Már a bérleti szerződését is törvénysértő módon mondták fel a hajléktalanná tett 79 éves budafoki férfinak

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Város Mindenkié birtokába került újabb bizonyíték szerint nem csak akkor követett el jogsértést a budafok-tétényi önkormányzat, amikor a törvény által előírt bírósági és végrehajtási eljárás lefolytatása nélkül tett hajléktalanná egy 79 éves idős férfit. Valójában már a bérleti szerződésének a felmondása is törvénysértő volt: a felmondáskor ugyanis nem az idős úr tartozott az önkormányzatnak, hanem az önkormányzat tartozott neki. 

img_2311.jpg

A 2019. július 30-án hajléktalanná tett budafoki idős férfi ügyében eddig is súlyos jogsértések és visszaélések kerültek napvilágra. Eddig is tudtuk, hogy az önkormányzat a törvények által előírt bírósági és végrehajtási eljárások megkerülésével fosztotta meg őt az otthonától. Eddig is tudtuk, hogy a Családsegítő Szolgálat ügyben eljáró munkatársa kiemelkedően súlyos szakmai hibákat és etikai vétségeket követett el, amikor közreműködött az idős férfi félrevezetésében és hajléktalanná tételében. 

Azt gondoltuk azonban, hogy az egész eljárás 35 906 Ft lakbér tartozás miatt indult el. Nem értettük továbbá, hogy miért titkolózik ennyire az önkormányzat: 

  • Miért nem volt hajlandó a Vagyongazdálkodási Iroda kiadni az érintett férfi iratait?
  • Miért nem tették lehetővé a teljes iratanyag megismerését még akkor sem, amikor annak egy részébe – miután emlékeztettük őket az adatok visszatartásával kapcsolatos büntetőjogi felelősség eshetőségére – betekintést engedtek? 
  • Miért félt az önkormányzat illetékes bizottságának az elnöke, Csiszár Zsuzsanna annyira az üggyel kapcsolatos kérdésektől, hogy először ellehetetlenítette azok feltételét a bizottság augusztus 28-i ülésén, majd a Mérce újságírójának a kezéből is megpróbálta kicsavarni a telefonját? 

Az önkormányzat minden bizonnyal azért titkolózott, mert – ahogyan az egy időközben birtokunkba jutott iratból kiderül – a 79 éves férfinak már a lakbásbérleti szerződését is törvénysértő módon mondták fel

sza_mla_2019_05.jpg

A Város Mindenkié csoporthoz (AVM) eljutott számla szerint 2019. május 10-én az önkormányzat 47 434 Ft különszolgáltatási díjkülönbözetet írt jóvá az idős úrnak a 2017. január elsejétől 2019. május 31-ig tartó időszakra, vagyis addigra ennyivel tartozott neki az önkormányzat. Az önkormányzatnak a 79 éves férfi felé fennáló tartozásnak a felmondó levelet megelőző – és azt megalapozó – fizetési felszólításnak az időpontjára arányosított része meghaladta az idős úr lakbér-hátralékát. Vagyis: a bérleti szerződés felmondásakor nem az idős úr tartozott az önkormányzatnak, hanem az önkormányzat tartozott neki

Felmerül a kérdés, hogy hány budafok-tétényi bérlővel történhetett és történhet még hasonló visszaélés? Mit mond el a budafok-tétényi önkormányzati bérlakásban élő családok jogbiztonságáról, ha akár csak egyetlen ügyben is sor kerülhet egy efféle visszaélésre?

A kérdés, sajnos nem egészen költői: az elmúlt hónapokban több budafok-tétényi bérlő és volt bérlő kereste meg az AVM-et a fentiekkel rokonítható hibákkal és visszaélésekkel kapcsolatban. A velünk kapcsolatba került budafok-tétényiek a következőkről számoltak be: a törvény által előírt bírósági és végrehajtási eljárások megkerülésével, a téli kilakoltatási moratórium idején  fenyegették őket kilakoltatással; a Vagyongazdálkodási Iroda visszatérően a fizetési határidő után kézbesíti a lakbér-számlát; előfordul, hogy a Vagyongazdálkodási Iroda úgy küld fizetési felszólítást egy bérlő részére, hogy ő a lakbérét már korábban és időben befizette; volt, akinek az önkormányzat által elkövetett adminisztrációs hiba miatt létrejött, kis összegű hátralékra hivatkozva mondták fel a bérleti szerződését és fenyegették kilakoltatással, és volt, akit azért, mert nem tett eleget a bérbeadó kötelezettségének; többen számoltak be továbbá arról, hogy a Vagyongazdálkodási Irodán velük félrevezető, megalázó vagy fenyegető módon beszéltek, a Családsegítő Szolgálattól pedig semmilyen érdemi segítséget nem kaptak. 

Mindezek alapján, számunkra egyértelmű, hogy súlyos gondok vannak a budafok-tétényi Vagyongazdálkodási Iroda és Családsegítő Szolgálat működésével. 

A konkrét ügyben pedig még inkább egyértelmű, hogy mire van szükség, mi a helyes, és mit követel a törvényesség. Arra kérjük, sokadjára, tisztelettel, de határozottan az önkormányzatot és külön is Karsay Ferenc polgármestert, hogy azonnal tegye lehetővé, hogy az idős úr visszaköltözzön az otthonába! Állítsák helyre a törvényes állapotot, és az önkormányzat az otthonában biztosítsa az idős úr számára mindazt a segítséget, amire a korára és egészségi állapotára tekintettel akár az egészsége megőrzéséhez, akár az otthona rendben tartásához szüksége van. Erre számtalan együttérző polgárral és az idős úr több szomszédjával együtt közösen kérjük őt. 

A budafok-tétényi képviselő-testület pedig arra kérjük, hogy gondoskodjanak az ügyben feltárt visszásságok azonnali kivizsgálásáról és azok mielőbbi orvoslásáról.

Az önkormányzatnak korábban feltett – és mindezidáig meg nem válaszolt – kérdéseink itt olvashatóak. Az önkormányzat és a polgármester utólagos magyarázkodása során felhozott érveket itt és itt cáfoltuk tételesen.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.