Hol ránk tör a szükség, nincs közel segítség

Ez a cikk több mint 7 éves.

vece_andrea.jpgÉletünk folyamán nagyon sokszor szeretne szabad utat törni magának egy-egy biológiai szükséglet. Jó lenne egy adott pillanatban olykor az utcán is elszaladni pisilni. Sajnos az ember a hólyagjának és a veséjének nem tud parancsolni, hogy csak akkor jelezzen teltség esetén, ha a vesék és a hólyag tulajdonosa olyan helyen tartózkodik, hogy semmi akadálya a félrevonulásnak.

Kézbesítői munkámat utcákon bolyongva, járkálva, rohanva végzem. Nálam komoly probléma, ha nem jókor jelez a szervezet, hogy meg akarna szabadulni a felgyülemlett vizelettől, így sokszor, ha csak pár csepp várható, akkor is inkább elkéredzkedek az irodaházakban toalettre, nehogy esetleg egy bankban törjön rám hirtelen a szükség, ahol teljesen érthető a szigor. Ha gyorsétterem van a közelben, amíg az ember először kikéri a szendvicset, addig összecsorgatja magát, vagy ha fizetni kell, a pénz keresése közben történhet ugyanez.

Megboldogult gyermekkoromban voltak Budapest utcáin szép zöld házikók, melyek hivatottak voltak ilyen esetben jó szolgálatot tenni. Sajnos ez már a múlté. A rendszerváltás kitermelte a hajléktalanságot is, azelőtt nemigen lehetett hajléktalan embert látni az utcákon. Ez az embercsoport is szeretne kulturált helyre elvonulni szükségét végezni. A kézbesítőkön, járőrökön kívül a parkoló őrök pizza futárok, taxisok, szállítók, utcaseprők, szemetesek parkőrök is napjuk nagy részét utcai munkavégzéssel töltik. A dolgozókon kívül vannak még turisták belföldiek és külföldiek, akik szép Fővárosunkkal ismerkednek. Az őslakos is, a turista is ugyanolyan anatómiai viszonyokkal rendelkezik, ugyanígy zajlik az ürítés. Nem túl hízelgő hazánkra nézve, ha egy szerencsésebb történelmi fejlődésű országból érkezett turista nem tudja szükségletelt elvégezni.

A szükségletek kielégítése alapvető emberi jog. Annak problémássá tétele, akadályozása járványügyi problémákat is felvethet, mert megfelelő hely hiányában kénytelenek a férfiak természetes locsolótömlővel sárga langyos vízzel öntözni a fákat. Ennél csak a hölgyek problémája nagyobb, mert ők nem tudnak diszkréten ottfelejteni anyagot anélkül, hogy a leguggolásra valaki ne figyelne fel. Lehet, hogy a felnőttpelenka gyártoknak érdeke hogy ne legyen kellő mennyiségű közvécé?

A tisztelt illetékeseknek érdemes lenne elgondolkodni azon, mi van abban az esetben, ha a közelükben található összes illemhely zárva lenne. Talán így empatikusan átéreznék a problémát.

A széklet és vizelet visszatartása nem túl egészséges. A visszatartott vizeletből jobban kicsapódnak adott esetben a vesekövek alkotóelemei, a hugyutak kitágulnak, így maradandó károsodást hagyhatnak hátra az évek folyamán. Erre az sem lenne megoldás, ha az emberek oldalukon zacsival közlekednének melyből a cső az emberi test adott részére vezet állandó katéterként. A sztómazsák sem megoldás egészséges embernek a hátsó kapu biztonságos ürítése helyett. Lehet rendkívüli helyzet is, amikor naponta többször hasmenés tör rá az utca vándorára.

Nagyon kérném a felelős döntéshozókat, hogy mindenki számára elérhető ingyenes közvécéket létesítsenek a városban. Sok az élet perifériájára szorult embernek a 100 Ft kifizetése is probléma lehet. Nagyon sok pénz bemegy helyi adókból, bírságokból. Esetleg pár szükségtelen beruházás, ami nem túl népszerű, elmaradhat és annak az árából lehetne a WC hiányt a valós problémát orvosolni. Nem szabadna a biológiai szükségletből üzletet csinálni.

Rám tört a szükség. Isteni szerencse hogy nem az utcán vagyok és a géptől csak egy folyósón kell végigfutni. Megyek, dobok egy sárgát, ahogy a szleng mondja…

Papp Andrea

CSATLAKOZZ A KÖZVÉCÉKET BUDAPESTRE! KAMPÁNYHOZ!

 

ÍRD ALÁ A PETÍCIÓT! >>>

 

Kövesd a Facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/kozveceketbudapestre/

 

Ha szeretnél velünk aláírást gyűjteni vagy tevőlegesen is bekapcsolódni a kampányba, írj emailt ide: [email protected]

 

Segíts, hogy minél több emberhez eljusson a kezdeményezésünk! Oszd meg a petíciót a Facebookon, posztold csoportokban és levelezőlistákon!

 

Töltsd le a petíciót, gyűjts rá aláírásokat és add le a találkozási pontunkon (minden pénteken 15-17h Blaha Lujza tér) vagy küldd el nekünk postán! (postacím: A Város Mindenkié, Budapest 1016 Pasaréti út 101)

 

A petíció nyomtatható változata innen letölthető

 

A petíció linkje: https://www.peticiok.com/kozveceket_budapestre

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.