Segíts albérletet találni a ferencvárosban kilakoltatott családnak!

Ez a cikk több mint 5 éves.

Máriát és családját, szeptember 19-én lakoltatta ki a ferencvárosi otthonukból az Önkormányzat. Akkor is a segítségeteket kértük, amikor élőlánccal próbáltuk megakadályozni, hogy hajléktalanná váljanak. Mária nagykorú lánya és unokája a kilakoltatás előtti napokban már találtak albérletet, kiskorú fia jelenleg az édesapjánál alszik. Mária és párja lakhatása azonban még mindig nem rendeződött. Rokonoknál húzzák meg magukat immár harmadik hete, mert nem találtak olyan albérletet, amit kiadtak volna nekik.  Ez a lakás nagyon szűkös számukra, hosszútávon sajnos nem maradhatnak ott. Az elmúlt hetekben mi is próbáltunk segíteni, hogy megfizethető lakhatást találjanak, de sajnos a mai albérletpiacon – gyerekkel, cigány magyarként – nem ők a legkeresettebb bérlők. Mária, hogy elkerülje a személyes megaláztatást, a hirdetőknek már a telefonban elmondta, hogy roma származásúak, így mindössze egy tulajdonos volt, aki ennek ellenére is megmutatta a lakását nekik. Sajnos hétfőn kiderült: végül ő is egy másik családot választott.

42153760_701348820213997_3268891298223882240_n_1.jpg

Most újra hozzátok fordulunk segítségért, hátha nektek, vagy a környezetetekben bárkinek van kiadó lakása, az alábbi paraméterekkel:

  • garzon, vagy másfél szoba (30-40nm)
  • bérleti díj és rezsi együtt maximum 110 ezer Ft
  • bárhol Budapesten, akár a külső kerületekben is, akkor

kérjük segítsétek Máriát és családját, hogy újra legyen otthonuk!

Mária és párja is dolgozik, rendszeres jövedelemmel rendelkeznek. Mária fia iskola után késő estig minden nap az édesanyjával van, ha újra biztos lakhatást találnak, ő is a családdal szeretne lakni, így hárman keresnek kiadó lakást. Az idő is sürgeti őket, a család bútorait és háztartási eszközeit az Önkormányzat 9 nap múlva megsemmisít, ha nem tudják hová elszállíttatni. Ha lakással nem, de ideiglenes raktározási lehetőséggel rendelkezel, ilyen jellegű felajánlás is nagyon sokat segítene.

Ha albérlettel, vagy raktározási lehetőséggel sem tudsz most segíteni, de szeretnéd anyagilag támogatni Máriát és családját azt is megteheted.

Mária közvetlenül a [email protected] email címen érhető el, kérjük a felajánlásokkal őt keressétek, anyagi támogatást párja édesanyjának a bankszámláján tudnak fogadni:

Hermelné Balázs Mária Éva – 10401196-86767755-84651005

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.