Állj ki magadért a családok átmeneti otthonában is!

Ez a cikk több mint 4 éves.

Sok anya jelezte már nekünk, hogy a CSÁO-kban és anyaotthonokban gyakran visszaélnek a bentlakók kiszolgáltatott helyzetével. Ezt a segítő csomagot azoknak állítottuk össze, akik úgy érzik, igazságtalanul bánnak velük egy CSÁO-ban vagy anyaotthonban, és tudni szeretnék, tehetnek-e az ügyben panaszt – és ha igen, hogyan.

blog_147.jpg

A csomagban összegyűjtöttük, mire kellene elvileg törekedniük a CSÁO dolgozóinak. Azt is összeszedtük, mire kell figyelned, ha úgy döntesz, panaszt teszel, hogy megvédd az érdekeidet. Ezeket az „AVM CSAO_érdekképviselet” című dokumentumban találod.

Ezen kívül a csomagban találsz félig megírt panaszleveleket, amiket sablonként felhasználhatsz a sajátod megírásához. Ezeket többféle formában készítettük el:

1. „Sablon panaszlevél_nyomtatott”: nyomtatásra való űrlap, amit kinyomtatva, kitöltve panaszlevélként el tudsz küldeni.

2. „Sablon panaszlevél_nyomtatott_útmutató”: az ehhez tartozó, szintén kinyomtatható útmutató, ami segít kitölteni a panaszlevelet.

3. „Sablon panaszlevél_számítógéppel kitölthető”: ha számítógépen írod a levelet, nem pedig kézzel, ez a változat lesz a leghasznosabb. Benne van minden tudnivaló, ami a másodikban, de számítógéppel könnyebben átírható a saját panaszleveleddé.

A csomagot a Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport (HANEM) és Sebhelyi Viktória állította össze.

Ha nem tudod kinyomtatni a dokumentumokat, keress fel minket A Város Mindenkié találkozási pontján (minden pénteken és 15 és 17 óra között a Blaha Lujza téren), ahol szívesen adunk neked belőle!

Ha pedig nem vagy biztos benne, hogy a helyzetedben érdemes-e panaszt tenni, de úgy érzed, hogy a CSÁO-ban vagy anyaotthonban visszaélnek a helyzeteddel, akkor írhatsz nekünk erre az emailre, és tanácsot adunk: [email protected]

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.