. Pár nappal később a két szervezet együttesen jelezte, hogy toborzás céljából meglátogatna bennünket. Mi egy teljes napi programmal készültünk a fogadásukra, 2012. február 8-án.
A bemutatkozást követően a belga és német aktivisták ismertették a szervezeteik célját és működését, majd az európai hálózat kiépítésének lépéseit. Nem látszottak olyan egységesnek, mint mi, de céljaikkal teljes mértékben egyet értettünk. A belga, francia, holland és német hajléktalan érdekvédők közé a magyar AVM lépett be ötödiknek. Kifejtették, hogy tetszik nekik a mi tevékenységünk, amiről az interneten keresztül informálódtak.
Először a nemrég megnyílt – a kemény hideg miatt még a teljes átadás előtt üzemelni kezdő – Aszódi úti szállóba vezettük őket. Elsőnek a szálló épületébe ékelt – még átadás előtt álló – rendőrőrsöt tekinthettük meg a kerületi rendőrkapitány kíséretében. A parancsnok ecsetelte, hogy a szállót használó hajléktalan emberek, a szociális munkások, a közeli kerületi lakók és a rendőrök is örülnek az őrsnek. Az emberi jogi kételyeinket azonban nem csökkentette az őrsön belüli rácsos ajtóval zárható, priccsel ellátott előállító helyiség látványa, habár a kapitány jelezte, hogy az őrsön a járőröző rendőrök fognak pihenni, mert a közelben erre nem volt eddig lehetőség. Mi azonban nehezen tudtuk elképzelni, hogy a hidegben átfagyott járőr fog pihenni a rácsos ajtó mögötti priccsen. Az őrs létrejöttének másik oka a parancsnok szerint egy körzeti rendőr irodájának beüzemelése. A kis irodát meg is tekinthettük az előállító helyiség mellett, de az én gyenge fantáziám újra csődöt mondott, mikor elképzeltem a környékbeli várakozó lakosokat, ahogy a rácsos ajtó mellett sorakoznak, vagy netalán a priccsek szolgálnak nekik is várakozó ülőalkalmatosságot?
Minden esetre úgy tértünk át a szállóba, hogy jóhiszeműen hiszünk a jóhiszemű rendőrkapitánynak, mindaddig, míg a félelmeink – miszerint a hajléktalan embereket kényszerrel állítják elő és büntetik meg azért, mert a köztérre szorulnak ki – be nem bizonyosodnak.
Az átmeneti menedékhely az európai követelményeknek és a mi emberi jogi elképzeléseinknek is teljes mértékben megfelelt. A véletlenül éppen ott interjúvoló Kossuth Rádiós riporter szerint a lakók meg vannak elégedve, és nem riasztja el őket a rendőrök közelsége. Talán éppen azért van ez, mert ezek az emberek nem bűnözők. Sőt, a nagy hidegre tekintettel az éjjeli menedékhelyről egyelőre nem kell távozniuk hajnali öt-hat órakor, hanem egész nap bent maradhatnak. A mínusz 10-20 fokos hidegnek is vannak előnyei hazánkban, ami általános a magyar ellátórendszerben.
Az emberhez méltó, de otthonnak éppenséggel nem nevezhető menedékhely után a Sherwoodi erdő Robin Hoodját és csapatát mutattuk meg aktivista vendégeinknek. A jól fűtött kalyibák látványától azonban nem estek hasra, hiszen némelyikük Németországban, hasonlóban lakott pár éven keresztül, és ma is látnak eleget belőlük szülőhazájukban. Inkább a csapat összetartása és Robin Hood büszke tekintete és emelt feje tetszett meg nekik. A bungalók között beszélgettünk a fagyos hidegben a nemzetközi aktivisták, az erdőlakók és a szimpatizáns tolmácsaink. Még talán ma is ott beszélgetnénk, ha nem siettünk volna a következő állomásunkra, a Fedél Nélkül utcalap szerkesztőségébe.
Ott két hajléktalan szerző és terjesztő mutatta be az újság kezdetét és jelenét, mert éppen egyik szerkesztő szociális munkás sem ért rá, de ha ráértek volna, akkor is ránk merték volna bízni ezt a feladatot. Az ismertetés után újra az AVM belépését és jövőbeli feladatát elemezték vendégeink, most már egyre egységesebben. Lehet, hogy ők éppen hazánkban kezdtek összeszokni, hiszen még ők is csak pár hónapja egyesültek. Meghívást kaptunk a májusi hálózat építő konferenciára Brüsszelbe, amit természetesen el is fogadtunk, habár azt kikértük magunknak, hogy ők határozzák meg, mely tagjaink utazzanak a konferenciára.
Másnap még meghívtak párunkat a további részletek megbeszélésére egy kifőzdébe a Belga Szociális Minisztérium pénzén. Igen. Nyugat-Európában a döntéshozók támogatják anyagilag az érintettek önszerveződését. Talán 100 év múlva mi is el jutunk ide, de Brüsszelbe már májusba. Az egyik időben, a másik csak kilométerben van messze.
Képek a látogatásról itt.
2012. február 12. Balog Gyula
