Toborzás és tájékoztatás az Orczy negyedben

Ez a cikk több mint 8 éves.

2016. május 1-én A Város Mindenkié Lakhatási Munkacsoportjának több lelkes tagja találkozott, hogy szórólapozzanak a Diószegi utca és a Korányi utca közötti bérházakban a Pneuma Szöv mókusaival közösen. A szórólapozás apropója a kerületben néhány hónappal bevezetett kilakoltatási moratórium vége volt, illetve tájékoztatni szerettük volna az utca lakóit az Orczy-negyed rehabilitációjával kapcsolatos ígéreteiről.

blog_88.jpg

Nagyon sok olyan emberrel találkoztunk, akik megköszönték, hogy végre egy csoport, aki foglalkozik velük és a problémáikkal. Majdnem mindenki azt a kérdést tette fel, hogy mi lesz velük és a kilakoltatásokkal, kihez tudnak fordulni. Míg mi magyaráztunk, addig a kreatív Mókusok a járdát dekorálták színes krétáikkal. A rend őrei diszkrét követéssel biztosították csoportunk munkáját.

Mikor megérkeztünk a Ludovika térre, kis csapatunk jó hangulatú parkbéli piknikbe kezdett, előkerültek a pokrócok és az Erika által készített piknikes ebéd a táskákból.

A rend diszkrét őrei tisztelettel elköszöntek tőlünk, mi még folytattuk a pikniket a Mókusok énektanításaival.

Jól sikerült!

Magyari Tibor

Fotó: Markos Viktor

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.