Mondhatjuk-e egy olyan városra, hogy élhető, amelyből hiányoznak az alapvető közszolgáltatások? Nem kellene, hogy a közvécék – pontosan ugyanúgy, mint a közvilágítás vagy a járdák – részei legyenek a városképnek? Át fognak-e valaha szállni az emberek az autóikból a tömegközlekedésre, ha útközben nem tudják elvégezni a dolgukat? Nincs-e minden embernek szüksége olyan helyre, ahol elintézheti, amit a természet diktál?

Észak-Amerikában kezdik belátni, hogy szükség van nyilvános illemhelyekre a parkokban, plázákban, köztereken, sétaútvonalakon és a tömegközlekedési hálózatban. Azonban a várostervezők, tömegközlekedési szervezetek, egészségügyi tisztségviselők és az aktív életmód szószólói ritkán ismerik a közvécék fenntartásának jelentőségét. Azok a szabályok, amikhez az építészek igazodnak, egyre inkább elavulnak (pl. csak épületekbe terveznek mellékhelyiséget), és csak kevés szakembernek van tapasztalata olyan építmények tervezésében, amelyek erre a célra megfelelnének közterületen. Ezért a helyi közösségek képviselőinek bele kell ásniuk magukat ebbe a témába, ügyet kell csinálniuk belőle, fel kell hívniuk a többi állampolgár figyelmét a problémára, és együtt kell dolgozniuk a város tisztségviselőivel.

Ennek az útmutatónak az a célja, hogy képessé tegye a helyi közösségek képviselőit és a városi tisztségviselőket arra, hogy olyan közvécéket tartsanak fenn, amelyek élhetőbbé teszik a közösségeket, tiszteletben tartják az emberi méltóságot és segítik az egészséget és a jóllétet.

Fotó: Kovács Gábor Tamás