Még mindig folynak a zaklató igazoltatások 2.

Ez a cikk több mint 7 éves.

Az utóbbi pár hónapban A Város Mindenkié csoport hat hajléktalan aktivistájának ügyében nyolc panaszt nyújtott be az Utcajogász a Független Rendészeti Panasztestületnek. Az aktivisták igazoltatásának körülményeiből álláspontunk szerint megállapítható, hogy csak azért igazoltatták őket, mert hajléktalan emberek. A bemutatott esetekből jól látható, hogy noha egy évvel ezelőtt a Magyar Helsinki Bizottság és a BRFK között az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt eljárásban létrejött egyezségben a rendőrség az Alaptörvényben és a rendőrségi törvényben foglaltaknak megfelelően megerősítette, hogy nincs olyan, hogy általános vagy rutinigazoltatás a rendőrök a mai napig alkalmazzák ezt a gyakorlatot hajléktalan és rossz szociális helyzetű emberekkel szemben. Pedig a statisztikák szerint az parttalan igazoltatás nem is hatékony: az igazoltatások 80%-át nem követi semmilyen eljárás. Az aktivisták igazoltatásaiban az is közös, hogy egyik esetben sem tájékoztatták őket a panasztétel lehetőségéről.

igazoltat_1.jpg

Közterületi igazoltatások

A hét panaszból három esetben józsefvárosi közterületeken igazoltattak a rendőrök. A három alkalomban közös, hogy az aktivisták a közterületen álldogáltak, amikor az intézkedések történtek. István késő este a Blaha Lujza téren a buszmegállóban várakozott, Gábor a II. János Pál Pápa téren ácsorgott, míg Ferenc a Népszínház utcában cigarettát tekert, amikor a rendőrök odaléptek hozzájuk. A rendőrök a három esetből egyszer sem tartották be a rendőrségi törvényben és a szolgálati szabályzatukban meghatározott szabályokat, azaz nem közölték az intézkedés kezdetén az igazoltatás célját, két esetben pedig köszönés és bemutatkozás nélkül, csak a személyigazolványt kérték. Az aktivisták az intézkedések során mindegyik esetben rákérdeztek az igazoltatás céljára, érdeklődésükre a következő válaszokat kapták: „terrorveszély van”, „általános igazoltatás”. Mivel az igazoltatásnak nem törvényes célja a terrorveszély, és a törvény általános igazoltatás sem ismer, az aktivisták felhívták erre az eljár rendőrök figyelmét is, akik ezt követően az igazoltatás időpontjában fennálló fokozott ellenőrzésre hivatkoztak. Fokozott ellenőrzés esetében valóban bárki igazoltatható, aki az adott közterületen vagy nyilvános helyen tartózkodik, azt azonban a rendőrök egyik esetben sem tudták megmondani, hogy miért kizárólag a buszmegállóban sokadmagával várakozó vagy az igen forgalmas Népszínház utcában cigarettát sodró hajléktalan embert igazoltatták. A II. János Pál Pápa téri eset jól bemutatja a rendőrség általunk már sokszor tapasztalt gyakorlatát: a téren módszeresen csak a hajléktalannak vagy rossz szociális helyzetűnek tűnő embereket igazoltatták, a kutyasétáltatókat természetesen nem. Persze a kutyasétáltatók igazoltatásának éppen úgy nincs törvényes indoka, ahogy a hajléktalan emberekének sincs.

Igazoltatás az orvosi rendelőben

József egy vasárnap délelőtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan emberek számára fenntartott Batthyány téri orvosi rendelőjében várakozott, amikor két civilruhás rendőr az intézmény folyosóján a többi várakozóval együtt igazoltatta. A korábban bemutatott esetekhez hasonlóan az orvosi rendelőben sem határozták meg a rendőrök az igazoltatás célját, és a szolgálati szabályzatukban is előírt alapvető udvariassági formulákat sem alkalmazták. Az AVM tagjának kérdezősködésére csak annyit feleltek, hogy körözött személyt keresnek. Arról, hogy a körözött személy megtalálását hogyan segíti elő az egészségügyi ellátásra várakozó egyébként nagyban különböző külső megjelenésű hajléktalan emberek igazoltatása nem adtak a rendőrök felvilágosítást.

Négy igazoltatás ugyanabban az internet kávézóban

Jánost három hónap alatt három alkalommal igazoltatták a készenléti rendőrök ugyanabban a Blaha Lujza térhez közeli internet kávézóban, de nem csak őt, hanem minden esetben az összes – jellemzően rossz szociális helyzetű – internetezőt. Az internetkávézóban olyannyira minden napos gyakorlat a vendégek igazoltatása, hogy a rendőrök belépésével egy időben a számítógépező emberek azonnal kirakják az igazolványaikat az asztaluk szélére. Az igazoltatás céljára a válasz minden esetben ugyanaz körözött embereket keresünk, Jánost persze egyik esetben sem körözték. A nyolcadik panaszost, Andrást is ebben az internetkávézóban igazoltatták.

A zaklató igazoltatásokról

Mit tehetsz, ha rendőri zaklatás tanúja vagy?

Igazságtalanul vagy zaklató jelleggel igazoltattak?

 

Keress fel minket, és tegyünk együtt panaszt!

 

Utcajogász: minden pénteken 3 és 5 óra között a Blaha Lujza téren (jó időben a téren, rossz időben az aluljáróban)

 

Kapcsolat: 06 20 381 8996 (Udvarhelyi Tessza), [email protected]

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.