Továbbra is kilakoltatás fenyegeti a Bihari utcai családok egy részét

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Kőbányai Önkormányzat 2018. május 24-én csütörtök délelőtt tartott testületi ülésén a kormánypárti többség ismét leszavazta a Bihari utca 8/C alatti önkormányzati lakóházban tervezett kilakoltatások megelőzését célzó javaslatainkat. Így továbbra is több olyan lakót – köztük kisgyerekes családokat és idős, tartós beteg embereket – fenyeget kilakoltatás, akiknek egyetlen forint tartozásunk sincsen. A Város Mindenkié aktivistája a testületi ülést megelőzően átadta a polgármesternek azt a petíciót, amelyet 5000 olyan ember írt alá, akik a kilakoltatások leállítását, a lakóház megmentését és egy közmeghallgatás megtartását kérték az önkormányzattól.

sok_ta_bla.jpg

Noha a kőbányai és fővárosi önkormányzat néhány éve több mint 700 millió forintot költött a lakóház felújítására, az kerületi vezetői most mégis az épület elbontását és az ott élő családok egy részének a kilakoltatását tervezik. A Város Mindenkié (AVM) hónapok óta támogatja a kilakoltatás által fenyegetett Bihari utcai családokat érdekeik védelmében. Nyílt leveleinkre az Önkormányzat nem válaszolt. Az érintett lakók, az AVM aktivistái és szimpatizánsai január óta az összes testületi ülésen jelen voltak, hogy felszólaljanak a kilakoltatások ellen. Az AVM által előkészített, a Bihari utca lakók helyzetét rendező jogszabálytervezeteket eddig 4 alkalommal utasította el a fideszes többségű kőbányai képviselő-testület. Két héttel ezelőtt több száz ember vett részt a lakókat támogató tüntetésen.

Ez alkalommal Tóth Balázs helyi képviselő (LMP) – az AVM kezdeményezésére – a következő két javaslatatot terjesztette a képviselő-testület elé:

  1. az önkormányzat vállalja a Bihari utca 8/C alatti lakóház helyzetének az olyan rendezését, ami megelőzi, hogy a ház jelenlegi lakói közül bárki elveszítse a lakhatását;
  2. a lakásrendelet módosításával teremtsék meg a jogi feltételeit annak, hogy a lejárt határozott idejű szerződés miatt jogcím nélkülivé vált lakókkal a lakásvesztés elkerülése érdekében – indokolt, méltánylandó esetben – az önkormányzat ismét bérleti szerződést köthessen.

--5240537.jpg

Az AVM sajtótájékoztatója a képviselő-testületi ülés után. Fotó: Vörös Anna

A képviselő-testület nem szavazta meg az előterjesztéseket – annak ellenére, hogy Tóth Balázs módosító indítványa nyomán az Önkormányzatnak csak azt kellett volna vállalnia, hogy azoknak a családoknak biztosítják a lakhatásuk megőrzését, akiknek nincsen hátralékuk. Új fejlemény azonban, hogy a Humánszolgáltatási Bizottság legutóbbi ülésén Kovács Róbert polgármester megígérte, hogy az önkormányzat vezetői fogadják a kilakoltatás által fenyegetett Bihari utcai családokat, és egyeztetnek velük a helyzetük rendezésének a lehetőségeiről. Az AVM az előzmények ellenére is bízik abban, hogy Kőbányai Önkormányzat a lakókkal közösen mindkét fél számára elfogadható megoldást talál a kilakoltatások elkerülésére.

Az AVM, ameddig csak lehetséges, kitart az eddigi konstruktív, jogi, tárgyalásos eszközökkel megegyezésre törekvő stratégiája mellett, azonban ha az Önkormányzat végül mégis a kilakoltatások mellett dönt, akkor a csoport készen áll rá, hogy polgári engedetlenséggel – a lakáskiürítést fizikailag akadályozó élőláncokkal – is küzdjön a Bihari utcai családok kilakoltatása ellen.

screen_shot_2018-05-24_at_20_09_26.png

Még a testületi ülés előtt áttadtuk Kovács Róbert polgármesternek annak az 5000 embernek az üzenetét, akik akár az aHang honlapján, akár a kőbányai aláírásgyűjtésünk során csatlakoztak a Bihari utcai családok ügyében indított petícióhoz. A petíció aláírói arra kérték az önkormányzat vezetőit, hogy állítsák le a kilakoltatásokat, igyekezzenek megóvni a Bihari utcai önkormányzati lakóházban lévő bérlakásokat, és tartsanak közmeghallgatást az ügyben.  

Képek a testületi ülésről >>>

Az ügy előzményei az AVM blogján >>>

Az átadott petíció szövege az aHang oldalán >>>

A Slejm élő közvetítése az előterjesztések testületi vitájáról és a sajtótájékoztatónkról >>> 

Címlapkép: Vörös Anna; a petíció átadásáról készült kép a Slejm élő közvetítéséből származik. 

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.