Idén ötödször rendezték meg a hajléktalan-ellátórendszer éves konferenciáját Balatonföldváron, 2010. szeptember 9-10-én. Tavaly már több hajléktalan ember jelentkezett A Város Mindenkié csoportból, de akkor elutasítást kaptunk. Engem a Fedél Nélkül című utcalap delegált mint újságírót, de azt a hírt kaptam, hogy nem mehetek, mert nem vagyok szociális munkás. A Menhely Alapítvány vezetősége azonban megszervezte, hogy mégis ott lehessek. Ezáltal 2009-ben, a negyedik konferencián ugyan újságíróként, de egy érintett is részt vehetett, felszólalhatott a konferencián.
Az előzményekhez képest idén A Város Mindenkié csoport meghívást kapott a konferenciára. Nagy megdöbbenésünkre négy főt kértek, hogy tartson egy workshopot és egy embert, hogy részt vegyen egy kerekasztal beszélgetésen. Később kiderült, hogy engem a Fedél Nélkül újra delegál, ezért még egy tagunk mehet. Ezután még egy tagunkat kérte meg a Tízek Tanácsa, hogy vegyen részt workshopján. Végül is hatan utaztunk Balatonföldvárra, akik közül csupán egy társunk nem volt érintett.
A program komolyabbnak tűnt, mint tavaly. Ezen felül pár nappal korábban került nyilvánosságra a BM egy felkavaró törvényjavaslata, mely ellen az AVM azonnal tiltakozott elektronikusan, de a szakma képviselőinek nagy részét is felháborította. Többen jelezték is ezt a szervezők által nyújtott notebookon a konferencia helyszínén is. Az előadások egy részében is szó esett a törvényjavaslatról. Az első nap délutáni kerekasztal beszélgetésen is ez lett a fő téma. Ezenkívül előadások voltak a lakcímkártya problémája, az utcán élő pszichés betegekkel való foglalkozás és a Február 3-i hajléktalan-számlálás kapcsán.
Az esti pihenő alatt a ping-pong asztalnál mérték össze tudásukat a hajléktalan emberek és a szociális munkások. Az esti programhoz hozzátartozott egy hajléktalan színház, az AHA előadás és egy szintén hajléktalan emberekből álló zenekar koncertje. Az AHA színház fellépése ugyan már hagyomány volt a konferencián, de a szakmai programon most először vettek részt hivatalosan is hajléktalan emberek.
Másnap délelőtt várt ránk a legnehezebb feladat. Kivételesen az érintetteket kérték fel egy workshop megtartására. Nem tartom valószínűnek, hogy erre hazánkban lett volna ezelőtt példa. A Város Mindenkié tapasztalati tagjai már egy hónapja készültek erre az eseményre. Az „Utcáról a lakhatásba” témát választottuk. A délelőtti négy szekció ülés közül a mienkre jelentkezett a legtöbb szakember, ami végül is igen családiassá tette a hangulatot. A megjelent tizenöt főt négy csoportba osztottuk. Négy kérdést fogalmaztunk meg a szakemberek felé, amelyek ezt a témát boncolgatták. Én moderáltam a workshopot, négy társam pedig felkészült egy-egy kérdésből. Ők köröztek a négy asztalnál, így megtudtuk minden szakember gondolatait mind a négy kérdésünkre. Tagjaink megpróbálták az érintettek érdekeit is érvényesíteni a beszélgetések során, amit komolyan meghallgattak a szakemberek. A megvitatás e témában igen hasznosnak tűnt, habár két óra alatt nem sikerült teljesen egy nevezőre jutnunk. A viták alapján azonban kiderült, hogy az érintetteknek is vannak elképzeléseik a saját sorsuk alakításáról, és azt diplomatikusan elő is tudják adni. A plenáris ülésen végül egyik hajléktalan társunk számolt be a konferencia résztvevőinek, hogy mire jutott a szekciónk. A többi beszámolóból szintén kiderült, hogy két óra nem elég egy téma megvitatására.
A szakma a tapasztalatok alapján elfogadta, hogy a konferencia ötödik évében már az érintettek is jelen vannak. Ez abból is érezhető volt, hogy a szünetekben és az esti szabadidős programban sokan jöttek hozzánk beszélgetni, érdeklődni, esetleg vitatkozni – jó és rossz értelemben egyaránt.
Mindenesetre a hajléktalan résztvevők önbizalma megfelelően erősödött, a szakemberek bizalma pedig remélhetőleg nőtt. A konferencia révén is alátámasztható, hogy az érintettekkel lehet – sőt hasznos is – együtt dolgozni a saját ügyükben.
Erdős B. Gyula 2010. október 6.
