Fórum nappali melegedőkön a rendőrségi igazoltatásokról

Ez a cikk több mint 7 éves.

A Város Mindenki (AVM) és az Utcajogász aktivistái 2016 tavaszán több nappali melegedőben is fórumot tartottak a rendőrségi igazoltatásról. A Budapesti- Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Magyar Helsinki Bizottság 2016. február 18-án egyezséget kötött, hogy a hajléktalan és más, rossz szociális helyzetű emberek egyenlő bánásmódhoz való joga valóban érvényesüljön a rendőri intézkedések, így az igazoltatások során.

img_20160513_140639.jpg

Az egyezségben a BRFK –többek között – vállalta, hogy körlevelet bocsát ki a rossz szociális helyzetű emberek célhoz kötött igazoltatásáról, amely egyebek mellett felhívja rá a figyelmet, hogy ételosztáskor, valamint egyéb szociális- és egészségügyi szolgáltatások igénybevételekor a rossz szociális helyzetű személyekkel szemben foganatosított „általános” igazoltatás különösen sérelmes az egyenlő bánásmód szempontjából. Igazoltatásnak az ilyen helyzetekben csak nyomatékosan indokolt, konkrét okból lehet helye.

Az AVM és az Utcajogász fontosnak tartja, hogy az egyezségben és a körlevélben foglaltak híre ne csak a rendőrökhöz jusson el, hanem a jogtudatosság növelésének, és az egyezségben vállalta kikényszeríthetőségének érdekében az érintettek is értesüljenek annak tartalmáról, ezért budapesti nappali melegedőkben fórumokat szerveztünk rendőrségi igazoltatásokkal kapcsolatban. A fórumokon résztvevők megtudhatták, hogy milyen feltételek esetén és módon jogszerű a rendőri igazoltatás, valamint tájékoztatást kaptak arról is, hogy a jogszerűtlen és az egyezséget sértő igazoltatás esetén hogyan tehetnek panaszt a rendőri intézkedéssel szemben. Az érintettek a rendőrségi igazoltatással kapcsolatos tapasztalataikat is megosztották velünk, amelyeket a jogszerűség szempontjából közösen átbeszéltünk, és elemeztük. Különösen a Murányi utcai nappali
melegedőben aratott nagy sikert az AVM által összeállított igazoltatós totó, amellyel a fórum résztvevői az esemény végén saját tudásukat is tesztelhették.

dsc03310.jpg

Reméljük, hogy az érintettek a kb. 60 perces alkalmakat követően közelebb kerültek ahhoz, hogy akár éles helyzetben, egy jogszerűtlenül igazoltató rendőrrel szemben is bátran tudjanak hivatkozni a hajléktalan vagy rossz szociális helyzetű embereket is megillető jogaikra, és ha kell – ahogy a fórumok során osztogatott kitűzőkön is szerepel – panaszt is tesznek a diszkriminatív intézkedésekkel szemben, akár az Utcajogász segítségével is.

Számunkra úgy tűnt, hogy a résztvevők a szűk értelemben vett témán túl, kifejezetten érdeklődőek voltak az AVM és az Utcajogász munkájával kapcsolatban is, ezért a nyár és a kora ősz folyamán mindenképpen folytatni szeretnénk új helyszínekkel is a fórumok tartását.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.