Azért vagyunk ma itt, hogy minden erőnkkel tiltakozzunk a holnap, azaz 2018 október 15-én hatályba lépő új szabálysértési törvény ellen, amely az utcán élő embereket még az eddigieknél is súlyosabb meghurcoltatásoknak teszi ki.
A nyelv hatalom. A létező legnagyobb hatalmak egyike.
Lehetőségei éppolyan végtelenek, mint a hatalomban lévő emberé.
Lehet szeretetteljes – és lehet gonosz.
Segíthet – és árthat.
Buzdíthat szolidaritásra – és lökhet a teljes, kiúttalan közönybe.
Magyarország Alaptörvényébe idén bekerült egy mondat.
„Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.”
Ez egy évek óta formálódó, helyezkedő, érlelődő mondat.
Immár végső, kifejlett formájában, ellentmondást nem tűrő, kategórikus kijelentésként áll előttünk.
Gonosz, ártalmas, és a teljes, kiúttalan közönybe lök.
Ez a mondat – természetéből fakadóan – leíró jellegű.
A nyomában járó – és 2018 október 15-től, azaz HOLNAPTÓL hatályba lépő – új Szabálysértési Törvény mondatai viszont már cselekvés-értékűek.
Az Alaptörvény azt „mondja meg”, hogy a hatalomban lévő ember mit gondol.
A nyomában járó Szabálysértési Törvény pedig azt, hogy mit tesz.
Márpedig a Szabálysértési Törvény szenvtelenül brutális nyelvezetének tanúsága szerint a hatalomban lévő ember a következőket TESZI:
A hajléktalan embert ELKÖVETŐ-ként azonosítja, és vele szemben KÉNYSZERINTÉZKEDÉSEK-et helyez kilátásba.
Az őt TETTEN ÉRŐ, és vele szemben ELJÁRÓ rendőrt feljogosítja, hogy az általa elkövetett szabálysértésért HELYSZÍNI FIGYELMEZTETÉSBEN részesítse, az ELKÖVETÉS HELYÉNEK elhagyására, illetve „a hajléktalan személyek részére fenntartott ellátások igénybevételében” való együttműködésre SZÓLÍTSA FEL.
Ha ennek az „elkövető” nem tesz eleget, akkor az eljáró rendőr őt akár rögtön – 90 napon belül történő három „helyszíni figyelmeztetés” megléte esetén pedig a negyedik „tetten érést” követően – a rendőrségre ELŐÁLLÍTHATJA és SZABÁLYSÉRTÉSI ŐRIZETBE veheti.
A törvény az „elkövetővel” szemben ezután BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS megindítását teszi szükségessé, és a bíróság számára három lehetséges alternatívát kínál.
A bíróság a vádlottat vagy FIGYELMEZTETÉSBEN RÉSZESÍTI, vagy KÖZÉRDEKŰ MUNKA BÜNTETÉST állapít meg a számára, vagy – ha az „elkövető” a közérdekű munka elvégzését nem vállalja –, akkor ELZÁRÁS BÜNTETÉST szab ki rá, és adott esetben elrendeli ennek azonnali FOGANATBA VÉTELÉT.
A szabálysértési törvényhez kapcsolódó kormányrendelet ezen felül rendelkezik az „elkövető” ingóságainak IDEIGLENES TÁROLÁSÁRÓL, illetve a kormányzati szándék szimmbolikus lenyomataként a „tárolhatatlan dolgok” ELKOBZÁSÁRÓL és MEGSEMMISÍTÉSÉRŐL…
A maga sajátos nyelvi megfogalmazásában tehát ezt teszi a holnapi napon kvázi alkotmányos szentesítéssel hatályba lépő törvény a hajléktalanságban élő emberekkel.
Bünteti és korlátozza, megalázza és megbélyegzi őket – beláthatatlan veszélyeknek és mérhetetlen szenvedésnek téve ki ezáltal mindannyiukat.
A nyelv azonban – és ez a mi szerencsénk – demokratikus intézmény. A létező legdemokratikusabb intézmények egyike.
Amíg „van nyelvünk”,
amíg „el nem viszi a cica”,
amíg vannak saját mondataink, addig ki tudjuk mondani, hogy mindaz, amit az alaptörvény ÁLLÍT a hajléktalanságban élő emberekkel kapcsolatban: az abszurdum.
Amíg vannak saját mondataink, addig ki tudjuk mondani, hogy mindaz, amit a szabálysértési törvény TESZ a hajléktalanságban élő emberekkel: az aljas, gonosz és igazságtalan.
Amíg vannak saját mondataink, addig ki tudjuk mondani, hogy a hajléktalanságban élő emberek NEM bűnözők, hanem áldozatok.
Addig ki tudjuk mondani, hogy NEM büntetést, NEM kirekesztést, NEM megszégyenülést, hanem szolidaritást, támogatást és mindenki mással egyenlő esélyeket, méltóságot és bánásmódot érdemelnek.
Hogy EZ az ország, EZ a társadalom nem „megsemmisíteni” akarja őket – hanem minden erejével, együttérzésével és jószándékával segíteni őket abban, hogy méltó lakhatáshoz jussanak, és ezáltal: ne legyenek többé „hajléktalanok”. Pont.
Mert ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van.
De amíg vannak saját mondataink, addig ki tudjuk mondani, hogy: NE LEGYEN.
Fotók: Csoszó Gabriella
