Laura Colini, az URBACT program szakértője foglalja össze a Policy LAB, az URBACT Tudásközpont, a FEANTSA és a párizsi városháza által közösen szervezett egyeztetésük eredményeit. A 2018. decemberi találkozó célja a hajléktalansági elleni küzdelem érdekében az információk megosztása, a helyi jó gyakorlatok cseréje és a kis-, közép- és nagyvállalatok közötti együttműködés beindítása volt. Az elérhetetlen, nem megfelelő, megfizethetetlen, méltatlan, bizonytalan vagy hiányzó lakhatás olyan körülmények, amelyek az egyéni és társadalmi nélkülözés lefelé irányuló spirálját táplálják. Európában az ilyen feltételek különböző módon egyre több embert érintenek. A hatóságok felelősséggel tartoznak a probléma kezeléséért, hiszen a hajléktalanság okai elsősorban a lakhatás és a jóléti állam hiányosságai, valamint a ragadozó piacorientált gyakorlatok.
A lakhatás NEM mindenkié
Az Eurostat szerint 82 millió embert érint a megfizethetetlen lakhatás, ami azt jelenti, hogy a jövedelmük több mint 40%-át a lakásköltségekre kell fordítaniuk. A lakásárak Európa-szerte emelkednek, míg a jövedelmek többnyire stagnálnak. Eközben a hajléktalanság mértéke szinte mindenütt növekszik.
Az európai hajléktalanság legátfogóbb elemzését a Hajléktalanokat Segítő Nemzeti Szervezetek Európai Szövetsége (European Federation of National Organisations Working with the Homeless, Feantsa) és a francia Abbe Pierre Alapítvány „A lakhatási kirekesztés harmadik európai áttekintése” című jelentése nyújtotta. A tanulmány szomorú képet fest az európai hajléktalanságról; a legmagasabb arányt Angliában (169%), Németországban (150%) és Írországban (145%) mérték.
Németországban a BAG W (a nonprofit hajléktalanellátást nyújtók ernyőszervezete) becslései szerint 2016-ban 860 ezer hajléktalan ember élt, 2018-ra pedig 1,2 milliót jeleztek előre, ami a menedékkérők miatt további 40%-os növekedést jelent. Írországban 8.897-re becsülték a hajléktalanszállón élők számát, valamint 2017 végén 3.333 gyermeket regisztráltak hajléktalanként, ami azt jelenti, hogy minden háromból egy hajléktalan ember kiskorú. Egyes csoportok – mint például a nők, az LGBTI emberek, a börtönből szabadultak stb. – megkülönböztetése és sérülékenysége szintén nagymértékben alulreprezentált a statisztikákban.
A hajléktalanság kezelésének egyik fő nehézsége az uniós, nemzeti és helyi közpolitikákban a pontos statisztikák biztosítása az eltérő adatgyűjtési technikák és hajléktalanság meghatározása miatt. Miként a pontos mérés elengedhetetlen a bizonyítékokon alapuló szakpolitikák kialakításához, a hajléktalanság okainak elemzése kulcsfontosságú a megfelelő szakpolitikai intézkedések kialakítása szempontjából. Az okok gyakran rejtve maradnak vagy félreértelmezik őket: a számos makacs félreértés egyike az, hogy a hajléktalanság az egyéni körülmények eredménye, nem pedig a lakhatásnak, a szociális hálónak, a közszolgáltatásoknak, a munkahelyeknek és mindenekelőtt a vagyon létrehozásának és elosztásának igazságtalan egyenlőtlenségéből fakad.
Fransham és Dorling (2018) tanulmányának egyik legfontosabb megállapítása az, hogy a hajléktalanság egyik fő oka a „magánszektorban történő bérbeadás vége”, azaz a megfizethető és megfelelő lakhatási megoldások hiánya. Ez nyilvánvalóan a lakáspiactól és annak torzulásától függő rendszerszintű kérdés.
Ezzel egybehangzó Leilani Fahra, az ENSZ Megfelelő Lakhatásért felelős különleges megbízottjának véleménye, miszerint a hajléktalanság jelensége attól függ, hogy a lakóingatlan-ágazatot hogyan kezelik világszerte.
Tehát tulajdonképpen a hajléktalanságot a vagyon előállításáról szóló diskurzusban és a kormány azon szerepének kontextusában kell meghatározni, miszerint lehetővé teszi a szabályozatlan lakhatási piac fiskalizációját, ami azt jelenti, hogy a lakhatást nem jogként, hanem árucikk-ként értelmezik – csupán egy pénzügyi eszközzé vált a nagyobb tőkehalmozás érdekében. Amikor az adatokat a nemzeti GDP-hez kapcsolják, Leilani Fahra szerint az ellentmondások nyilvánvalóak. „Németország a GDP-t tekintve a negyedik legnagyobb ország az EU-ban, ugyanakkor a menekülteket nem számítva 420 ezer hajléktalan ember „otthona”, Olaszországnak a 8. legnagyobb a GDP-je és körülbelül 50 000 hajléktalan ember él az országban; Franciaország a hatodik, mégis évente 480 ember hal meg az utcán” – Leilani Fahra, Lakhatást mindenkinek, Konferencia (Bécs 2018. 12. 04.). Ezért a kérdés tehát az, hogy hogyan lehet átalakítani a lakhatást garantált joggá a szűkösen elérhető megfizethető lakások és a növekvő társadalmi igazságtalanság összefüggésében?
Lehetséges minden hajléktalan embernek szállást adni
A makrogazdasági trendek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy megértsük, hogy a tőke termelésére miért tartják fenn a szűkösséget és miért a lakhatás a világ legjövedelmezőbb ágazata. A mikrogazdasági szinten azonban a városoknak is lennie kell beleszólása. Az önkormányzatok számtalan eszközre és megoldásra támaszkodhatnak a lakáshiány leküzdésére, a hajléktalanság megakadályozására és minden polgár támogatására kezdve a leginkább rászorulóktól.
A párizsi szeminárium arra bátorította a hajléktalanság ellen küzdő uniós városokat, hogy osszák meg egymással a hajléktalanság elleni küzdelem stratégiáinak kialakításában és végrehajtásukban szerzett tapasztalataikat.
A szeminárium a hajléktalanság mérésének módszereire, az Elsőként Lakhatás program megvalósítására, a hajléktalanság megelőzésének technikáira és a megüresedett épületek újrafelhasználásának kihívásaira terjedt ki.
Minden tematikus területet bemutatásra és megvitatásra került az URBACT programban tevékenykedő és a FEANTSA-val együttműködő városok tapasztalatain keresztül. Az alábbiakban egy rövid áttekintés következik a szeminárium sikeréhez hozzájáruló városok témáiból és gyakorlataiból.
Bár a hajléktalanság kezelése a francia állam joghatósága alá tartozik, Anne Hidalgo szocialista polgármester szerint a hajléktalanság erkölcsi és politikai felelősség, ezért része a párizsi városháza mandátumának. 2015 óta a város a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre vonatkozó terv keretében egy koalíciót épített ki (Pacte Parisien de lutte contre la grande Excellence 2015-2020), hogy csökkentse az utcai hajléktalanságot, illetve hogy középületeket sürgősségi menedékhelyekként használhasson.
Párizsban 2,1 millió lakos él (a metropolisz területén 6,7 millió, az agglomerációval 11 millió), ehhez képest 16.000 menedékhelyet biztosít, télen további mintegy 2.000 hellyel. A hajléktalanság az elmúlt 20 évben folyamatosan nőtt. Az utcai hajléktalanság jól látható, de a megbízható adatok és kutatások hiányoznak. A tisztább kép elérése érdekében 2018. február 15. és 16. közötti éjszakán zajlott a Polgármesteri Hivatal által szervezett „La Nuit Solidaire” kezdeményezés, amelyen 356 összehangolt csapat (csapatonként egy szakemberrel és 4-5 önkéntessel) számba vette a városi térségben az utcán élőket. Körülbelül 2.000 köztisztviselő és önkéntes vett részt az akcióban, amely során felmérést is végeztek a demográfiai adatokra, az alvóhelyekre, a hajléktalan emberek számára elérhető szolgáltatásokra és igényeikre vonatkozóan.
Az eredmények jelentős megállapításokat szolgáltatnak, amelyek egyidejűleg mondanak ellent és gazdagítják a korábbi ismereteket. Benoit szerint „Párizsban a hajléktalanságra egyszerre jellemző a koncentráció és a szétszóródás, amely az egész várost érinti. A felmérés számos jelentős adatot eredményezett: például a becslések szerint a hajléktalanok mintegy 5%-a volt nő, de a valóságban ez 12%-ra rúgott, mivel a nők inkább elrejtőznek és így nem annyira láthatók a közterületeken. A felmérés azt is kimutatta, hogy a rászorulók mintegy 64%-a nem hívja a 115-et (az utcán élő emberek sürgősségi támogatását biztosító diszpécserszolgálatot).” Ezenkívül a felmérés azt mutatja, hogy a hajléktalanság jelensége szorosan kapcsolódik a térbeli dinamikához, amely különböző szempontok szerint különbözteti meg a helyi preferenciákat (pl. életkor, a rövid és hosszú távú hajléktalansági tapasztalatok, 115 támogatás igénybevétele stb. szerint).
Minden év februárjában megismétlik a felmérést, amelyet a jövőben talán Párizs külvárosaira is kiterjesztenek. A Szolidaritási Buborék Központot azért hozták létre, hogy egy 5 pontos programot nyújtson a hajléktalanságról, a sztereotípiák és a prekoncepciók elleni küzdelemről; az önkormányzati prioritásoknak megfelelő projektek támogatásáról; valamint a segítő szakmákban dolgozók számára szükséges készségekről.
Elsőként Lakhatás: Hogyan szüntette meg Finnország és Helsinki városa a hajléktalanságot
Az Elsőként Lakhatás program feltétel nélküli szállást biztosít a hajléktalanságban élők számára az Egyesült Államokban, Kanadában és számos európai országban. „Az Elsőként Lakhatás program elsősorban a hajléktalan személyek azonnali vagy mihamarabbi lakhatásának biztosításával foglalkozik, amelyet az egyénre szabott támogatással egészít ki. E kereteken belül nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a személy saját otthonában élhessen.”
Európában az Elsőként Lakhatás programot számos városban sikeresen alkalmazták, valamint Európában az egyetlen országban, ahol nemzeti szinten is érvénybe léptették, Finnországban, emiatt – a kontinensen egyedülállóként – csökkent a hajléktalanság. Ennek az esetnek a sajátossága, hogy az Elsőként Lakhatást három fő céllal fogadták el nemzeti szinten: a 2011-ig felére csökkentése, 2015-re pedig felszámolása a hosszú távú hajléktalanságnak; az Elsőként Lakhatás megközelítés megerősítése a hajléktalan emberek lakhatási és támogatási szolgáltatásainak általános szervezeti elveként; és az összes menedékhely és kollégiumi típusú szálló átalakítása támogatott lakóegységgé.
A minisztérium úgy döntött, hogy tíz önkormányzatban lép fel, ahol a létező hajléktalanszállókat fokozatosan fejlesztve azokat támogatott lakóegységekké alakította. Számos meglévő, de rossz elhelyezkedésű épületet lakásokká alakítottak a hajléktalan emberek számára: „az Üdvhadsereg által Helsinkiben üzemeltetett 250 férőhelyes hatalmas hajléktalanszállót 2014 körül úgy újították fel, hogy 80 önálló lakást helyeztek el benne helyszíni személyzettel.”
Az önkormányzat által nyújtott kölcsönök révén a lakhatási egyesületek új lakások építését tudják megvalósítani. Tommi Tolmunen, egy Helsinkiben dolgozó szociális munkás rámutat, hogy „ez nagyban különbözik a „létra-modelltől”, amelyben a hajléktalanságból kivezető út záloga a jó viselkedés. Az Elsőként Lakhatás programban a kezdeti lépés az, hogy átadjuk a kulcsot, és azt mondjuk, beszéljünk, amikor kész vagy rá…” A fontos változás a támogatás nyújtására vonatkozó erkölcsi attitűdben történt: „a kábítószer-fogyasztásról való leszokás vagy az alkoholizmus kezelése már nem előfeltétele a lakáshoz jutásnak”.
Ma minden lakóegység tele van, és a várakozási idő több mint egy év. „A probléma az, hogy az emberek nem költöznek el ezekből az egységekből olyan gyorsan, mint amennyire gyorsan mások be szeretnének költözni…” Tommi Tolmunen. Az alternatív lakhatási megoldások, valamint a rugalmas támogatás és szolgáltatások a következő kihívásai az eddig sikeres módszernek, amelyből más uniós városok is tanulnak (lásd Housing First Europe Hub–ot).
A hajléktalanság megelőzése: a barcelonai kilakoltatás elleni stratégia (Spanyolország)
Barcelona városa az egyik legjobb példája annak, ahogy az ingatlanpiaci spekuláció elleni küzdelemben a közpolitika hathatósan felléphet. A kilencvenes évek végétől a pénzügyi válságig tartó időszakban az ingatlanszektor a spekulatív beruházások nagyfokú hullámzását szenvedte el, ami tömeges kilakoltatásokhoz vezetett (Coq-Huelva, 2013; García-Lamarca és Kaika, 2016): Barcelonában 2008 és 2015 között 35.234 kilakoltatásra került sor. A városnak 1,7 millió lakosa van (nagyvárosi területtel együtt 3 millió) és kevesebb, mint 1,5%-os a szociális lakhatás aránya. 2017-től a bérleti díj 7,8%-kal, a lakásárak 9,2%-kal nőttek, és hetente átlagosan 30 kilakoltatás történt (81%-ban albérlők).
Az önkormányzat kiterjedtebb szociális lakhatást céloz meg, de a rendelkezés a Katalónia kormányzati szervének, a Generalitat hatáskörébe tartozik. Ennek ellenére Barcelona önkormányzata megfogalmazta a Lakhatáshoz való jog 2016-2025 tervét, ami egy 5 pontos stratégia a lakás megfizethetőségének, megfelelőségének és hozzáférhetőségének javítása érdekében. Az önkormányzat a lakhatás valamennyi polgár számára történő alapvető biztosítására irányuló számos intézkedése között létrehozza a saját lakhatási egyesületét, amely az önkormányzat által felajánlott területre épít új otthonokat. Továbbá, ebben a lakhatási tervben a kilakoltatás által sújtott emberek támogatására külön szolgáltatásokat is nyújtanak (ez megkapta az URBACT jó gyakorlati címet is). Szakosodott ügyvédek dolgoznak a lakhatási irodákban (városszerte 13-ban), amelyek koordinálják a szociális szolgáltatásokat az egyes körzetekben. 10 millió eurós finanszírozással ezek az irodák segítséget nyújtanak a tulajdonosokkal való közvetítésben, az adósság és a késedelem kezelésében, a jogi ügyekben, az alternatív lakhatási megoldások megtalálásában, valamint a tanácsadásban és tájékoztatásban. „Az állampolgárokat különböző kommunikációs csatornákon keresztül tájékoztatják, és egy ábrát mutatnak be, amelyek szemléltetik azokat a lépéseket, amelyeket 15 napon belül meg kell tenniük a kilakoltatás elkerülése érdekében”. 2017-ben ez a szolgáltatás 2.311 új családnak segített, ami több mint 7.000 érintett embert jelent, ebből 2.377 kiskorú volt.
Üres épületek újrahasznosítása
2014-ben egy brit székhelyű civil szervezet kiszámította, hogy Európában 11 millió üres lakás található (Spanyolországban több mint 3,4 millió, Franciaországban és Olaszországban több mint 2-2 millió, Németországban 1,8 millió, az Egyesült Királyságban pedig több mint 700.000).
„A lakáspiac elfogadható üresedési aránya mind az Egyesült Államokban, mind Európában 3–5%. Ha az üres lakások száma emelkedik, a lakásáraknak csökkenniük kell, és fordítva a kínálati és keresleti mechanizmusoknak megfelelően. A magas üresedési ráták azonban együtt jártak az emelkedő lakásárakkal, különösen a mediterrán országokban”. A gyakorlatban a magas üresedési arányok nem vezetnek automatikusan a lakásárak csökkenéséhez. A legnagyobb problémát az olyan üres lakások jelentik, amelyek valószínűleg hosszú ideig maradnak üresen (túlzottan optimista árképzés, lakhatásra alkalmatlan vagy a tulajdonos nem hajlandó befektetni a felújításba, öröklési bonyodalmak, nyaraló, a piactól való önkéntes távolmaradás).
A kérdés megválaszolásához, hogy ez a lakásállomány potenciális kínálat lehet-e a megfizethető lakhatás számára, különböző típusú információkra és kompetenciákra van szükség az ingatlanokra, a meglévő üresedésekre és a piaci dinamikára, a várostervezés szakértelmére, a jogalkotási és adóügyi feltételekre stb. vonatkozóan. Különösen az adózási eljárások és a stratégiai ösztönzők befolyásolhatják az üres lakások potenciális használatát: Van kedvezmény, ha az üres lakás bérbe kerül? Van kedvezmény a szociális bérbeadáshoz? Angliában a helyi önkormányzatok akár 50%-os helyi adóemelést is követelhetnek olyan ingatlanok esetében, amelyek több mint két éve nem voltak lakottak és bútorozatlanok. Az ösztönzők tekintetében Anglia egyes helyi ösztönzői arra bátorítják a tulajdonosokat, hogy hosszú távra (5–10 év) adjanak bérbe ingatlant a városi tanács által választott bérlőknek, cserébe a felújítási költségek 50%-ának fedezésére biztosítanak támogatást.
Párizsban a várostervezési- és az önkormányzati döntéshozatal, különösen a Társadalmi Kirekesztés Elleni Terven keresztül ért el komoly változásokat az üres épületek társadalmi célú újrafelhasználásában. Számos olyan példa van, mint a közvetítő általi újra használatba vétel, amely során egy tevékenység-üzemeltető használja az épületet annak újjáépítése előtt: A Saint Vincent de Paul egykori kórházat szállóvá és jótékonysági intézmények fogadására használták mielőtt szociális lakásokká alakították volna át. Egy másik példa azon középületek újrafelhasználása, amely legalább két évig üresen álltak; erre példa az egyik civil szervezet által üzemeltetett női hajléktalanszálló. Azonban Gabriel Visier, aki napi rendszerességgel dolgozik a nem kormányzati szervezetekkel arra figyelmeztet, hogy „az üres helyek használata a menedékhelyek számára bizonyos kihívásokat rejt magában: vannak olyan költségek, amelyek a szállóvá alakítással járnak (zuhanyzók, konyhák kialakítása), néha az az időszak, amikor az üres épület ideiglenes menedéket tud adni, túl rövid ahhoz, hogy pénzügyi szempontból életképes legyen az általa működtetett jótékonysági szervezet számára (mivel biztosítani kell a szükséges beruházásokat ahhoz, hogy a helyet menedékhelyként használhassa) , de kevés időre lesz rá, hogy megtérítse ezt a befektetést.” A felújítás megkezdésekor a menedékhely áthelyezésének szükségessége szintén nagy kihívás a jótékonysági szervezetek számára.
Kisebb nagyságrendben a Villafranca del Penedes (ES) önkormányzata olyan stratégiát hozott létre, amely megkönnyíti a megfizethető lakások elérhetőségét az URBACT jó gyakorlati programján keresztül, amely feltérképezi az üres épületeket, szociális célokra rehabilitációt biztosít, az építkezést képzésekre és munkahelyteremtésre használja és végül lakhatást biztosít a rászoruló családok számára. Az eljárás meglehetősen egyszerű és 25 éve sikeresen működik: először is, az üres régi épületek tulajdonosai önként kérhetik a programban való részvételüket; másodszor, a városi tanács minden egyes esetet elemez, ha illeszkedik, szerződést köt a tulajdonossal, aki az épület használati jogát átruházza a városi tanácsra a beruházás nagyságával arányos ideig; harmadszor, az építkezést a szociális szolgálatok által felügyelt képzéssel végzik; negyedik, a kedvezményezett családok kiválasztása, 5 évig kedvezményes bérleti díjjal. 1992 óta 250 lakás került felújításra, 90-et még mindig az önkormányzat tart karban. Több mint 500 családot segítettek ilyen módon, és a kedvezményezettekkel minden második hónapban kapcsolatba lépnek a szociális szolgálatok.
A program sikerének környezeti feltételei kulcsfontosságúak: A Vilafrancában kevés bankot regisztráltak ingatlantulajdonosként, mivel nehéz lenne velük együttműködni; a régi üres épületek tulajdonosai nehezen tudják eladni lakásaikat, és az örökségi jog problémákat okoz. Sőt, nem is preferálják, hogy a lakások üresek maradjanak az illegális lakásfoglalók veszélye miatt. Így az ingatlantulajdonosok előnyösnek látják saját maguk számára a programhoz való csatlakozást. A megüresedett épületek újrafelhasználásával kapcsolatos esetek és gyakorlatok sokfélék és nem kiragadhatóak a kontextusukból. Az URBACT online gyakorlati eszközt készített az Európa-szerte bevezetett megoldások bemutatására.
Laura Colini, 2019. február 7.
További információ az URBACT programról magyarul is >>>
Fordítás: Benczi Melinda
