A minimum minimuma, hogy gyermekes családokat ne lehessen utcára tenni!

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Város Mindenkié csoport (AVM) aktivistái 2019. április 24-én a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ellenzéki képviselők ismét benyújtották azt az AVM által kidolgozott törvényjavaslatot, amely véget vetne a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának. Az AVM az összes országgyűlési képviselőtől azt kéri: támogassák az előterjesztést és azt, hogy arról az Országgyűlés egy rendkívüli ülés keretében még a kilakoltatási moratórium lejárta előtt dönthessen. Az eseményen a törvényjavaslat elfogadása mellett érvelt Donáth Anna (Momentum), Csárdi Antal (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Szél Bernadett (független).

 felszolalok.jpg

A sajtótájékoztatón Misetics Bálint (AVM) azt hangsúlyozta, hogy noha az AVM a lakhatáshoz való jogért és az annak érvényre juttatásához szükséges radikális társadalompolitikai reformokért küzd, ez a javaslat nem erről szól. Ez a javaslat nem egy radikális javaslat, éppen ellenkezőleg: a „minimum minimuma”, amennyiben csak annak az „emberi jogi és emberiességi minimumnak szerezne érvényt, hogy gyermekes családokat nem teszünk utcára. Ebben pedig mindannyian egyetérthetünk: baloldaliak és jobboldaliak; liberálisok, szociáldemokraták és konzervatívok”. Az AVM aktivistája kiemelte azt is, hogy a törvényjavaslat lényegében már ma is létező törvényi előírások betartását írná elő, különös tekintettel a gyermekvédelmi törvény 7. §-ára, amely szerint gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani, ebből pedig következik, hogy egy gyermekes család hajléktalanná válása esetén számukra elhelyezést kell biztosítani.

kutya_0424.jpg

Az AVM tavaly már több alkalommal igyekezett elérni, hogy az Országgyűlés tárgyaljon arról a törvényjavaslatról, amely – első lépésként, legalább – a gyermekes családok esetében véget vetne az elhelyezés nélküli kilakoltatások kegyetlen gyakorlatának. Ezt a kormánypártok minden esetben megakadályozták. Az AVM hónapok óta hiába vár továbbá az Emberi Erőforrások minisztériumának a válaszára a törvényjavaslat és az ahhoz kapcsolódó – több mint 10 ezer aláíró és további 10 civil szervezet támogatásával megerősített – petíció ügyében. A Miniszteri Titkárság decemberben azt válaszolta, hogy  a Parlamenti Államtitkárság egyik munkatársa „hamarosan” felveszi az AVM-mel a kapcsolatot a „további egyeztetések” érdekében. Hónapokkal később, erre még mindig nem került sor.

Ha a javaslatot elfogadná a Parlament, akkor

  • a települési önkormányzatoknak kötelezettsége lenne megfelelő elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett gyermekes családoknak, és
  • az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében már a lakáskiürítés bírósági elrendelésére se lenne lehetőség abban az esetben, ha az egy gyermekes család elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

 A sajtótájékoztatóról készült élő közvetítés innen érhető el, képek innen tölthetőek le.

 A Város Mindenkié kilakoltatás-ellenes kampányáról itt olvashattok.

Csatlakozz a kilakoltatás-ellenes kampányunkhoz! Küzdjünk együtt azért, hogy egyetlen gyerekes családot se rakjanak az utcára! Találkozóinkat minden csütörtökön este tartjuk. Keress bennünket itt: [email protected].

 

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.