Péntek este a Gödörben
Budapest, 2009. augusztus 14.
Fülledt nyári este, gondtalanul csevegő fiatalok sokasága a Gödör lejáratánál. Benn lázas készülődés, hamarosan kezdődik „A Város Mindenkié” (AVM) civil csoport által szervezett beszélgetés a város egyik legsúlyosabb kérdéséről, a hajléktalanságról. Körülbelül százan lehetünk, a Gödör egy részét, a kávézót, foglaljuk el.
Meghívott vendégeink a „Picture the Homeless” (PTH) szerveződés négy aktivistája az Egyesült Államokból, akik azzal a céllal jöttek Magyarországra, hogy megosszák tapasztalataikat évtizedes küzdelmükről a New Yorkban élő hajléktalanok sorsának javítása érdekében.
Miután már minden technikai feltétel adott az est sikeres lebonyolításához, hét óra után pár perccel Csurika (Erdős Jánosné) megnyitja a beszélgetést. Rövid bemutatkozás után átadja a szót Udvarhelyi Tesszának, aki bemutatja a pódiumon helyet foglalókat: Brandon King (PTH), szervező (polgári jogok), James Tracy (San Francisco Community Land Trust), Lynn Lewis (PTH), Rob Robinson (PTH), Dombóvári László (alapító AVM), Bene Géza (alapító AVM), Misetics Bálint (AVM), Pincés Bálint (tolmács).
Elkezdődik az este a bemutatkozással: „A Város mindenkié” és a „Picture the Homeless” története kezd kibontakozni a hallgatóság számára. Elsőként Misetics Bálint veszi magához a szót, és hangsúlyozza, hogy a hajléktalanság mindenki ügye, küzdelmet kell folytatni a köztéri kirekesztések ellen, ehhez a küzdelemhez pedig maguknak az érintetteknek is aktívan csatlakozniuk kell, mert szükség van méltóságtudatukra és önérzetükre ennek a folyamatnak a során. Kiemeli, hogy a cél végső soron a hajléktalansághoz vezető társadalmi és gazdasági okok felszámolása. Idézet hangzik el Tamás Gáspár Miklóstól: „Irracionális szégyen a szegénység szégyene.” Bálint emellett utalásokat tesz az elmúlt évek fővárosi küzdelmeire (például a Déli Pályaudvar elfoglalása 1990-ben vagy a Fedél Nélkül című utcalap megalapítása). Többször nyomatékosan kijelenti, hogy a hajléktalanság nem bűn.
Mindeközben a közönség filmeket és fényképeket követhet a jól látható helyen elhelyezett kivetítőn: az egész beszélgetés során diavetítés folyik New York-i és budapesti képekből különböző megmozdulásokról és az amerikai aktivisták Magyarországon tett látogatásáról, majd a jelenlévők megtekintik a PTH bemutatkozó rövidfilmjét, melyben felvillannak nyilatkozó hajléktalanok, üres épületek, szórólaposztás, szlogenek és demonstrációk.
Ezt követően Rob Robinson (PTH) mutatkozik be és mesél a PTH megalakulásáról, az amerikai tapasztalatokról, arról, hogy az alulról építkező szervezetet hajléktalanok hozták létre és hangsúlyozza, milyen fontos, hogy a hajléktalanok hallassák hangjukat a döntéshozatalnál, hogy fellépjenek a hajléktalanság kriminalizációja ellen, és mennyire fontos szövetségeseket találni a küzdelemhez más szervezetek és egyéni segítők személyében. Eközben képsorok jelennek meg a legsikeresebb New York-i megmozdulásokról.
Brandon King (PTH) fiatal aktivistaként segíti a szervezet munkáját polgárjogi kampányok szervezésével (pl. rendőri túlkapások elleni fellépés), melyben alapvetően az amerikai alkotmányban leírtakra támaszkodnak. Felhívja a figyelmet annak a küzdelemnek a fontosságára, melynek célja, hogy a hajléktalanok ne legyenek másodrangú állampolgárok a társadalom szemében.
Lynn Lewis (PTH) szerint a lakhatáshoz való jogot alapvető emberi jogként kell elismertetni. Elmondja, hogy szervezetük gerince az alulról építkező tagság, a vezetőség 70%-a hajléktalanokból áll. Fontos kiképezni a már meglévő tagokat arra, hogyan váljanak maguk is közösségszervezővé, újabb tagok bevonásával. Utalást tesz arra, hogy ki mindenki leheta szervezet segítője (pl. vallásos csoportok, harcos diákok, jogi szakmák képviselői, szakemberek a szociális ellátó szervezetekből stb.) és arra is, hogy érdemes akár más mozgalmakhoz is csatlakozni, akik a faji egyenlőségért, családok megmentéséért stb. küzdenek, ezáltal egyesítve az erőket.
James Tracy, aki San Franciscóból jött, elmeséli, hogy egy Közösségi Földalap létrehozásával hogyan sikerült megmenteniük több száz szociális bérlakást.
Az Amerikából jött vendégek bemutatkozását követően Bene Géza meséli el a feszülten figyelő hallgatóságnak saját történetét, küzdelmét a hajléktalansorsban, majd Dombóvári Lászlóé a szó, aki kijelentésével, miszerint „a hajléktalanok igenis akarnak dolgozni” újabb tévhitet próbál eloszlatni sorstársairól.
A bemutatkozásokat követően teheti fel kérdéseit a közönség. Eleinte kissé vonakodva, majd felbátorodva elhangzik az első kérdés egy magyar hölgytől: Honnan szereznek pénzt a Közösségi Földalaphoz ?
James Tracy válaszában San Franciscóból hozott példákat említ (pl. jogsegély szolgálat igénybevétele, földrengés alapból kértek stb.)
A második kérdés egy Magyarországon élő dél-afrikai állampolgártól hangzott el: A szegény országok azt gondolják, hogy a gazdasági fejlődés megoldja a hajléktalanság problémáját. Az USA a Föld (egyik) leggazdagabb országa, mégis szembe kell néznie ezzel a problémával. Mi lehet ennek az oka?
Lynn Lewis válasza: ebből is látható, hogy a hajléktalanság elosztási igazságtalanságot takar, ezért csakis nyomásgyakorlással lehet eredményt elérni.
A harmadik kérdést egy Magyarországon élő amerikai állampolgár teszi fel: Mit jelent a ’kriminalizáció’? Milyen jogok sérelmét jelenti? Mi lenne az az egy törvény, aminek a megváltoztatásával fel lehetne oldani a hajléktalanság kriminalizációját?
Dombóvári László válasza: a lakcímbejelentési törvény módosítása jelentősen könnyíthetne a hajléktalanok helyzetén. Az ideiglenes lakcímhez is olyan jogokat kellene társítani, amik jelenleg csak állandó bejelentett lakcímmel élvezhetőek.
A negyedik kérdés egy kanadai hölgytől arra vonatkozik, hogy a megalakuló szervezet akar-e együttműködni más szervezetekkel?
A beszélgetés résztvevőinek válasza egyöntetűen igen, különösen amennyiben céljukban közös a megbélyegzettség elleni küzdelem, az emberek egyenlőségéért folytatott harc stb.
Ötödikként egy hajléktalan megszólaló felveti, hogy elhagyott gyárakat lehetne felhasználni hajléktalan emberek foglalkoztatására az ott meglévő eszközök, berendezések igénybe vételével.
Ezt az ötletet a kerekasztal résztvevői egyöntetűen helyeslik.
Utolsóként Orbán Anna, A Város Mindenkié egyik alapítója buzdítja a jelenlevőket az ügyhöz való elköteleződésre, csatlakozásra.
Végül Csurika lezárja az estét, megköszönve a hallgatóság és a vendégek részvételét.
Ez a péntek esti alkalom lehetőséget adott a hajléktalanság témája iránt fogékony érdeklődőknek arra, hogy képet kapjanak egy alakulóban lévő civil szerveződésről, amely a hajléktalanság elleni küzdelmet tűzte zászlajára – azonban nem a szokványos módon, szociális ellátással, hanem maguknak az érintetteknek a bevonásával, amire eddig hazánkban (alig) volt példa. Elhangzottak amerikai példák arról, hogy milyen módon milyen sikereket lehet elérni, valamint sok érvet hallhatott a hallgatóság arra vonatkozóan, hogy miért érdemes ezzel a megközelítéssel harcolni az ügyért. A hajléktalansorsban küzdők aktív részvétele az ígéret arra, hogy ez a küzdelem a jövőben sikeres lesz. Az est mindenki számára jól hallható üzenete volt, hogy küzdeni kell a megkülönböztetés ellen és meg kell tanítani a hajléktalan embereket saját jogaik érvényesítésére.
Tegyél magadért, hallasd a hangod és állj ki saját jogaidért.
Juhász Csilla és Csepregi László
Köszönjük JD-nek a fotókat és a felvételt!
