A Fidesz-székházba másztak be az AVM aktivistái, hogy felhívják a figyelmet a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására 

A Város Mindenkié aktivistái a Fidesz-székháza előtt figyelemfelhívó akciót tartottak, hogy hangsúlyozzák: elengedhetetlen, hogy a világjárvány derekán a kormánypárt elrendelje a rendkívüli veszélyhelyzet idején fennálló kilakoltatási moratóriumot. A csoport két molinót feszített ki a székházra.  „Én nem ilyennek képzeltem a rendet”, valamint a Fidesz-KDNP keresztény retorikájára reagálva egy bibliai idézettel nyomatékosította a közelgő kilakoltatások veszélyét, nyomorát: „Szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek”. 

A téli kilakoltatási moratórium idén április 30-ig tart, vagyis ez alatt az időszak alatt szinte senkit nem lehet kilakoltatni. A járványügyi veszélyhelyzet tavaszi időszakában ezen felül egy általános, a lakásfoglalókra is kiterjedő lakáskiürítési moratórium is érvényben volt, amely a vészhelyzet idejére felfüggesztette a kilakoltatásokat. Jelenleg a koronavírus fertőzési és halálozási esetszámai a tavaszi hullámnál sokkal súlyosabbak, mégis úgy tűnik, hogy április végével a világjárvány kellős közepén újra mindenfajta elhelyezés hiányában utcára kerülhetnek emberek.

A Város Mindenkié szerint a kilakoltatás halogatása nem megoldás. A kormányzat feladata a kilakoltatások megelőzése lenne. Ehhez elengedhetetlen a központi és elsősorban a legrászorultabbakat segítő lakásfenntartási-, és adosságcsökkentési támogatás, a kiterjedt szociális bérlakáshálózat és az elhelyezés nélküli kilakoltatások leállítása. Jelenleg, mikor százezrek veszítették el állásukat és ezáltal lakhatásuk is veszélybe került, különösen fontos az azonnali segítségnyújtás. Tömegek kerülhetnek májusban utcára a járvány kellős közepén a téli kilakoltatási moratórium végeztével, ha nem kapnak időben lakhatási támogatást. Az ENSZ lakásügyi megbízottja és a FEANTSA – a hajléktalan emberekkel foglalkozó szervezetek európai ernyőszervezete – is egyértelműen indokoltnak tartják a kilakoltatások azonnali és teljeskörű felfüggesztését a koronavírus-járvány idejére

Unásig ismételt politikai jelszó, hogy a koronavírus miatt emberek tömege veszítette el a megélhetését. „Újra kell indítani a gazdaságot!” „Senkit sem hagyunk az út szélén!” Március huszonharmadikán, mint már oly sokszor, ismételten beigazolódott, hogy a jelszó nem több, mint üres szlogen. A tettvágy és az akarat legapróbb szikrája sincs meg a döntéshozókban. Az Igazságügyi bizottság Fideszes és Kereszténydemokrata többsége leszavazta a képviselői alap-tisztelet díjak szociális célra való átcsoportosítását. Ugyanezen a délutánon Szél Bernadett javaslatát, ami az április 30-án véget érő téli kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozott, minden érdemi magyarázat nélkül elutasították. 

A kilakoltatási moratórium meghosszabbítása létszükséglet. Azok a családok, párok, magánszemélyek, akik fizetésképtelenné váltak a koronavírus miatt és tartozásaik halmozódtak fel, vagy azok, akiknek korábbi tartozásaik annyira megugrottak, hogy képtelenek azokat záros határidőn belül megtéríteni, április harmincadikától az utcára kerülhetnek. Ezeket a felfoghatatlanul nehéz helyzetbe került embertársainkat a veszélyhelyzetre elrendelt kilakoltatási moratórium intézménye védhette volna meg attól, hogy az életüket az utcákon vagy a hajléktalanellátó rendszerekben kelljen folytatniuk. Megdöbbentő számunkra az a nemtörődöm rosszindulat, amellyel a döntéshozók az út szélén hagyják állampolgártársainkat.

A fentebb leírtak miatt csoportunk, valamint A Város Mindenkié Pécs csatlakozott a Housing Action Day című nemzetközi kezdeményezéshez, melynek keretében a mai a napon Európa-szerte számos akcióval hívják fel a figyelmet a lakhatási válságra. Az European Action Coalition által meghirdetett kezdeményezésben idén 65 városban tartanak megmozdulásokat, melyben a lakhatási válság rendszerszintű problémáit hangsúlyozzák és átfogó megoldásokat szorgalmaznak. Közös követeléseinkben első helyen szerepel a lakhatás és városhoz való jog, melynek értelmében a kilakoltatásokat is meg kell szüntetni és emberhez méltó lakhatást kell biztosítani minden embernek. A mai akciónkkal mi is ehhez kívánunk hozzájárulni. Nem csak a magyar kormány embertelen intézkedése ellen tiltakozunk, hanem az európai városokat sújtó lakhatási válság ellen is, mely globális probléma, ami nemzetközi összefogást és városokon, illetve országhatárokon átívelő, szolidáris és igazságos lakáspolitikai megoldásokat kíván. 

A Mérce közvetítése az akcióról elérhető itt.

Herr Martin képei az akcióról elérhetőek itt.