Segítségkérés egy életveszélyes fal megjavításához

Ez a cikk több mint 6 éves.

Bari Zsanett vagyok és a három fiammal Üllőn élünk a Hunyadi utcában. Amikor 2016-ban ideköltöztünk, nagyon örültünk, hogy végre van egy saját otthonunk. De sajnos nem vettük figyelembe, hogy van egy repedés a szobai falon kívül, belül és a plafonon is. Nyáron hívtam statikust, aki közölte, hogy a fal közel van az életveszélyes állapothoz. Azt mondta, hogy körülbelül másfél millió forintba kerülne a megcsináltatása a munkadíjjal együtt.

blog_167.jpg

Egyébként a statikus nagyon rendes volt, mert messziről jött és 30.000 Ft lett volna, hogy megnézze, de látta, hogy szegényesen élünk. Pont előtte égett ki a szobánk: éjszaka arra keltünk fel, hogy lángol a szobai szekrény és a babaágy. Isten velünk volt, mert akkor még a kisfiam három hónapos volt és nem raktam a babaágyba, hanem velünk aludt. Végül nem kérte el a statikus a pénzt, de az írásbeli szakvélemény 48.000 Ft lett volna, amit sajnos szintén nem tudtam kifizetni.

blog3_19.jpgMásfél millió forintot nem tudunk összegyűjteni a fal rendbe hozatalára, mert szegények vagyunk, és sokat nélkülözünk. Voltam már a polgármester asszonynál, a családsegítőnél, és írtam több alapítványnak is, de sajnos nem tudnak segíteni. 

Kérem, ha valaki tudna segíteni megcsinálni a falat ingyen vagy nagyon kedvezményes áron, jelentkezzen az alábbi telefonszámon!  

Ha valaki anyagilag támogatná a fal rendbe hozását és így az otthonunk megmentését, erre a bankszámlaszámra várjuk az adományokat: 10400195-82505354-51571001 (Jónás Vencel. K&H Bank).

Akár apró részletekben vissza is tudom fizetni a támogatást. 

Ha szeretnének velünk személyesen is beszélni, keressenek bátran a 0620-805-8080-as telefonszámon.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.