Gyereknap az AVM szervezésében

Ez a cikk több mint 7 éves.

Idén A Város Mindenkié csoporton belül működő a HANEM (Hajléktalan Nők Munkacsoportja) úgy döntött, gyereknapot szervez, s nemcsak gyerekeknek, hanem szülőknek is.  A rendezésben nagyon sok önkéntes segített, így izgatottan vártuk, mi is lesz majd, hogy fog sikerülni az esemény, amire ilyen sokat készültünk: szerveztünk arcfestést, hennázást, vetélkedőt. Ezek a programok kerültek rá a szórólapokra, ezekkel hívtunk sok-sok gyerekes anyukát, főleg a VIII. kerületből. Mi padokkal, játékokkal, rajzfelszerelésekkel vonultunk ki a Köztársaság térre s jöttek is hamar az első gyerekek és szülők.

ki_zti-gyereknap_12.jpg

A gyerekeket arra kértük, hogy rajzolják le, milyen lakásban vagy házban, milyen otthonban szeretnének élni. Ezért mindenki jutalmat kapott. A szülők pedig AVM-es aktivistákkal és utcajogászokkal beszélgethettek a lakhatási problémáikról. Nagy meglepetésünkre K. Péter, az egyik önkéntesünk beszervezett egy bűvészt is, én is a gyerekekkel együtt tátott szájjal figyeltem a jobbnál jobb mutatványokat. A gyerekek egyre színesebbek lettek az arcfestéstől: volt, ki dinó lett,volt, ki katica, de akadt pókembertől kezdve tigrisig minden a nap végére. Nagyon sok és érdekes henna készült vállra, csuklóra s kézfejre.

Az anyukák örültek, hogy e napon kicsit ők is pihenhetek, hiszen sok-sok ember felügyelt a csemetékre s ők nyugodtan nézelődhetek és beszélgethetek jogászokkal, aktivistákkal s egymással. A nap végére sok szép gyerekrajz is elkészült. Reméljük, hogy a minisztérium ezekből megérti végre, hogy milyen otthonra vágynak a szegénységben élő családok és meghallgatja a javaslatainkat, hogy mit kellene tennie ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. Az AVM és benne a HANEM továbbra is ezért fog dolgozni.

ki_zti-gyereknap_26.jpg
Nagyon örülök, hogy én is ott lehettem és köszönöm minden AVM-es részvételét, s külön köszönöm az önkéntesek nagyszerű munkáját

Csurika, a HANEM koordinátora

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.