Több százan tüntettek a Bihari utca 8/c lakói mellett Kőbányán

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Város Mindenkié (AVM) szolidaritási tüntetést szervezett a kilakoltatás által fenyegetett Bihari utca 8/c alatti lakótömbben élők mellett. A demonstráción a délutáni esőzések ellenére is több százan vettek részt. Az eseményen felszólalt a Bihari utca lakóház két kilakoltatás által fenyegetett lakója, Bolba Márta evangélikus lelkész, Erdős Virág költő és Tamás Gáspár Miklós filozófus is. Az AVM közel fél éve küzd a Bihari utca lakóival azért, hogy az ott élő emberek – köztük kisgyerekes családok, idős, tartós beteg emberek – akkor se kerüljenek utcára, ha az önkormányzat nem áll el a lakóház elbontásától.

blog_176.jpg

Fotó: Vörös Anna

A Bihari utca lakói és az AVM sokféleképpen próbáltak párbeszédet kezdeményezni az önkormányzattal, de sem Kovács Róbert polgármester, sem Weeber Tibor alpolgármester nem hajlandó tárgyalni velük. Az AVM által előkészített a Bihari utca lakóinak helyzetét rendező jogszabálytervezeteket eddig 4 alkalommal utasította el a FIDESZ-es többségű kőbányai képviselő-testület.

blog_177.jpg

Fotó: Csoszó Gabriella

Amellett, hogy a szombati tüntetés elsődleges célja az volt, hogy résztvevők kifejezzék szolidaritásukat a Bihari utcaik mellett, ezzel erőt adva nekik a küzdelmeikben, az is fontos volt, hogy a tüntetésen megjelenteknek az AVM lehetőséget biztosítson a kilakoltatások elleni küzdelemhez való csatlakozáshoz. Az AVM végső esetben polgári engedetlenséggel – a lakáskiürítést fizikailag akadályozó élőláncokkal – is küzd a kilakoltatások ellen. Ha a lakók ezt szeretnék, akkor a Bihari utcában tervezett kilakoltatások esetében sem lesz ez másként. A tüntetés résztvevői közül sokan jelezték, hogy a polgári engedetlenséget is vállalnák a Bihari utcai családok védelmében.

blog1_17.jpg

Fotó: Vörös Anna

Az AVM által indított interneten és papíron gyűjtött petíciót már több, mint 3000 ember írta alá, a cél 5000 aláírás, amit az AVM a Bihari utcai lakókkal közösen fog az önkormányzat képviselőinek átadni.

blog1_18.jpg

Fotó: Csoszó Gabriella

A következő hetekben pedig az AVM újabb két előterjesztését fogja tárgyalni a kőbányai képviselő-testület: május 24-én azt szeretnék elérni, hogy önkormányzat teremtse meg a jogi lehetőséget arra, hogy a lejárt szerződésű, de még az önkormányzati lakásában élő emberekkel méltányolható körülmények fennállása esetében legyen mód új bérleti szerződést kötni. Az AVM másik előterjesztésének elfogadása esetében pedig az önkormányzat vállalja, hogy a Bihari utca 8/C. helyzetének a rendezése során biztosítja, hogy a lakóház egyetlen jelenlegi lakója sem veszíti el a lakhatását.

blog2_47.jpg

Fotó: Vörös Anna

Az AVM a napokban azt is kezdeményezi, hogy általa képviselt Bihari utcai lakók ügyét az önkormányzat humánszolgáltatási bizottsági külön tárgyalja.

blog4_13.jpg

Fotó: Vörös Anna

A kőbányai önkormányzat az épület elbontását tervezi, noha azt néhány évvel ezelőtt – jórészt Kovács Róbert alpolgármesterségének az idején – több mint 700 millió forint közpénzből újították fel. A Város Mindenkié csoport (AVM) még decemberben nyílt levélben kért közmeghallgatást az ügyben, amire azonban nem érkezett válasz. Közben januárban csak az AVM közbeavatkozásával sikerült az utolsó pillanatban megakadályozni, hogy a kőbányai önkormányzat – a téli kilakoltatási moratórium idején, törvénysértő módon – utcára tegyen egy négygyermekes családot, akiknek ráadásul egyetlen forint tartozásuk sem volt.

blog3_23.jpg

Fotó: Vörös Anna

Az AVM kezdeményezésére januárban a képviselő-testület annyit vállalt, hogy az önkormányzat május 31-ig készít egy olyan tervet a Bihari utcai épület helyzetének a rendezéséről, amely a bontás mellett megvizsgálja az épület helyrehozásának, valamint az abban található több mint 70 önkormányzati bérlakás megőrzésének a lehetőségét is. Az önkormányzat azonban azóta is a tervezett bontásra hivatkozva utasítja el az ott lakó családok határozott idejű bérleti szerződésének a meghosszabbítását.

blog2_48.jpg

Fotó: Csoszó Gabriella

A ház elbontásával 73 komfortos önkormányzati bérlakást veszítene el egy olyan kerület, ahol már most is nagyon sokan és nagyon sokáig várnak szociális bérlakásokra.

Bihari utca az AVM blogján.

Vörös Anna fotói >>>

Csoszó Gabriella fotói >>>

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.