A Város Mindenkié két tagja, Erdős Jánosé Csurika és Beck Magdi a németországi Freistattba látogattak, egy nemzetközi hajléktalanügyi találkozóra, melyről itt olvashattok részletesen. Alább Csurika beszámolóját tesszük közzé a látogatásról.

Magdival szerencsésen kiértünk tizenhat órai buszozás után Hannoverbe. A pályaudvari nézelődés után nem találtuk senkinél kiírva nevünket, így mi ki írtuk, hogy „Hungary Budapest”, hogy a szervezők megtaláljanak minket. De nem jött senki, ezért felhívtam Katát az AVM-ből, aki segített szervezni ezt az utat. Végül négy óra várakozás után jöttek a szervezők, s el is indultunk Freistattba. Másfél óra alatt értünk oda és akkor derült ki, hogy nem húsz kilométerre van, hanem sokkal messzebb. Az öt ember, akik jöttek volna tolmácsnak, sorra visszamondták a távolság miatt, de volt olyan is, aki nem is válaszolt L. Igy az első délután kommunikáció hiánya miatt nem tudtunk csinálni semmit.

Este jelentkeztek mások tolmácsnak, de csak csütörtökön és szombatra, így Tesszához fordultunk segítségért, hogy az AVM Facebook oldalára tegye, ki milyen bajban vagyunk. Erre a felhívásra nagyon hamar jelentkezett egy fiatalember (Róbert), aki azonnal tudott jönni, s maradt is végig velünk. Ezúton is nagyon köszönjük neki! <3 A szervezók nagyon rendesek voltak, mert míg Robi nem ért ide, nem kezdték el a programot, holott emiatt a saját esti szabadidejükből ment el az idő.

Először bemutatkoztak a résztvevők az ideérkező országokból, hogy náluk hogyan jelenik meg a hajléktalanság s milyen nehézségek vannak az ő országukban. Másnap fél tízkor ismét összeültünk, s itt mar szinte minden résztvevő ország bemutatkozott. Többen elmeséltek a saját helyzetüket, s bemutattak a szervezetüket is. Mi is bemutattuk az AVM munkáját és a saját helyzetünkkel is megismertettük őket. Érdekes volt látni, mekkora megdöbbenéssel fogadták a csoportunk munkájának nehézségeit, és hogy mennyire hitetlenkedve fogadtak az általunk vázolt lakhatási helyzetet. Magyarországon a téli időszakban kilakoltatási moratórium van érvényben, de a tavasz beálltával ismét kilakoltathatóvá válnak azok az emberek, akiket addig ez a törvény védett. Elmondtuk azt is, hogy a hajléktalanság kérdésével foglalkozó valamennyi magyarországi szervezet általában falakba ütközik, mivel az alaptörvény és a szabálysértési törvény legutóbbi módosításaival még inkább büntethetővé váltak az otthontalan emberek. Az AVM Magyarországon sok barátságos megjegyzést kap a munkájával kapcsolatban azért, mert a lehetőségeinkhez mérten próbálunk segíteni az otthontalan vagy a mélyszegénységben élő embereknek. Az érdemi munkában kevesen vesznek részt, mivel sokan nagyon félnek a politikai hatalomtól: féltik a munkájukat és a még meglevő otthonukat!

A találkozóról magáról kicsit zavaros kép alakult ki bennünk, mert néha úgy ereztük, hogy szervezetlenség jellemzi. A napi programok néha egymást ütöttek, ráadásul a sokféle programot nehéz volt mind végig ülni és megfelelően figyelni. Sokszor éreztük úgy, hogy az előzőleg beharangozott szabad programválasztás nem valós, hiszen egymás után küldtek minket a különböző programokra. Az érdemi beszélgetést más országokkal nem éreztük annyira megvalósultnak, de talán jövőre egy hatékonyabb felkészülés után képesek lehetünk egy jobb együttműködésre mind a szervezőkkel, mind a meghívottakkal. Mindenképpen javasoljuk a szervezőknek, hogy a napi programbeosztást ne tegyék ennyire feszesre és hagyjanak időt és lehetőséget a szabad programválasztásnak, illetve a pihenésnek is!

Nagyon pozitívan érintett minket hogy ennyi különböző emberel sorssal és természetesen országgal találkozhatunk és mindenfajta ellenségeskedés nélkül tudtunk együtt dolgozni!

Ezzel együtt, pozitív élményként éljük, meg hogy új kapcsolatokra tettünk szert és a közeljövőben több különböző országból is aktivisták érkeznek hozzánk, hogy megismerjék a magyarországi helyzetet. Szomorúan vettük tudomásul, hogy Európában máshol is nagy gondot jelent a hajléktalanság. Például Portugáliában a rendszer szintű segítségnyújtás elmarad és ugyanúgy törvényi eszközökkel büntetik a hajléktalanságot. Érdekes volt hallgatni a dán csoport képviselőjét, ahogy az országukban működő es egyszerűen hihetetlennek hangzó szociális halóról mesélt, amit a dán állam tart fenn. Ilyen jellegű támogatást Európán belül meg nem tapasztaltunk.

A különböző országok képviselői által előadott történetek alapján kijelenthetjük, hogy Magyarországon egyelőre sem a jogi környezet, sem pedig sok itt élő ember mentalitása nem teszi lehetővé, hogy kepések lehessünk olyan mértékű összefogásra, illetve segítségnyújtásra, mint amilyet a dán közösség nemcsak megálmodott, hanem meg is valósított. Nem elhanyagolható tényező, hogy náluk a politika is mellettük áll, így nekik nem kell szembe nézniük egy elnyomó és büntető politikai rendszerrel.

A Város Mindenkié női tagjainak az egyik résztvevő, Susanne felajánlott, hogy mutatkozzunk be náluk is 2019-ben Kieselben vagy Weimarban. Az ő női csoportjuk több mint 750 aláírást gyűjtött (de még folytatják a gyűjtést) és majd december 21-én petícióban adják át az aláírásokat, aminek a lényege, hogy nőknek, gyereknek és időseknek ne kelljen az utcán élni.

A találkozó végén mi is beálltunk a közös fotóba, hogy szolidaritást vállaljunk: egy piros X volt a kezünkben, hogy „Stop, állj!”. Nagyon megdöbbentette az ottani női csoportot az, hogy itthon elveszik a gyerekeket, s nincs olyan miniszter vagy bárki, aki kiállna a nőkért a felsőbb hatalomban.