Mi az oka, hogy egy közintézmény WC-jébe nem mehet be bárki?

Ez a cikk több mint 6 éves.

Hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1957 óta élek a kerületben, egy éve nyugdíjasként. Ha mindennapi sétám elhúzódik, vagy a szükség úgy hozza a Margit körúti kormányhivatal WC-jébe járok. Ma is így tettem. Láttam, hogy a mosdó ajtajára ki van írva, hogy csak ügyfelek vehetik igénybe. Meglepődtem, de bementem és elintéztem a dolgom. Megkönnyebbülve kijöttem. Ekkor elém állt az egyik biztonsági őr – kettő van, lesz több is? – és megkérdezte, hogy ügyet intézek-e? A valóságnak megfelelően mondtam, hogy igen, a vízügyeimet. Azt mondta, hogy csak az ügyfelek mehetnek a mosdóba. Mondtam, hogy szerintem bárki.

kiiras_kicsi.jpg

Minden nap megyek erre, de nem emlékszem, hogy az WC-re várók sora az utcára kígyózott volna.

Mi az oka, hogy egy közintézmény WC-jébe nem mehet be bárki? Remélem, nem jönnek azzal, hogy ugye a hajléktalanok. Nekik lenne a legnagyobb szükségük rá.

Még egy. 2017-ben többször intéztem ezt-azt a Margit körúton. Viszont nem mindig mentem WC-re. Ilyenkor mi a helyzet? Felhasználhatom később a kihagyott lehetőséget?

Ez az egész egy apró dolog, de rontja az emberek közérzetét. Szükség van rá?

Tamási Zoltán

Tisztelt Tamási Zoltán Úr!

Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) mellékhelyiségének használatával kapcsolatos e-mailjére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom:

A Hivatal valóban közintézmény, nem pedig köz(nyilvános)WC. A Hivatal hatáskörébe tartozó feladatok között nem szerepel a mellékhelyiség használatának biztosítása „bárki” számára.
Természetesen a hivatali ügyeiket intéző ügyfelek igénybe vehetik a Hivatal mellékhelyiségét, amennyiben itt tartózkodásuk alatt erre szükségük van. Ezzel az utolsó kérdését is megválaszoltnak tekintem. 

Tisztelettel:

dr. Róka Sándor
hivatalvezető megbízásából: dr. Nagy Katalin osztályvezető

Tisztelt Dr. Nagy Katalin!

Bár az utolsó kérdésemet is megválaszoltnak tekinti, valójában nem válaszolt rá. Megismétlem. Szükség van-e arra, hogy rontsák az emberek közérzetét?

Nekem ez az egész a hivatal packázásának tűnik. A baljóslatú aláírás a mellékelt képen: HIVATAL. Arra sem válaszolt, hogy miért nem lehet az utcáról WC-re menni? Napi 10-15 WC-re járó emberrel több milyen gondot okozhat? A HIVATAL hatáskörébe tartózó listán szerepel, hogy nem biztosítják a mellékhelyiség használatát bárki számára? Tudja, amit nem tiltanak, azt szabad… Vegyék fel a tiltást a listára, ez így nem szabályos.

Érdekes, hogy két köztisztviselő mennyire máshogy gondolkozik. A jegyző ugyanis velem értett egyet és azt írta, hogy egy közintézménynek ilyen módon is az emberek rendelkezésére kell állnia.

Biztos olvasott már róla, hogy Amerikában ha nagy meleg van, megnyitják a légkondicionált közintézményeket, bankokat bárki előtt.

Micsoda rettenet!

Üdv. T. Z.

CSATLAKOZZ A KÖZVÉCÉKET BUDAPESTRE! KAMPÁNYHOZ!

 

ÍRD ALÁ A PETÍCIÓT! >>>

 

Kövesd a Facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/kozveceketbudapestre/

 

Ha szeretnél velünk aláírást gyűjteni vagy tevőlegesen is bekapcsolódni a kampányba, írj emailt ide: [email protected]

 

Segíts, hogy minél több emberhez eljusson a kezdeményezésünk! Oszd meg a petíciót a Facebookon, posztold csoportokban és levelezőlistákon!

 

Töltsd le a petíciót, gyűjts rá aláírásokat és add le a találkozási pontunkon (minden pénteken 15-17h Blaha Lujza tér) vagy küldd el nekünk postán! (postacím: A Város Mindenkié, Budapest 1016 Pasaréti út 101)

 

A petíció nyomtatható változata innen letölthető

 

A petíció linkje: https://www.peticiok.com/kozveceket_budapestre

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.