Vécézési lehetőség nélkül nincs higiéné és emberi méltóság

Ez a cikk több mint 7 éves.

Lehetetlen közegészségügyi helyzetet teremt és az alapvető emberi jogok biztosítása szempontjából is tarthatatlan helyzet, hogy Magyarország fővárosában még mindig nincs elegendő számú közvécé, valamint a hajléktalanként élni kényszerülő emberek számára nincs ingyenes lehetőség szükségleteik elvégzésére.

blog_127.jpg

Szűk három hónappal a WC Világnapja (november 18) után a Betegek Világnapjára készülve (február 11) Ferenc Pápa az élet, az egészség és a környezet tiszteletére hívta fel a világ figyelmét. A Város Mindenkié céljai megegyeznek ezzel a felhívással. Érthetetlen, hogy a keresztény-konzervatív értékeket magának valló kormányzat miért zárja el a hajléktalan embereket a WC használatának lehetőségétől, súlyosan sértve emberi méltóságukat is.

A probléma azonban nem korlátozódik az utcán élőkre. Magyarországon és Budapesten minden közterületen tartózkodó embernek megoldhatatlan problémát jelent az elegendő számú közvécé hiánya. Budapesten kb. 30.000 főre jut egy nyilvános toalett. Mindeközben az idegenforgalmon belül hazánkba látogató turisták – főleg bulizni jövő fiatalok – száma robbanásszerűen növekszik: 2015-ben 10 millió külföldi fordult meg Magyarországon, és a vendégek 80-90%-nak elsődleges célpontja a főváros volt. A buliturizmus modernkori forgatókönyve szerint világszerte az éjszakában szórakozók egyik kocsmából a másikba vándorolnak, miközben jobb híján az utcán könnyítenek magukon.

A hajléktalan emberek helyzete annyival súlyosabb, mint a bulitúristáké, hogy ők még a túl kis számban fellelhető közvécék díját sem tudnák kifizetni juttatásaikból. A vécéhasználat ára a fővárosban kb. 200 forint, ami napi háromszori vécéhasználatot számolva felemésztené a hajléktalan emberek teljes havi segélyét. A turisták számát a vendégéjszakák alapján kiszámolhatjuk, a fedél nélkül élők számát azonban csak becsülni tudjuk, a korai halálozás ellenére egyre többen kerülnek ilyen helyzetbe, számuk óvatos becslések szerint is harmincezer fő fölött jár – az érintettek egyharmada a fővárosban él.

A higiéniás viszonyok elégtelensége világszerte milliók életét követeli, növeli a bélférgek okozta betegségek terjedését, számtalan vírusos és bakteriális hasmenés kiváltó okát képezhetik, különösen, ha az emberek a széklet- és vizeletürítés után (vagy előtt is!) nem juthatnak kézmosási lehetőséghez. Így terjed pl. a calicivírus, a hepatitis A, a szalmonella. Sokan ellenérvként hozzák fel, hogy kilincseken, telefonokon, számítógép klaviatúrákon is számtalan kórokozó terjedésével lehet számolni, azonban egyértelmű, hogy az egyik baj nem közömbösíti a másikat, és az elégséges számú és ingyenes közvécék hiánya mind higiénés, mind járványügyi, mind az alapvető emberi méltóság biztosításának szemszögéből egyformán probléma. Az évek óta húzódó megoldatlan helyzet felszámolása érdekében a felelős köztisztviselőknek minél előbb hathatós lépéseket kell tenniük.

Az AVM és más civil szervezetek évek óta hangoztatják, hogy önkéntes munkával szívesen hozzájárulnak a probléma megoldásához. Nagyon fontos lenne a szakértők véleménye szerint, hogy a kialakítandó ingyenes és térítésmentes közvécékben megfelelő kézmosási lehetőség is biztosítva legyen. A szolgáltatás nyújtásához egyesek szerint akár a közmunka program is bevonható lenne.    

Radnai Anna

Források:

Vatikáni rádió: Az élet, az egészség és a környezet tiszteletét terjesszük: Pápai Üzenet a betegek világnapjára

24.hu: Most akkor bulizni, vagy művelődni járnak a turisták Budapestre?

HáziPatika.com: Milliók életét követeli a WC-hiány

Fotó: Csoszó Gabriella

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.