A közvécé közügy!

Ez a cikk több mint 6 éves.

Ezt harsogja immár 6 éve A Város Mindenkié érdek-és jogvédő csoport, ahol kiállunk minden emberi jogokat sértő törvény, rendelet és szabályozás ellen és küzdünk a hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek jogaiért. Pontosan ezért született már számos blogbejegyzés, egy külön Facebook oldal és egy egész kampány is a közvécékért. Mindeközben levelezünk, tárgyalunk, ígéreteket hallgatunk a fővárostól, amik egyelőre csak ígéretek maradnak.

kozwc_2_kicsi.jpg

Pedig mi mindent megteszünk és a valós életből vesszük a példáinkat. Annak az anyukának a leveléből, aki kisgyermekével tapasztalta meg a közvécé hiányát, annak a mozgássérült aktivistának a leveléből, aki rokkantsága miatt nem tudja elvégezni szükségleteit, és persze a tagjaink személyes tapasztalatából. Mindezekre a hatalom, úgy tűnik, FÜTYÜL! Mert ők bárhol, bármikor emberi körülmények között végezhetik el dolgukat.

És akkor most következzen egy személyesen tapasztalt „élmény.” Nagyon sokan dolgoznak javarészt közterületen, és több esetben kínlódva tapasztalják meg, hogy a szükség nagy úr! Kínlódva szorítanak, mert sem közelben, sem távolban nincs egy közvécé! Aztán tenni kell! Nincs más választás.

Ott, ahol én lakom – ez nem a reklám helye – Budapest külterülete. Széles autóút, két oldalán erdő, bokros, dimbes-dombos terület. A napokban jöttem ki a buszmegállóba. Velem szemben sétált be a bokros részre egy közbiztonságért dolgozó férfi. És szinte „táncolt.” Sürgős lett volna neki, de ott voltam én! Vettem a lapot. Gyorsítottam a lépteimen, hogy mielőbb kikerüljek látóköréből, MERT A SZÜKSÉG NAGY ÚR!

Kedves Rendőrbácsi! Rá se rántson, értem én. Utcán, órákon át járőrözve úgy, hogy se közel, se távol nincs egy vécé, persze, hegy meg kell locsolni a természetet. Értem én. DE! Pintér Sándor belügyminiszter és Tarlós István főpolgármester is érti ezt? NEM HISZEM! KÜLÖNBEN NEM LENNE OLYAN A KÖZVÉCÉ HELYZET AZ ORSZÁGBAN, AMILYEN.

Lakatosné, Jutka, A Város Mindenkié hajléktalan aktivistája.

CSATLAKOZZ A KÖZVÉCÉKET BUDAPESTRE! KAMPÁNYHOZ!

 

ÍRD ALÁ A PETÍCIÓT! >>>

 

Kövesd a Facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/kozveceketbudapestre/

 

Ha szeretnél velünk aláírást gyűjteni vagy tevőlegesen is bekapcsolódni a kampányba, írj emailt ide: [email protected]

 

Segíts, hogy minél több emberhez eljusson a kezdeményezésünk! Oszd meg a petíciót a Facebookon, posztold csoportokban és levelezőlistákon!

 

Töltsd le a petíciót, gyűjts rá aláírásokat és add le a találkozási pontunkon (minden pénteken 15-17h Blaha Lujza tér) vagy küldd el nekünk postán! (postacím: A Város Mindenkié, Budapest 1016 Pasaréti út 101)

 

A petíció nyomtatható változata innen letölthető

 

A petíció linkje: https://www.peticiok.com/kozveceket_budapestre

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.