2018 októberében a közvélemény egy részét nagyon megrázta, hogy életbe lépett az Alaptörvény legújabb módosítása alapján a hajléktalan embereket a korábbiaknál súlyosabban és következetesebben büntető jogszabály. Az életvitelszerű közterületen tartózkodás akár börtönnel való büntetése ellen az Utcajogász, A Város Mindenkié és számos más civil szervezet, tudatos állampolgár, ismert ember, művész és szakmacsoport tiltakozott. A hajléktalan emberek üldözése valóban az egyik leginkább kézzelfogható, leginkább látványos és leginkább kegyetlen módja annak, hogy valakit kizárólag társadalmi helyzete és ne cselekedetei miatt büntessenek. Az is tény, hogy a hajléktalanság jogszabályi szintű büntetése a Fidesz 2010-es hatalomra jutása a kormány prioritása (a kriminalizáció történetének rövid összefoglalását lásd itt, a 2013 óra indított eljárások statisztikáit pedig itt), de ezen kívül is nagyon sok zaklatás és diszkrimináció érte 2010 előtt és azóta is a hajléktalan embereket (a hajléktalan embereket érő diszkriminációról lásd itt az Utca és Jog csapa kutatási jelentését).

Mindemellett fontos emlékeztetni saját magunkat, hogy az életvitelszerű közterületen tartózkodás büntetése nem az egyetlen és nem is a leginkább elterjedt módja a szegénység büntetésének. Számos jogszabály és informális gyakorlat sújtja azokat az embertársainkat, akik szélsőségesen alacsony jövedelemből élnek. De még nagyon szegénynek sem kell lenni ahhoz, hogy mindenki megtapasztalja azt, hogy milyen az, amikor nem „gonoszságból” követünk el szabálysértést, hanem azért, mert nincsenek biztosítva a megfelelő körülmények. Gondoljunk csak arra például, hogy a közvécék hiánya miatt hány embert büntetnek meg köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt (erről az Utcajogász beadványában olvashatsz részletesen az Alapvető jogok biztosának).

Annak érdekében, hogy megtudjuk, hogyan és mennyire kriminalizálja a magyar állam a szegénységet, A Város Mindenkié 2018 során havonta nyújtott be közérdekű adatigénylést a Belügyminisztériumhoz. Négy tényállásról szerettük volna megtudni, hogy ezeket hogyan alkalmazzák: a tulajdonosi hozzájárulás nélküli építés (amit eredetileg feltételezhetően az engedély nélkül épített kunyhók büntetésére hoztak), a koldulás, az önkényes lakásfoglalás és az életvitelszerű közterületen tartózkodás.

A hivatalos számok a következőképpen alakultak 2018-ban (a részletes adatok a konkrét büntetésekkel itt letölthető):

A Belügyminisztérium által kiadott adatokból látható, hogy a leggyakrabban alkalmazott tényállás a koldulás. A törvény szerint az követi el ezt a szabálysértést, aki vagy gyermek társaságában koldul, vagy „közterületen vagy nyilvános helyen, olyan módon koldul, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja, továbbá az is, aki házról házra, illetve lakásról lakásra járva kéreget.” A belügyi statisztikákból egyrészt látható, hogy a gyermek társaságában való koldulások száma jóval alacsonyabb a „leszólító” koldulások számánál, másrészt a koldulás tipikus szankciója a helyszíni bírság, amelyet a rendőrség mellett közterület-felügyelő is kiszabhat. Bármilyen koldulásról is legyen szó, a kiszabott bírságok megtérülési aránya igen alacsony, ami nyilvánvalóan nem meglepő, hiszen a tényállás egy kiszolgáltatott gazdasági helyzetet kriminalizál. Bár a statisztikákból nem tűnik ki, az alacsony bírságbefizetési arányból arra lehet következtetni, hogy a meg nem fizetett helyszíni vagy pénzbírságokat elzárásra – tehát büntetés-végrehajtási intézetben töltendő – szabadságelvonásra változtatják át. Így könnyen válhat egy maximum 50.000 forintos helyszíni bírságból 10 napig tartó elzárás, ami nem csak egy gazdasági kényszerhelyzet szabadságelvonó büntetését jelenti, de súlyos költségeket is az elzárást végrehajtó állam számára. 

A törvény szerint önkényes beköltözést követ el, aki üres lakást vagy nem lakás céljára szolgáló üres helyiséget jogosultság nélkül elfoglal, vagy abba önkényesen beköltözik. Fontos, hogy önkényes beköltözés csak üres lakás esetében valósulhat meg, nem lehet tehát önkényesen beköltözni olyan lakásba, ahol laknak vagy ahova valamilyen jogos vagy jogosnak vélt hozzájárulás alapján költözik a lakó. Szintén nem valósul meg a szabálysértés, ha valaki a szerződése megszűnését követően bentmarad a lakásban, mivel ilyen esetben „jogcím nélküli lakáshasználóként” tartja birtokában a lakást. Bár lakás kiürítése során gyakran hivatkoznak jogcím nélküli lakáshasználók esetében önkényes beköltözésre, szabálysértési jogi értelemben ilyenről nem lehet szó. Önkényes beköltözésről csak olyan esetekben lehet továbbá szó, amikor bűncselekmény – például rongálás vagy magánlaksértés bűncselekménye – nem valósul meg. Az önkényes beköltözők tehát tipikusan olyan emberek, akik úgy mennek költöznek be egy teljesen üresen álló lakásba, hogy azt nem rongálják meg és semmilyen erőszakos magatartást nem tanúsítanak. Mivel elzárással büntethető szabálysértésről van szó, ezért ha nem kerül sor helyszíni bírság kiszabására, akkor a szankciót később már csak bíróság határozhatja meg. A 2018-ben kiszabott 128 szankció negyedét a rendőrség által kiszabott helyszíni bírságok, a 36 és 34 %-át pedig a bíróság által alkalmazott pénzbírság, illetve az intő jellegű figyelmztetés tette ki. A bírói gyakorlatra nézve figyelemreméltó, hogy bár a törvény szerint lehetőség lenne elzárás kiszabására, a bíróságok összesen négy esetben látták indokoltnak a szabadságelvonást.

Sajátos tényállás a tulajdonosi hozzájárulás nélküli építés, amit 2013 ősze óta rendelnek büntetni. 2014 óta mindössze 44 esetben indítottak eljárást, 2018-ban 5 esetben, amelyből két esetben ismerték el a szabálysértést és alkalmazott a rendőrség helyszíni bírságot, pénzbírságot bíróság utoljára 2017-ben szabott ki két esetben. Közérdekű munkát vagy elzárást pedig egyetlen esetben sem szabtak ki. A megindított eljárások, valamint a kiszabott szankciók számának alacsony száma azzal is magyarázható, hogy a szabálysértés „megvalósulása” nehezen bizonyítható. A hatóságnak az eljárásban bizonyítania lenne szükséges, hogy jogi értelemben építményről van szó, az a törvény hatályba lépése után épült és az „építést” az végezte, aki az építményben – leggyakrabban erdei területen lévő kunyhó – lakik. A szabálysértési jog eszközei egyrészt nem alkalmasak az ilyen jellegű, lakhatási válságra reagáló helyzetek kriminalizálásra, másrészt „elkövetésük” szabálysértési jogi értelemben kevéssé bizonyítható, mivel az építések többsége az érintett terület tulajdonosainak közönye mellett történik.

Az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése tényállás, tehát a közterületi hajléktalanság büntetése 2011 óta része valamilyen formában a jogrendszernek. 2018. október 15. óta új tényállással, már kötelező őrizetbevétellel járó és elzárással büntethető szabálysértésként kell alkalmaznia a rendőrségnek. Az igényelt adatok ellentmondásosak a belügyminisztérium honlapján közzétett statisztikákkal. Utóbbiak szerint 2018-ban a módosítás őszi hatálybalépéséig 77 esetben, a hatályba lépést követően pedig 11 esetben indítottak eljárást. A Város Mindenkié csoportnak kiadott adatok szerint viszont az egész évben összesen 16 esetben indítottak eljárást. Októbertől 2018. év végéig közel 300 helyszíni figyelmeztetést alkalmazott a rendőrség, bíróság elé állításra azonban csak pár esetben került sor. Ezen eljárásokban függesztette fel a Kaposvári Járásbíróság, a Székesfehérvári Járásbíróság, valamint a későbbiekben két esetben a Pesti Központi Kerületi Bíróság az eljárást, és küldte az érintett törvényi rendelkezéseket az Alkotmánybíróság elé normakontrollra. Az Alkotmánybíróság egyelőre nem hozott döntést a kérdésben, ugyanakkor az indítványokat több ún. amicus curiae beadvány is kiegészíti, amelyek célja a testület számára olyan támpontok nyújtása, amik a szabálysértési ügyekben eljáró bíróságok indítványait nem kizárólag jogi szempontok alapján kiegészíthetik.

Molnár Noémi és Udvarhelyi  Éva Tessza

2019. március 11.

Fotó: Vörös Anna