A Város Mindenkié csoport ismét feleleveníti hajléktalan érdekvédelmi hagyományait, és kampányt indít a hajléktalan emberek nehézségeinek feltárására. Az érdekvédelmi munka megalapozásához egy kutatást kezdeményezünk. 

Február 1-jén és 2-án tagjaink szervezésében egy képzésben vettünk részt. Az alkalmon hajléktalanságot vagy lakásszegénységet megtapasztalt emberek mellett új szövetséges érdeklődők is megjelentek, akiknek ugyan nincs nehézségük a lakhatásukkal, de szeretnének tenni azért, hogy másnak se legyen. 

A képzésen ezért szó volt, hogy mit is csinál az AVM, mik a főbb célkitűzései valamint összeszedtünk, hogy a résztvevőknek milyen olyan nehézségeik vannak, amelyek egy hajléktalan érdekvédelmi kampány céljaként is megjelenhetnek. Ezzel együtt beszéltünk azokról az eszközökről, amelyekkel megszervezhetjük magunkat, és amellyel lépéseket tehetünk, hogy elérjük ezeket. Felelevenítve az AVM korábbi működését, modelljét, egyik régi tagunk megfogalmazásában, akitől a címet adó idézetet kölcsönöztük, úgy fogalmazott, hogy számára az AVM lényege, hogy egy önbecsülést visszaadó csoportot működtessen. Ahol az ember megtanul kiállni magáért. Ahol segítenek az embernek eljutni a tudatos állampolgársághoz.

A képzés elején lefektettük a csoportszabályokat, amelynek mint minden hasonló esetben most is részét képezte a moderált beszélgetés. Hiszen számunkra fontos, hogy mindenki szót kapjon egy megbeszélés vagy vita során. A bevezetésben az egyik jobban körüljárt fogalom, a szociológiai képzelőerőrő mentén az érintettekkel együtt megvitattuk, hogy nekünk mit is jelenthet az, hogy közügyekké változtatni az egyéni problémákat. Hogy megpróbáljuk meghaladni a mindennapi nézőpontot. Vagy, hogy azon felülemelkedve változtatni tudjunk valamin. Miként lehet kinyitni az utat a kollektív cselekvés számára?

A kivetített idézetek során szintén elidőztünk Bourdieu valamint Foucault egy-egy soránál, amikor az érdemes és érdemtelen szegényekről beszéltünk. Valamint arról, hogy milyen az, amikor valaki nem hajlandó elfogadni alárendelt szerepét az eredetileg kiosztott szereplehetőségek közül.

A képzés során kvíz formájában feldolgoztuk pár alapvető adatot a lakhatási helyzetről valamint az AVM gondolatiságáról. A Város Mindenkié csoport a lakhatáshoz való jogért küzd, és ebben olyan család segíti, mint a Közélet Iskolája, az Utcáról Lakásba Egyesület vagy az Utcajogász. Az adott akciók mindig erre a vízióra mutatnak vissza, így minden sikeres akció ehhez visz közelebb. Itt megemlítettük a Vajdahunyad-kampányt, amikor is sikerült kiharcolnunk, hogy az érintetteknek megfelelő körülmények között tudják nyitni és zárni a szekrényeiket, hogy holmijaikat nem csak tárolni tudják valahol, de megfelelő időközönként hozzá is tudjanak férni ahhoz. Megemlítettük az alkalmat, ami a szolidaritásra is jó példa volt, amikor egy érintett tagunkat kidobták a Központi Vásárcsarnokból, ezért egy cipődemonstrációval igyekeztünk felhívni erre a figyelmet.

A képzés során azonban nem csak az AVM gondolatisága avagy a múlt felidézése jelent meg, hanem a jövőtervezés előtt gyakorlati képességek átadására került sor. A közösségszervezés alapjai mellett, beszéltünk arról, mit jelent a hatalom ebben a keretben. Hogyan tudjuk elérni közös céljainkat, és ehhez vajon mennyi hatalomra van szükség. A toborzás kapcsán szó volt, hogyan tudjuk az úgynevezett „hagymamodellt” arra használni, hogy jobban fel tudjunk építeni egy kampányt. Mindig van pár szélsőségesen elkötelezett magtagok, akik körül tagok gyűlnek. Velük együtt képes egy társadalmi mozgalom lépéseket végrehajtani. Majd megemlítettük az ezen a körön kívüli szimpatizánsokat, és a még külsőbb tömegbázist, valamint, hogy a föladat valahol az lenne, hogy mindenkit beljebb hozzunk. 

Ugyanakkor szintén a modelleknél kitértünk arra is, hogy nem elég egy vízió, azaz, hogy milyen világot szeretnénk, milyen körülmények között szeretnénk élni. Szükség van egy problématérképre, hogy mi áll köztünk és eközött a vízió között. Ha pedig ez megvan, akkor találnia kell minden mozgalomnak egy missziót, hogy mi az ő szerepe, mi az ő szelete ennek a nagy problémahalmaznak a megoldásában. Így a stratégia nem a levegőben lóg, hanem tudatosan ennek a problémahalmaznak a lebontását szolgálni; s így minden egyes akció nagyon tudatosan ebbe a stratégiába illeszkedik bele. 

A problématérképünkön ismét megjelent a rendőri zaklatás, a párok, családok, kutyások, stb… nem megfelelő elhelyezése vagy például a „hospitalizáció”, ahogy az ellátórendszerben az ember egyre passzívabbá válik, mint, ahogy egy kórházi környezetben is a viszonyrendszerek és a szerepek miatt megváltozik az ember. A cél azonban aktív, tudatos állampolgárokká segíteni azokat, akik eddig sosem gondolták magukról, hogy hasolóra képesek. Arjun Appadurai fogalmát, a kutatáshoz való jogot a következőképpen határozta meg: „az olyan eszközökhöz való hozzáférés jogát értem [ezalatt], amelyek révén bármely polgár módszeresen képes növelni azt a tudásállományt, ami számára a leginkább nélkülözhetetlen életben maradásához és állampolgári jogainak érvényesítéséhez.” Ahhoz pedig, hogy szövetséges és érintett tagjaink a későbbiekben együtt tudják kutatni fókuszcsoportokban a problémákat, nem csak átbeszéltük, hogy milyen a jó moderátor és az interjú, hanem helyzetgyakorlatban is ki lehetett próbálni mindezt.

A visszajelzésben többen kiemelték, hogy számukra reménykeltő volt ez az alkalom, amely egyben ennek az érdekvédő kampánynak az előkészítése volt, hiszen látta, hogy vannak még, akik szeretnének másokkal, mások érdekében fellépni. A régi tagok arra biztatták az újakat, hogy vigyék tovább velük együtt a szekeret; míg az újak alapvetően arról számoltak be, hogy azt kapták, amire számítottak, és keresik a helyüket a kezdődő kampányban.

Lakhatást!

Demokráciát!

Jogállamot!