Segíts megfizethető albérletet találni Ilonának és fiainak!

Ilona vagyok, három fiammal élünk egy albérletben, melyet váratlanul el kell hagynunk. Azonnali költözéssel megfizethető albérletet keresünk Budapesten vagy környékén, rezsivel együtt maximum 140 ezer forint tudunk érte fizetni havonta. Teljesen váratlanul, pár nap leforgása alatt váltunk gyakorlatilag hajléktalanná. A lakást, ahol 4 éve éltünk, a főbérlő jogszerűtlenül lakhatatlanná tette, hogy így üldözzön el belőle minket, ahelyett, hogy lehetőséget adott volna, hogy a koronavírus-járvány alatti bevételkiesésünk miatt felhalmozott hátralékunkat törleszthessük. A járvány előtt 3 évig rendesen tudtunk fizetni a havi költségeket, a vírus alatt a három fiamból kettő elvesztette a munkáját, így csak a lakbér felét tudtuk kifizetni. Most, hogy újra munkába tudnak állni, a tartozást tudtuk volna törleszteni, de erre nem kaptunk lehetőséget.

Fél nap leforgása alatt a tulaj kipakoltatta a bútorokat az összes helyigéből, szó szerint minden vittek magukkal, a tűzhelyt, a mosógépet, a polcos szekrényeket, a mosogatót, a csaptelepeket, a beépített konyhaszekrényeket leszerelték a falról. A fürdőszobát gyakorlatilag szétverték, elvitték a wc-t, a mosdókagylót, a csaptelepeket a falról. A szobabútorokat, ágyakat, amiken aludtunk, a szekrényeket, amikben a ruháink voltak. Az összes ablakot és még a bejárati ajtót is elvitette az ingatlanból. Jelenleg egyetlen nyílászáró sem található benne, a lakáson átfúj a szél. Az ingatlanban a hiányzó csapok miatt nincs víz se, a tulajdonos a gázt is elzáratta. 

Kérem, segítsenek, hogy ne kerüljek 61 évesen az utcára a három felnőtt fiammal együtt, és  mihamarabb új otthonra találjunk egy másik lakásba.

 

Írj nekünk:

avarosmindenkie@gmail.com