In memoriam Révész József

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egyik aktivistánk, Lakatosné Jutka emlékezik a múlt héten elhúnyt A Város Mindenkié Pécs csoportjának tagjára, Révész Józsefre.

revesz.jpg

Pécs legismertebb hajléktalanja volt. Egyéniség. Olyan személyiség, aki a legnehezebb élethelyzetben is kiállt az elesett, hajléktalan társai mellett.

A Pécsett alakult AVM egyik alapító és oszlopos tagja, aki lojalitásra, megértésre, elfogadásra tanította társait és mindenkit, akivel kapcsolatba került. Olyan ember volt, aki szeretetet, erőt adott másoknak. Olyan ember volt, aki nem félt kimondani a mai rendszer hibáit, aki oda mert állni a kilakoltatásra váró családok otthona elé, szolidaritást vállalva az üldözöttekkel. Olyan ember volt, akit öröm volt látni, – sajnos ez nekem ritkán adatott meg, – öröm volt megölelni, mert sugárzott belőle az erő! Olyan ember volt, aki lehetőségei szerint képezte magát, hogy minél többet adhasson át tudásából, együttérzéséből, végtelen igazságérzetéből és szeretetéből.

Én tiszteltem és szerettem RÉ- t.

Sajnálom, hogy soha többé nem ölelhetem meg erőt merítve belőle! Drága RÉ! Szívemből nem mentél el, csak pihenni tértél. Nyugodj békében.

Lakatosné, Jutka- Bp. AVM.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.