Szociális szakember vagyok. Ez ma már lassan lázadásnak számít. Lázadó vagyok, ha tiltakozom a hajléktalanság kriminalizációja, és az elhelyezések nélküli kilakoltatások ellen. És tiltakozom, mert az emberi érzéseim mellett a szakmám etikája, és az ország érdeke is ezt követeli meg tőlem. Amikor az egyetemen tanultam, nem gondoltam, hogy törvények fognak kötelezni rá, hogy a tanult szakmám minden alapvetését megszegő környezetben dolgozzam. Sosem hittem volna, hogy lázadás lesz abban hinni, hogy az otthontalanságra a megoldást otthonok, és az otthonokat biztosító, megfelelő lakáspolitika jelentik, de ma már ez a helyzet. Magyarországon a rendszerváltás óta nincsen érdemi lakáspolitika, és ez nincs rendben így!

Kiáltok, de nem én kiáltok, bárcsak mondhatnám, hogy a föld dübörög, amikor együtt tiltakozunk, lakásszegénységben élők, szociális munkások, deviza- és más lakáshitelesek, hajléktalanságban élők, brutális albérletárakat fizetők, télen alig fűtő családok, és nyitott szemű, jó érzésű emberek, mert a rendszerváltás óta az országban a lakáshelyzet egyre bizonytalanabb. Ez senkinek sem érdeke, sem az embereknek, sem a gazdaságnak nem jó.

Tiltakozunk, mert a gyermekvédelmi törvény 20 évvel ezelőtti elfogadása óta a hatalmon lévő kormányok mindegyike jogsértő módon szakított el gyerekeket a családjuktól amiatt, mert ezeknek a családok lakhatása bizonytalanná vált. Ez ma is folytatódik, egyre nő az anyagi okok miatt széteső családok aránya. Ez elfogadhatatlan, nem szabadna így lennie!

A kormány az áldozatokat hibáztatja, és megpróbálja szembefordítani egymással azokat, akik küszködve még, de talpon maradtak, és azokat, akik elestek már a lakhatásért folytatott küzdelemben. Ez hárítás!  Nem gondolom, hogy szükségszerű lázadónak lennünk azért, mert kiállunk amellett, hogy gyerekes családok ne kerülhessenek az utcára: a mai kormánynak minden hatalma megvan hozzá, hogy véget vessen ennek a jogsértő gyakorlatnak.

Minden hatalma megvan, sőt több hatalma, mint bármelyik másik kormánynak eddig: a kétharmad. Ezzel a kétharmaddal a kormány – nem mintha az alkotmány farigcsálását szeretném éltetni, de – könnyedén alaptörvénybe emelhetné nemcsak a gyerekes családok kilakoltatásának tilalmát, de a lakhatáshoz való jog egészét is.

A lakhatáshoz való jog emberi jog, ahogy azt az ENSZ emberi jogok nyilatkozata mentén számos európai ország elismeri, és biztosítja azt a polgárai számára. Ez Magyarországon is lehetséges volna! Akkor soha többé nem kerülhetne sor arra, hogy egy gyereket azért szakít el az állam a szüleitől, mert a családnak nincs hol laknia. Ehelyett azonban a hajléktalanság kriminalizációját emelték törvényerőre még 2011-ben, majd 2013-ban az alaptörvényben is rögzítették azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok tilthassák a közterületen életvitelszerű tartózkodást.

Most, október 15-től, alig két hét múlva pedig ezt a lehetőséget kötelezettségbe fordítják: az egész országban tilos lesz az utcán élni. Helyes – mondhatnánk, hiszen senki nem akar az utcán élni. De hát hova menjen haza, akinek nincs hova? A megoldásokról, az alkalmazásról nemcsak az érintettek, a hajléktalan emberek nem tudnak sokat, mi velük dolgozó szakemberek sem tudunk válaszolni a kérdéseikre, nem tudjuk mit jelent mindez a gyakorlatban. Ilyen bizonytalanságban nem lehet dolgozni, de pláne élni nem lehet így. Az egyik azért retteg, hogy mikor jön a végrehajtó, hogy utcára tegye, míg a másik azért, hogy mikor kerül börtönbe, mert már az utcán él?! 

Ha a szolidaritás lázadás, lázadjunk mind: forduljunk oda egymáshoz, ne hagyjuk, hogy a politika szembefordítson minket, és aki szerencsésebb helyzetben van, igyekezzen nyitott szemmel járni. Egy jó szó, egy időben felemelt telefon, de a téli fagyban még egy pohár forró ital is életet menthet. Amíg nincs más megoldás, csak egymásra számíthatunk! 

Én az Utcáról Lakásba! Egyesületnél dolgozom. Néhány tucat embernek tudunk otthont nyújtani, kőkemény, nagyon nagy munkával, összefogással. Minden egyes ember, akinek a feje fölé fedél kerül, rengeteget számít, de mégis azért dolgozunk, hogy ezt a munkát ne nekünk kelljen végezni: mert ez az állam dolga! De azért dolgozunk, hogy megmutassuk: hé, emberek, figyelem! Az otthontalanság beteggé tesz, az otthontalanság megöl, az otthontalanság károkat okoz az embereknek, az egész országnak. 

Európa közepén nem kellene utcai hajléktalanságnak lennie! Nem kéne utcai hajléktalanságnak lennie a világ kb. 40. legjobb módú országában – igen, ez Magyarország! Ahhoz, hogy embereknek ne kelljen többé az utcán élni, és ne szakítsanak el több gyereket a családjától kilakoltatás miatt, egyetlen dolog hiányzik már csak: a politikai szándék. Legyünk elegen, követeljük elegen a lakhatási válság felszámolását, és ez a szándék nem tud tovább elmaradni!

Fotó: Kaszics Bálint