FreeWC – vendéglátóhelyek csatlakozását várjuk!

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Város Mindenkié csoport évek óta küzd azért, hogy Budapesten – és az egész országban – az önkormányzatok biztosítsanak mindenki számára elérhető közvécé használási lehetőséget. Jelenleg alig több, mint 80 nyilvános vécé üzemel, vagyis minden huszonötezredik budapestire jut egy közvécé. Mindenkinek fontos, hogy legyenek közvécék a városban, néhány csoportnak – mint a például kisgyermekes családok, idősek, hajléktalan emberek, közterületen dolgozók, mozgáskorlátozott emberek – pedig különösen.

freewc_6x6.jpg

Sok mindent tettünk azért, hogy a Fővárosi Önkormányzat foglalkozzon az üggyel, szerveztünk akciót az önkormányzat épülete előtt, egyeztettünk az önkormányzat városüzemeltetési osztályával, akiknek elküldtük a javaslatainkat is (elvileg dolgoznak a főváros közvécé koncepcióján), az Alapvető Jogok Biztosához beadványt adtunk be a közvécé probléma kapcsán (megállapította, hogy a közvécé emberi jog), és petícióval fogunk fordulni az Fővárosi Önkormányzathoz

Amellett, hogy alapvetően azt gondoljuk, hogy a közvécé helyzet megoldása állami feladat, úgy gondoljuk, közösségi összefogással is lehet enyhíteni ezen a problémán. A városban járva gyakran tapasztaljuk, hogy sok olyan hely van, ami ha a szükség úgy hozza, akkor külön fogyasztás vagy térítési díj nélkül is engedi, hogy az utcáról betoppanó járókelő a hely vécéjét használja. Persze az utcáról betoppanni alapvetően kínos az elutasítástól való félelem miatt, és ez a félelem különösen igaz a hajléktalan emberekre, akik nap mint nap tapasztalják azt, hogy ők nem élhetnek ugyanazokkal az akár nagyon alapvető lehetőségekkel mint a biztos lakhatással rendelkező embertársaik.

Ha eddig is bárki használhatta a vécéteket, akinek szüksége volt rá, és ezt nyilvánosan is szívesen vállaljátok, akkor csatlakozzatok a kampányunkhoz és rakjátok ki a bejárati ajtótokra a Freewc matricánkat!

A matricának kettős célja van:

1. Jelzés az embereknek, hogy szabadon használhatják a vécéteket, és nem kell feszengve megkérdezniük, hogy szabad-e a helyeteken pisilni.

2. Ha menő helyek ezzel a vállalással kiállnak a közterületi vécéhasználat fontossága mellett, az erősíti a közös ügyünket.

A kampányhoz már több vendéglátóhely is csatlakozott, köztük a Gólya, az Auróra, a Kisüzem, a Kiadó Kocsma, a Hinaló és a Krak’n Town is.

Ha vendéglátóhelyet üzemeltetsz és csatlakoznál a kampányhoz, írj nekünk emailt az [email protected] és viszünk neked matricát!

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.