Levél az EMMI-nek: tegyünk együtt a szegény családokért

Ez a cikk több mint 6 éves.

2016 szeptemberében a TASZ-szal közösen adtuk át petíciónkat az Emberi Erőforrások Minisztériumának, amiben részletesen bemutattuk, hogy a hatályos törvényekkel szembemenve a magyar állam gyerekek ezreit választja el a családjuktól pusztán azért, mert szegények, romák és/vagy rossz lakáskörülmények között élnek. Később külön emailben emlékeztettük az EMMI-t, hogy nem válaszoltak megkeresésünkre.

blog2_37.jpg

A Minisztérium végül 2017 májusában hosszú választ küldött a petíciónkra, ami azonban érdemben nem foglalkozott az általunk megfogalmazott szakmai javaslatokkal, csupán cinikus és több esetben tárgyilag is hamis állításokkal próbált kibújni az őt terhelő felelősség alól.

A szegénység miatti gyermekkiemelési gyakorlatot eddig is nehéz volt tagadni, ám ennek fennállását az alapjogi biztos is megállapította a közelmúltban, átfogó vizsgálata eredményeképpen. 2017. decemberi jelentésében egyértelműen kimondta: ma hazánkban minden harmadik gyermeket a család szegénysége miatt választják el szüleitől ami sérti a gyermekek és szülők alapjogait és kifejezetten ellentétes a gyermekvédelmi törvény rendelkezéseivel is.

Viszontválaszunjban cáfoljuk a levél állításait és továbbra is küzdünk a szegény családok egyben maradásáért.

Fotó: Csoszó Gabriella

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.